A kormány ragaszkodik a keresztény értékekhez

2017. november 27. 11:49

Fontos, hogy itt az Egyháznak megvan a maga helye, a kormány is kifejezésre juttatja, hogy ragaszkodik a keresztény értékekhez.

2017. november 27. 11:49
Alberto Bottari de Castello
Magyar Kurír

Nunciusi tevékenységének utolsó állomása volt Budapest. Hogyan élte meg ezt a hat évet?

Nagyon szép, gazdag, fontos évek voltak ezek számomra. Összesen három helyen voltam nuncius, négy afrikai országban (Guinea, Sierra Leone, Libéria, Gambia), illetve Japánban és Magyarországon. Ez utóbbi volt az első európai, keresztény, katolikus ország, ahol pápai követként szolgáltam. Fontos, hogy itt az Egyháznak megvan a maga helye, a kormány is kifejezésre juttatja, hogy ragaszkodik a keresztény értékekhez. Gyakran köszöntenek Laudetur Jesus Christusszal, pedig ez a forma már Olaszországban is szinte eltűnt. Kezdettől fogva szeretettel vettek körül itt, és egy olyan országot ismertem meg, ahol a hit mélyen gyökerezik. Japánban nem volt könnyű templomot, keresztet találni, itt templomok, egyházi iskolák, szobrok sokasága található. Vasárnap Kalocsán jártunk, az út mentén mindenütt útszéli keresztek álltak, ahogyan Olaszországban is. Magyarországon fontos a kereszt, ez is élővé teszi az Egyház jelenlétét.

Itteni szolgálatom során megtapasztaltam a Szentatya iránti szeretetet is. Sok kérvényt kapunk, az is a munkánk része, hogy segítjük a pápával való találkozást az általános kihallgatásokon vagy magánkihallgatásokon. Szép emlékeim közé tartoznak a fiatalokkal való találkozások, például a HungaRio, amely igazán örömteli ünnep volt, sok-sok fiatal jelenlétével.

Ma is meghatottan emlékszem vissza 2000. január 6-ára, amikor a Szent Péter-bazilikában II. János Pál tizenkét püspököt szentelt, köztük engem is. Négyen voltunk nunciusok, hozzánk szólva azt mondta: úgy küldelek benneteket, mint a képviselőimet, mert nem tudok jelen lenni mindenütt. A ti feladatotok lesz, hogy élővé tegyétek az egységet a Szentatyával és az egyetemes Egyházzal. Ez a pápa által ránk bízott küldetés mélyebb értelme, ezt igyekszünk megvalósítani. Egy ilyen, nagy hagyományokkal rendelkező országban, mint Magyarország, ahol oly sok fontos egyházi szereplő és szent élt – épp most érkezett a hír Brenner János boldoggá avatásáról – ez nagyon szép feladat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2017. november 28. 00:20
Vagyis lop és hazudik tovább... "A kormány ragaszkodik a keresztény értékekhez"
Pinter68
2017. november 27. 15:37
"...a kormány is kifejezésre juttatja, hogy ragaszkodik a keresztény értékekhez." A drága nuncius úr, az itt töltött évek alatt nem tanulta meg az első számú szabályt Orbán kormányával kapcsolatban. Nem az a lényeg amit mondanak. Hanem az, amit csinálnak!
balbako_
2017. november 27. 14:50
Tisztességes nyilatkozat.
Pelso j.
2017. november 27. 14:00
értékekhez? Sokkal inkább a keresztény emberek szavazatához.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!