Újabb haladó vívmány: többé nem szabad egy lányiskola tanulóit lányoknak hívni

2018. január 10. 10:43

A jövőben tilos a lány szó használata egy brit lányiskolában.

2018. január 10. 10:43
Sztankóczy András
Válasz.hu

„Az Altrincham Grammar School for Girls – mint azt a neve is mutatja – lányokat oktat és nevel, már több mint egy évszázada. Ráadásul nem is rosszul, az intézmény nemcsak Nagy-Britannia legnagyobb nem koedukált gimnáziuma, hanem az egyik legjobb állami iskolája is. A konstans jó teljesítmény mellett még egy állandó elem kísérte végig a manchesteri iskola első 107 évét: hogy a náluk tanuló lányokat lányoknak hívták.

Mostanáig: legalábbis a szülők meghökkenve értesültek arról, hogy a jövőben tilos a lány szó használata az intézmény kommunikációjában és a diákok megszólításakor, helyette kizárólag a tanuló megnevezés az elfogadott.

A lány ugyanis rosszul érintheti az iskola transznemű diákjait. Ahogy az iskola vezetője a szülőknek írt levelében fogalmazott, a döntés válasz „azokra a kihívásokra, amelyekkel azok a diákjaink néznek szembe, akik megkérdőjelezik saját nemi identitásukat vagy nem lányként határozzák meg magukat.”

Megnyugtatóan hozzátette azt is, hogy „dolgozunk a rossz beidegződések megtörésén”, hogy „mindenki otthon érezze magát” az intézményben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
coroner
2018. január 10. 22:56
"Várom" már azt a pillanatot,amikor bejelentik,hogy a homosex kötelező lesz.A 80-as években volt egy vicc,aminek az volt a poénja,hogy csak kötelezővé ne tegyék.Mostanra addig eljutottunk,hogy imádkozni kell érte...már csak egy lépés választ el a végcéltól...
ato boldizsár
2018. január 10. 22:48
Aki megkérdőjelezi a saját nemi identitását, annak pszichiáterre van szüksége. Annak az iskolaigazgatónak meg, aki az ilyedn problémát nem tudja a helyán kezelni, valami egyszerűbb, számára is elvégezhető munkára.
puszika
2018. január 10. 14:59
Ha így haladunk hamarosan újra kell definiálni a demokrácia fogalmát!! Istenem mi jön még???
luisbathhelena
2018. január 10. 14:27
Ez komoly? FFiként rögtön jelentkezem. Győzzenek meg hogy nem vagyok transznemű ha én azt állítom....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!