A magyar társadalom nap mint nap elkártyázza a kultúráját

2017. október 09. 15:52

Egy kicsit is normális világban a Rímbiózis tagjai volnának az ünnepelt előadók, míg ByeAlex legfeljebb egy garázszenekar szövegírója lenne, Majka meg a McDonald’sban mosna fel.

2017. október 09. 15:52
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Facebook

„Majka és ByeAlex, a két kereskedelmi tévés arc a konkurens TV2 és RTL kötelékében foglalja a képernyőt – elméletileg tehát riválisok. Mindössze elméletileg, a pénzéhes pókerjátékos és vendéglátós ugyanis nagyon más közönségre hajt, mint a kényes ízlésű, értelmiségi hipszter. Csakhogy az ózdi proli és a miskolci bölcsész bármennyire eltérő zenei stílust képvisel, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásának köszönhetően végre összeálltak, hogy egy hiánypótló lírai látomást vetítsenek a hármas szexért rajongók és arról ábrándozók szellemének vásznára. Megnyugtató érzés, hogy az adónkból nemcsak Kovács Ákos neokonzervatív lírájára, de ennek a két eltérő zenei ösvényen járó előadónak az önkifejezésére is futja. Szükséges is az állami támogatás: ha valakit, akkor ezt a két éhező művészt tényleg érdemes közpénzből felkarolni, nehogy úgy járjanak, mint szegény József Attila, aki hiába volt elég tehetséges, ha harmadnapja nem evett, se sokat, se keveset.

https://www.youtube.com/watch?v=KKsv1FJ8v2Y

A semmiből jött együttműködés hamar feltárja, hogy ez a szende szemű ByeAlex egy b@szógép. Az egykori hősszerelmes, aki egy ország népének fülébe búgta a szívmelengető szavakat: »az én kedvesem«, a tudatmódosító szerek, az RTL szerződése és az ehhez tartozó hírnév hatására szupermacsóvá vált. Megtudjuk, hogy akár fél napig is bírja a reszelést, imádja tépni partnerének haját, és az sem zavarja, ha azon rajta marad a csizma: úgy pörgeti a f@szán a csajt, hogy az levegőt is alig kap. Az európai pornó császára, a brutális b@szásairól elhíresült Rocco Siffredi jut eszembe, és eltölt a nemzeti büszkeség a gondolattól, hogy az olasz csődört a magyar bika bármikor kenterbe b@ssza. Megnyugtató látni, hogy Kovi népnevelő munkássága végre beérett – köszönet a Nemzeti Kulturális Alapnak a számtalan izgalmas szexuális utalásért, főleg a narancs képében megidézett, és »majonézzel« telecsöpögtetett női nemi szervért. Msgyarország végre megérkezett a nemzetközi kulturális élvonalba – powered by Viagra.

S miközben azt hisszük, hogy egy hímnemű állat és egy nőnemű ember testnedv-cseréjének tanúi vagyunk, a szoba távoli sarkából kukkoló, egyébként történetesen boldog házasságban élő Majka papa váratlanul előlép. Egy picit alázza a csajt annak tanulatlanságával – csak hogy az rendesen benedvesedjen –, hisz köztudott, hogy Majka már a harmadik diplomáját védi Oxfordban, továbbá az is kiderül, hogy Alex nem avatta be a nőt kollégája jelenlétébe, aki egy kicsit tiltakozik is, de Majka csattanós érveket virítva hamar meggyőzi őt: »Nincs gáz, ne rinyálj!«. Micsoda kifinomult művészet – minden adóforint a legjobb helyre került! Ezután Majka moralizáló traktátusba kezd a kamu-erkölcsről, a fiatalságról, a bűnről és a romlottságról. Sok értelme ugyan nincs, de el kell ismerni, hogy minden fontosnak tűnő szót sikerült egymás mellé illesztenie, és a ritmika is stimmel. Aztán egy katartikus pillanatban felrúg mindent, és így szól a csajhoz: »Éljük meg a mocskos vágyakat, ne szabjunk magunknak gátakat! Nyomás fel! Az égbe a lábakat!« De Alexhez is szán néhány baráti szót: »Jól van, haver, most megjöttem. Bocs! A csajodat megböktem. Tartottam magam, de megtörtem, mikor megláttam a fenekét, hogy meglöttyen.« Köszönet a Nemzeti Kulturális Alapnak a támogatásért!

Végül Majka visszagravitál a tőle megszokott tróger suttyósághoz: bezabál, és ledöglik. Alex még felnyávogja a refrént, szeretne a csajának a barátnőjével is egy menetet, még a maga primitív módján udvarol is egy picit. Sok alja nincs, de ezek a csávók nem is a szövegükkel hódítanak, hanem a hatalmas arcukkal. Megtehetik: akik a nőket ilyen fordulatszámmal pörgetik a f@szukon, és ekkora spanjaik vannak a Nemzeti Kulturális Alapnál, azoktól soha egyetlen nő sem fogja hiányolni a tartalmat és a stílust.

Ezek a csávók példaképek. Nem is tudtad, hogy a vadkeleten ilyen kevéssel ilyen sokra viheted. Érdemes megnézni, hogy a Rímbiózis tagjai milyen klipet gyártottak a civilben megkeresett és leadózott jövedelmükből. Hallgassátok, milyen rímek, milyen nyelvi eszközök, mennyi tartalom és kultúra szorult ebbe a szövegbe – s milyen virtuóz előadásmód koronázza meg mindezt.

https://m.youtube.com/watch?v=JQvHCf8qVmE

A Rímbiózis tagjai hobbiművészek, akik megélhetésük fedezetét polgári állásaikban, mindennapos munkával termelik ki. Majka és ByeAlex főállású sztárok. Egy kicsit is normális világban a Rímbiózis tagjai volnának az ünnepelt előadók, míg ByeAlex legfeljebb egy garázszenekar szövegírója lenne, Majka meg a McDonald’sban mosna fel, és az lenne a hét csúcspontja amikor megveszi a Playboyt. Csakhogy a Nemzeti Kulturális Alap szoros szövetségben a hazai közízléssel másként döntött erről – a magyar elit és társadalom nemcsak az identitását meg a történelmét, de a kultúráját is nap mint nap elkártyázza.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 103 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Einar
2017. október 10. 20:52
Puzsér, ne méltatlankodj, ezek a tieid. Orbán-gyűlölő antinemzeti prolik, akik a vérszagra szeretnek gyűlni. Pont mint te.
Sinistra
2017. október 10. 16:14
Soros emberei nem látják ebben a videóban az értékeket? Szerencsére a Mandiner olvasóinak a fele nem ért egyet P. R. gyűlöletbeszédjével, és felismerik a NER ritmusát, a centrális erőteret e zenében/szövegben! Csak így tovább NKA! Még több pénzt a büdzsébe!
Balogh Norbert
2017. október 10. 13:06
PUZSÉR A FŐCSICSKA SEGGNYALÓ ÉS AZ RHCP IS SZAR
megfejtô
2017. október 10. 11:47
McDonald's-ben dolgozni netalàn alàbbvalò munka, mint mondjuk a Magyar Nemzetnèl? Hol marad a mindenkinek kijàrò tisztelet, mifèle lekicsinylô sugalmazàs ez, na kitôl is? Elèg sokan akik McDonaldsben kezdenek, nem büdös nekik a kètkezi, kemèny munka, többre viszik, mint a cikk íròja vagy szereplôi. Mellesleg aranyos, ahogy egyik mûceleb alàzza a màsikat sajàt "felsôbbrendûsègènek" tudatàban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!