Miközben a világ a szélsőjobbtól retteg, egy német baloldali jelölt elérte a mélypontot

2017. szeptember 20. 11:51

Azt kérte a többiektől, ajánlanak neki németellenes filmeket.

2017. szeptember 20. 11:51
Sztankóczy András
Heti Válasz

„Persze az AfD politikusai és szavazói között vannak bőven szörnyű alakok, de azért ebben a mostani helyzetben különösen feltűnő, hogy az mennyire nem zavart megközelítőleg sem ennyire senkit, hogy az elmúlt négy évben a szélsőbal (Die Linke, a Baloldal) volt a legnagyobb ellenzéki erő. Ami persze megint csak nem azt jelenti, hogy ott mindenki kommunista (amúgy a párt egykori keleti, posztkommunista politikusai inkább a mérsékeltek, a nyugatiak meg a radikálisok), de hogy milyen alakok vannak a soraikban, arról itt egy kampánytörténet, ami persze a nemzetközi médiában közel sem aratott akkora figyelmet, mint az AfD-s politikusok kiszólásai.

A főszereplő a Baloldal egyik hamburgi képviselőjelöltje, a párt ifjúsági szervezetének a szóvivője. Az ifjúsági szervezet mottója a radikális társadalomkritika, célja pedig a kapitalista, rasszista, patriarchális társadalom meghaladása, hogy végre beköszönhessen a szocializmus aranykora. A fenti célok fényében talán már nem is olyan meglepő, amit Sarah Rambatz tett: egy hozzá hasonló gondolkodású elvtársakból álló Facebook-csoportban azt kérte a többiektől, ajánlanak neki németellenes filmeket.”

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2017. szeptember 21. 04:59
"„Persze az AfD politikusai és szavazói között vannak bőven szörnyű alakok" Bizony, mára a CDU-ból kilépett és az AfD-t megalapítottak szörnyű alakok lettek, mert semmi mást nem akarnak, csak visszatérni egy keresztény-demokrata -szociális politikához, mely természetesen nem passzol a u.n. liberálisoknak.
tango47
2017. szeptember 20. 21:04
Sokan törekszenek azért a mélypontra. Ez a nő(?) biztos helyezett nálam: http://www.snopes.com/legs-open-refugees-sign/
tango47
2017. szeptember 20. 20:58
Hitlernek is a 90 százalék tapsolt. Az öngyűlöletnek is meg van a megfelelő létszámú rajondótábora Németországban. Mindenben nagyon alaposak.
luisbathhelena
2017. szeptember 20. 18:24
Miért nem fordult a magyarellenes magyarországi ellenzékhez analógiáért?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!