A vonzás szabályai

2018. január 16. 12:19

Hát így állunk, működik a kémia és a fizika is a baloldalon, Karácsony meg nyilván csúnyán összeveszne 2014-es önmagával, aki azért állt össze éppen négy évvel ezelőtt az Együtt 2014-gyel, hogy kihúzza a „szocik seggéből az összefogást”.

2018. január 16. 12:19
Kacsoh Dániel
Magyar Hírlap

„Karácsony Gergely szerint »működik a kémia«. S ezen maga is csodálkozik, nem hitte volna, mégis így van. Csak osztozni tudunk az örömben. Végül is a hajdan kifejezetten a szocialistákkal, illetve a 2010 előtti kormányzással szemben kiötlött politikai termék, az LMP néven elhíresült formáció egykori üdvöskéje akkora utat járt be az elmúlt években, hogy bizony ráfér némi megnyugvás. Ezt fizikailag is nehéz lehet bírni.

Ott kezdte, hogy elárulta a sajátjait Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc kedvéért, nem sokkal azután, hogy a szocialistákat a Fidesznél is utálatosabbnak nevezte. Aztán a XIV. kerületben az egyik legdörzsöltebb MSZP-s, a Zuschlag-ügyben is érintett Tóth Csaba tenyerébe csapott. Nyilván nem holmi hatalmi érdekből, pusztán azért, hogy a polgármesteri székből szolgálhassa az akkori lakóhelyétől jó néhány kilométerre élő zuglóiakat.

Ami a közelmúltat illeti: Karácsony a nyár folyamán még közös videóban osztotta az összefogás gondolatát kerülő »demokratikus pártokat« túlmozgásos cimborájával, az Együtt-vezér Juhász Péterrel, a fizika törvényszerűségeinek mégsem tudott ellenállni, a Gyurcsány által megsorozott MSZP vonzása Molnár Gyula karjaiba repítette. Olyannyira, hogy újdonsült cimborái immár Juhászék egyetlen valamirevaló politikusát, a csepeli „győző” Szabó Szabolcs parlamenti jelöltségét, illetve fizetését veszélyeztetik, ami érthető módon kicsapta a biztosítékot az egykori harcostársaknál. Az Együtt azzal vigasztalta magát, hogy miniszterelnök-jelöltté emelte Szigetvári Viktort. Hasonló csalódottság uralkodik a MoMa háza táján is, miután a törpepártok irányába váratlan érzéketlenséget tanúsító Demokratikus Koalíció levakarta magáról Bokros Lajosékat. A volt pénzügyminiszter nem is volt rest kirekesztőnek és árulónak nevezni a bukott miniszterelnököt, aki – a hatás-ellenhatás fizikai törvényszerűsége nyomán – alighanem hamarosan ismét nekiveselkedik a szocialisták további puhításának.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tom hagen
2018. január 16. 17:56
Jó persze. De most már hetek óta ugyanazokat a köröket futják. Bokroson tényleg lehet röhögni, ahogy neki ugrott gyurcsinak. :-)
BőröndÖdön
2018. január 16. 16:50
Dani,akár az ördöggel is,csak tűnjön el az élcsapat...
atila68
2018. január 16. 16:02
Gizike kedves, egy kávét kérek szépen, igen, ahogy szoktam dupla presszó, plussz gőzzel kapucsínós csészébe, mézzel, tejszín nélkül.
Antigoné
2018. január 16. 15:45
Még a világlustája Fodor Gabikát is bevették a játszmába. Vajh, mit tudhat róluk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!