Nemzeti zsidó

2017. augusztus 07. 06:54

Vámos György áttört egy falat. Nemzeti érzelmű zsidóként szembeszállt a szűkkörű zsidóság vélemény terrorával, amely mindig a magyarországi balliberális oldal mellett tett le a voksot.

2017. augusztus 07. 06:54
Stefka István
Stefka István
Az Öreg

„Írásaiban felrúgta azt a megkérdőjelezhetetlen, a zsidóságba táplált sztereotípiát, miszerint a zsidó származású ember csak baloldali és liberális lehet. Be akarta bizonyítani, hogy ma is lehet konzervatív, jobboldali és nemzeti zsidó a mai magyar társadalom zsidóságának többsége, akik magukénak érzik Magyarországot, mint annak idején Weisz Manfrédék, Kornfeld Zsigmondék vagy Hazai Samuék (Kohn Sámuel), egyáltalán a kiegyezés utáni zsidó közép-és felsőosztály. Be akarta bizonyítani, hogy a magyar jobboldal nem szükségszerűen rasszista, antiszemita vagy neonáci. Holott a nagyszüleit elvitték, soha nem tértek vissza, szüleit deportálták, édesanyját az Ecserin lévő kereskedése miatt zaklatták. Lett volna neki is miért sírni, de ezt nem használta ki, nem revolverezett vele.

Vámos György áttört egy falat. Nemzeti érzelmű zsidóként szembeszállt a szűkkörű zsidóság vélemény terrorával, amely mindig a magyarországi balliberális oldal mellett tett le a voksot. A Mazsihisz sajtósaként a kiegyezésre törekedett. Hiába. Aztán kirúgták a Hitközségből. Elsőként állt ki a véleménye mellett. Nem bírta azokat az asszimilált zsidókat, akik restellték zsidóságukat. Nem bírta a nemzetellenességet, de azt is nehezen viselte el, hogy nem értékelték egyik oldalon sem törekvéseit.

