Az ész megáll: Orbán áll Soros mögött!

2017. november 22. 15:29

A milliárdos ugyanis a jelek szerint beleáll a kampányba.

2017. november 22. 15:29
Sztankóczy András
Válasz.hu

„Most múlik el végleg annak a lehetősége, hogy bármi másról is szóljanak a választások, mint Soros Györgyről. A milliárdos ugyanis a jelek szerint beleáll a kampányba.

Azaz: ellenkampányt indít az őt és tevékenységét támadó kormányzati médiaoffenzívára, hogy – mint ő maga mondja – megvédje az alapítványánál dolgozókat és tájékoztassa a magyar lakosságot, mi is az igazság az általa támogatott programokról.

Ami akkora ostobaságnak tűnik, hogy az ember elkezd gondolkodni azon, mégis hogyan tudott Soros egész országok eszén túljárva spekuláns manőverekkel meggazdagodni.

Az ellenkampány ugyanis kétféle lehet. Egy: erőtlen, tehát nagyjából az, amit most látunk. Soros videóüzeneteket küld, cikkeket ír tekintélyes lapokba, interjúkat ad. És ezzel pontosan eléri azt a kisebbséget, amelynek tagjait amúgy is tájékozottak a politikában, és akik vélhetően amúgy is sokkal kevésbé hajlamosak átvenni a kormány leegyszerűsítéseit. A választók nagy többséghez viszont Soros ellenérvei nem jutnak el, vagy legfeljebb a kormány propagandagépezetének a tálalásában.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rockpapa
2017. november 23. 11:07
A szürke eminenciás előbújt,és ezzel gyakorlatilag igazolta a kormány vádjait. Valószínűleg a következő hónapokban nagyon sokat fog ártani, az általa támogatott ballib"civileknek".Végül is honnan a szarból lenne pénzük,ha nem ettől a erős küldetéstudattal rendelkező,spekuláns milliárdostól?
Mich
2017. november 23. 00:26
Idióta...! G.Lali áll mögötted, de ne fordulj meg, csak lökd a hazug dumád...!
Kharón
2017. november 22. 23:33
Várom...
Dénia
2017. november 22. 23:15
Az nem azt jelenti, hogy ő áll mögötte, hanem azt jelenti, hogy az Orbánnak van igaza. Idióták.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!