Akik lekapcsolnák Magyarországot

2017. október 30. 17:42

A Momentum folyamatosan nyitott kapukat dönget.

2017. október 30. 17:42
Haraszti Gyula
Magyar Idők

„Nem túl nagy érdeklődéssel, mégis kíváncsian vártuk a Momentum elnevezésű pártocska első próbálkozását a programalkotásra, ami meg is jelent Indítsuk be Magyarországot! címmel. Ennek az olvasmánynak az értékelése azért sem könnyű feladat, mert a párt egyrészt folyamatosan nyitott kapukat dönget – vagyis olyan dolgok megvalósítását javasolja, amelyek már évtizedek vagy évek óta működnek –, másrészt érezhetően a multina­cio­nális vállalatok, illetve a globalista nagytőke érdekeinek mentén fogalmaz meg célokat, miközben néha érthetetlen és naiv badarságokat beszél.

Az igazi csattanó azonban a párt nemzetpolitikai és külpolitikai programja. Kifejtik, hogy számos módon támogatnák például a külhoni magyarokat, és ez nagyon dicséretes. Amikor azonban Európáról és a külügyi apparátusról beszélnek, ismét előjönnek azok a reflexek, amelyeket akár Soros György is megirigyelhetne. Csatlakozást hirdetnek pél­dául az Európai Ügyészséghez, amely elképzelés jelenleg pusztán arra való, hogy bizonyos uniós tagállamokról kimondhassák: mindent elnyelt náluk a korrupció.

»Az EU önvédelme érdekében« megerősített titkosszolgálati együttműködést, közös európai hadsereget és határvédelmet javasolnak, miközben sajnos úgy látszik, hogy az unió önvédelme jelenleg nem az unión múlik, mert ezeknek a céloknak a megvalósítása egyelőre reménytelen. Aztán persze megfogalmazódik – burkoltan és nyíltan – ebben a programban a szokásos hisztéria is az orosz befolyás miatt. »Elbocsátjuk a politikai alapon kinevezett diplomatákat« […] »azonnali és teljes nemzetbiztonsági átvilágítást hajtunk végre a külügyi apparátusban« – írják, mintha valami titkos kémfészekként üzemelne az egész külügyminisztérium. A legszebb viszont az utolsó »ostorcsapás«, amely mindent megmagyaráz.

»Kiirtjuk az orosz propagandát« – szögezik le könyörtelenül. A többi propaganda tehát maradhat. Például mondjuk az amerikai vagy a brüsszeli is. Ahogyan az övék is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DavidBL
2017. október 31. 19:31
Ez a Momentum Bt. mindig nagyot alkot.
1000bocs
2017. október 31. 00:36
Jó fiúk ezek. Múltkor is hogy elintézték hogy Budapest helyett Párizsban legyen az olimpia. Ami itt ételmetlen luxusberuházás, az ott értelmes ország piár. Bizzuk rájuk az ügyeinket. Majd elintézik hogy ne hazai hanem francia cégek Korrumpáljanak mindent és pakolják el a világ minden pénzét innen. Megyó már kitaposta ezt az ösvényt, nem olyan nehéz az. Ügyes fiúk ezek.
noMores
2017. október 30. 20:32
Hihetetlen, hogy a komcsik a fidesz érában milyen gyorsan előbújtak. Döbbenet, hogy ezek a kriptokommunista gennyek hogy odavannak a ruszkikért. A buta prolikról, a szerencsétlen rajongótáborról most ne is beszéljünk, azoknak tökmindegy, mit mond Bástya elvtárs, de hogy ezek a gerinctelen senkiházi gyökerek újra itt vannak, és nyalják az aktuális kádárelvtárs seggét a mi pénzünkből, az undorító.
hátakkor
2017. október 30. 20:26
"»Kiirtjuk az orosz propagandát« – szögezik le könyörtelenül. A többi propaganda tehát maradhat. Például mondjuk az amerikai vagy a brüsszeli is. Ahogyan az övék is.” Megint a kiirtás.. 1919. Kiírtjuk a szerkesztőségeket, az ott dolgozókat, behatolunk. " Be szervezetbe!" Iszlám terroristák Párizsban.. Vicclap, viccpárt. Párizs 2024.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!