Vámos György áttört egy falat. Nemzeti érzelmű zsidóként szembeszállt a szűkkörű zsidóság vélemény terrorával, amely mindig a magyarországi balliberális oldal mellett tett le a voksot. A Mazsihisz sajtósaként a kiegyezésre törekedett. Hiába. Aztán kirúgták a Hitközségből. Elsőként állt ki a véleménye mellett. Nem bírta azokat az asszimilált zsidókat, akik restellték zsidóságukat. Nem bírta a nemzetellenességet, de azt is nehezen viselte el, hogy nem értékelték egyik oldalon sem törekvéseit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hortobágyi Zoltán
2018. március 27. 12:10
Vámos nyugodjon békében ! Írt egy szép levelet Lovassnak, amit mindig törölnek, és a netről is sikerült eltüntették.. Nyílt levél Lovas Istvánnak Sokáig gondolkoztam, megírjam-e ezt a nyílt levelet, de meghallgatva heti rádiójegyzetedet a Vasárnapi Újságban, minden kétségem elmúlt. Meg kell állítsalak, elég a "palesztinozásból"! Tudom, ha megjelenik ez az írás - és remélem, megjelenik -, botrány lesz belőle. Azt hiszem, kötelességem megírni. Szeretnék három dolgot gyorsan az elején leszögezni, mielőtt bárki minősítené a nyílt levél miértjét. Továbbra sincs állásom a Mazsihiszben, mert a vezetőség elvetette felvételemet a korábbi, Síp utcát bíráló, kemény hangú írásaim miatt. Közlöm azt is, Pista, nem kapok egy fillért sem írásomért, ellentétben veled, akit fizetnek műveiért. A harmadik pedig, a nürnbergi törvények szerint Te is velem együtt lennél abban a bizonyos vagonban, hiába próbálod bizonygatni az ellenkezőjét. Nem változtam meg, így továbbra sem értek egyet az izraeli alija-(visszatérés)kérelmed nyilvánosságra hozatalával, hiszen a kivándorlás mindenkinek a magánügye. De... Sajnos sok embernek a legnagyobb problémája saját származása. Előbb lettél jobbos, és utána zsidó származású. Ezt valóban nehéz volna megmagyarázni híveidnek. Sokan állítanak meg az utcán: "Tudjuk, Ön jóban van Lovassal, tényleg igaz, hogy... Miért teheti meg akkor a zsidósággal, amit írogat és sugall Izrael ellen?" Képtelen vagyok ilyenkor válaszolni, és nem is akarok. Nincs mit. Ha a nagyszüleid iránt maradt még benned valami érzés, akkor hagyd abba az uszítást! Amikor ezt teszed, kívánom, emlékezz a kiirtott ártatlan zsidók millióira. Igaz, ők nem háborúztak a palesztinokkal, őket - köztük az én családomat is - egyszerűen kiirtották a németek, a Te derék magyarjaid asszisztálásával. Ha végigsétálsz a Duna-parton, kívánom, hogy lásd magad előtt a levetett gyerekcipőket... A hullák nem tudnak már rád kiabálni: Pista, hagyd a zsidókat! Miért kell Neked alijapapírokkal a zsebedben a palesztin helyzettel foglalkoznod újra és újra? Ki kért fel erre és miért? Ne gondold azt, hogy csak palesztinkérdés létezik! Miért nem foglalkozol inkább az antiszemitizmus rémével, Vagy talán ez a jelenlegi nómenklatúrában tilos? Nyugat-Európában a jobboldal nem jelenti rögtön az antiszemitizmust. Nálunk azonban ez, úgy látszik, tradíció. Ha valaki, akkor Te ismered a jobboldalt még az "antalli" időkből. Mondd, ott minden olyan rendben van? Pista, milyen jobboldal az, ahol kommunistáznak az egykori MSZMP-sek, akik ráadásul kormánytagok vagy miniszterek? A Sajtóklub legfőbb hibája, hogy egyoldalú, csak a palesztinok problémáival foglalkozik. Nem unjátok még? A stúdióban ülve nem lehet reális képet alkotni az izraeli-palesztin helyzetről, csak egyet lehet, a magyar közvéleményt uszítani. Erről szól a dolog, a Te karmesteri irányításoddal. Ezt is csak azért tehetitek, mert a Mazsihisz még csak langyos viszontválaszokra sem hajlandó, és a magyar társadalomban is rendszeresen elmarad a támadásokra a reakció. A liberális sajtónál állandó zsidószakértők vannak, így ott csak az ő írásuk jelenhet meg. Ezért hiába próbáltam volna reagálni a Véralgebra című, emlékezetes írásodra is. Nem vagyok izraeli-palesztin szakértő, mint a jobboldal színeiben újra feltűnő egykori káder - tudod, ki -, a tájékoztatás e témában a médiák részéről olyan, mint 67-ben, és 73-ban volt. Egyetlen differencia van, akkor a Nagy Testvért kellett kiszolgálni, aki