Mihez kezd a politika a robotokkal?

2017. szeptember 01. 15:19

A robotadó révén befolyt összegek fedezhetnék az automatizáció következtében hirtelenjében munkanélkülivé lett százezrek átképzését.

2017. szeptember 01. 15:19
Paár Ádám
Magyar Nemzet

„A politika, ha kezelni akarja a társadalmi következményeket, nem engedheti át teljesen a kontrollt a gazdasági érdekeltségeknek. Jogos lehet a Bill Gates által felvetett robotadó, legalábbis érdemes lenne vitatkozni róla, akár Magyarországon is. Nem véletlen, hogy a világ egyik leggazdagabb embere állt az új adó mellé. Éppen Gates és társai azok, akik a többnyire jogász végzettséggel rendelkező politikusoknál világosabban látják a technológia változásait.

A robotadó révén befolyt összegek fedezhetnék az automatizáció következtében hirtelenjében munkanélkülivé lett százezrek átképzését. Ez szép példája lenne annak, hogy a robotokat használó cégek szolidárisak azokkal, akik – önhibájukon kívül – nem képesek lépést tartani a technikai változásokkal. Természetesen humán munkavállalókra szükség lesz a robotokkal teli világban is. Millió ember munkája összegződik a robotokban, kezdve a szükséges nemesfémeket kibányászó és megmunkáló, általában harmadik világbeli munkástól a mérnökön át a robotot programozó informatikusig.

A robotot az ember hozza létre, tehát bizonyos szakmák továbbra is nélkülözhetetlenek lesznek. De más szakmák köddé válnak – és már most gondolkodni kell a munkanélküliek átképzésén. Akárhogy is lesz, a pártoknak és politikusoknak, tanulva a történelem népmozgalmaiból, lassan nem a közjogi vitákkal, hanem a mai technológiai és társadalmi változások alapkérdéseivel kell foglalkozniuk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. szeptember 02. 20:30
Simicskát könnyen helyettesíti a robot egész nap csak hozentrógerját huzigálja.
Akitlosz
2017. szeptember 02. 02:38
Van egy olyan hatalmas különbség, hogy ameirkában megfizetik a dolgozókat, míg Magyarorsázgon nem, tehát itt nem lesznek egyhamar robotok jelentős számban. A robot drága, mindenhol drága, ezért robotizálni ott érdemes, ahol a robot magas munkabérű munkaerőt tud helyettesíteni, mert csak ott térül meg az ára. Na Magyarország pontosan nem ilyen hely. Szóval ami a gazdag vilgában működik az nagyon nem tuti, hogy működik a szegény világban. Mégis kire vetne ki a szerző Magyarországon robotadót? Magyar cégek eleve nem igazán vannak, pénzük nincsen, robotot venni tudnak, már így sem tudják befizetni az adót sem. A multikat meg ugyan nem fogják adóztatni, inkább kedvezményt fognak kapni, ha robotizálnak. Teljesen máshogyan viszonyol az állam a külföldi cégekhez, mint a magyarokhoz. Sz'al nem igazán a robotadóval kellene kezdeni az Amerikához való felzárkózást, előbb inkább a bérekkel és a gazdaság hazai tulajdonba vételével. .
Tarnoki
2017. szeptember 02. 02:21
És mégis hogy lehet megadóztatni a robotokat? Meg mi is "egy" robot? Mert nem szó szerinti robotról van szó hanem szoftverekről is. És szoftverek már most is futnak a cégeknél. Honnantól adózik? Hogy lehet mérni, hogy elvette-e valaki munkáját vagy sem? Hogy lehet ellenőrizni? És mi van ha a cégek a robotjaikat átviszik egy másik országba ahol nem kell adózni utánuk?
Zsaturnuzs
2017. szeptember 02. 00:40
A robot pont olyan gép, mint a többi, csak "okosabb". Adóztassuk meg a gépeket? Mikor alakul újjá a ludditák pártja? Anno sem kellett volna rettegni a gépesítéstől, csak jót hozott az emberiségnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!