az arab népek hű fegyverszállító barátja volt. Most azonban úgy látszik, az arab testvér egyesek barátja a jobbról. Igen, aki akkor balos volt, most jobbos lett. Műsorotokban nem beszéltek a terrorcselekményekre nevelt arab gyerekekről, akik katonai táborokban sajátítják el az ölés tudományát 8-10 évesen, és ha végül felrobbantják magukat, szüleik több ezer dollárt kapnak értük. A jobboldali sajtótájékoztatás olyan, mint a jelenlegi politikai élet. Egypártrendszer hatalma a többpártrendszerben. Sokat beszélgettünk korábban a "holokauszt-iparról". Kérdezted a véleményemet, és én elmondtam. A jobboldal eltagadja az áldozatokat, pedig ha egy volt, az is sok. A mindenkori kormányok - legyen az jobb-, vagy baloldali - nem oldották meg a zsidók kárpótlását, amelyet Ti folyamatosan támadtok. A kárpótlásra jogosultak nagy része idős ember. Az anyám, aki a fiatalabbakhoz tartozik, már 70 éves. A feleségem szülei pedig régen meghaltak. Családomból senki nem örököl utánuk, mint ahogy a zsidó témában járatlan kolléganőd, félrevezetve a nézőket, azt mondta a Sajtóklubban: "még az unokák is örökölnek". Te, aki ha mástól nem, tőlem ismered a kárpótlás ide vonatkozó rendeleteit, néma maradtál. Bizony néma. Előszeretettel beszéltek barátaiddal a zsidók "idegenszívűségéről". Próbáld meg végre megérteni az öreg zsidók félelmét, amikor "szittyáznak" körülöttük, Teleki-mellszobrot avatnak és csendőrtáblát állítanak. Ezeknek az embereknek egyszer már elvették mindenüket, majdnem az életüket is Szálasi pribékjei, Bárdossy és a kakastollasok. De jutott a zsidókból Recskre, Kistarcsára, a szovjet hadifogolytáborokba, a hortobágyi kitelepítésre is. A Sajtóklub erről sem beszél. Azonban ha a Nobel-díjról kell írni, akkor a "büdös" zsidó is magyarrá válik, hogy javítsa az ország imázsát. A szélsőjobb megpróbálja bemagyarázni - és nem is megy neki nehezen -, milyen jó ember volt H. M., a lovas tengerész, aki semmiről nem tudott, sőt mentette a zsidókat. De akkor hol vannak a rokonaim? Ami pedig a Fradi-ügyet illeti, miért nem vette meg a MIÉP a csődbe ment egyesületet, megmentve a zöld-fehéret a zsidó karmaitól? Kritizálni, zsidózni, rasszista feliratokat gyártani nem olyan költséges talán? De ezzel sem így foglalkozott a Sajtóklub. Levelem végéhez közeledve újra kérdezem, mi köze a palesztinokhoz a magyar zsidóságnak? Tudod-e, hogy sok olyan magyar zsidó van, aki soha nem volt még Izraelben? Sőt, aki életében nem találkozott még egyetlen palesztinnal sem. Tessék egy dolgot megérteni végre, a Vámos néni, az édesanyám nem akar kődobáló palesztin gyerekeket lelőni, csak nyugodtan akar élni Magyarországon, antiszemitizmus nélkül. A pesti zsidó gyerekek sem vertek meg még senkit azért, mert nem zsidó, de közülük - mint ahogy tavaly a sajtó is hírül adta - a fiam osztálytársát megverték és lezsidózták a zsidó iskola közelében. Ha valakinek azonban annyira szívügye a palesztinok harca, miért nem megy oda, fog fegyvert, és csatlakozik hozzájuk ténylegesen ahelyett, hogy Budapestről a magyar közvéleményt traktálná ezzel. De Te Izraelbe kértél kivándorlási kérelmet, és nem a palesztin lövészárkokba. Üzenem neked és minden zsidóellenes érzelmű honfitársamnak, sajnos én nem vagyok a Mazsihisz szóvivője, így csak ilyen szolidan, magánemberként mondhatom el a véleményemet rólatok. Vámos György Ui.: Levelem szeptember 11-én, reggel íródott. Ekkor még nem gondoltam, hogy a nap folyamán talán több mint tízezer ártatlan áldozatot fog követelni a gyűlölet. A tettesek ugyan még ismeretlenek, de egy biztos, nem izraeliek voltak. Erre utal az arab világ örömünnepe, mely a terrortámadást követte. Gondolkozz el ezen is!
BőröndÖdön
2017. augusztus 07. 15:57
Stefka nertárs pedig a nemzeti kaméleon...
bolá
2017. augusztus 07. 13:54
Az I. vh. előtt a budapesti képviselőhelyet mindig Tisza István Munkapártja nyerte, pedig a választók jó része zsidó volt.
Magyari Béla
2017. augusztus 07. 13:05
stefka te zsidó vagy? ..... na jó nem komolyan kérdeztem ....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!