Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Wolfgang Sobotka volt osztrák belügyminiszter 2017 márciusában elismerte, hogy 2016-ban mintegy 15 ezer esettel nőtt a bűncselekmények száma Ausztriában.
„Korábban a no-go zónák létét, most pedig a bevándorlás és a bűnözés növekedése közötti kapcsolatot tagadják el a bevándorláspárti véleményformálók. Ebben a kérdésben azonban nem kell éveket várni – mint Merkel beismerésére –, elég csupán a volt osztrák belügyminiszter korábbi nyilatkozatát elolvasni, melyben beismerte: 2015 óta nőtt a migránsok által elkövetett bűncselekmények száma.
Wolfgang Sobotka volt osztrák belügyminiszter 2017 márciusában elismerte, hogy 2016-ban mintegy 15 ezer esettel nőtt a bűncselekmények száma Ausztriában, így összesen 523 ezer ügyben kellett a rendőrségnek eljárást indítania. Mint mondta, a migránsok 63 százalékkal több esetben szegték meg a törvényeket. 2015-ben 14 ezer migráns ellen folyt eljárás, 2016-ban ez már a 22 ezret is meghaladta.
Tavaly októberben pedig maga az osztrák kormány hozta nyilvánosságra a 2016-os bűnözési statisztikákat, amely világosan megmutatta, hogy szoros összefüggés van a migránsválság és szexuális bűncselekmények számának emelkedése között.
A migránsok tömeges bevándorlása után a szexuális bűncselekmények száma 26,18 százalékkal emelkedett a jelentés szerint. A jelentés világosan kimondta, hogy az elkövetők jelentős része külföldön született, az afgán elkövetők száma felülreprezentált a mintában a teljes létszámukhoz képest.
Hasonló jelenségről számolt be a tiroli tartományra vonatkozó bűnelkövetési statisztikák is, amelyek szintén nem festenek derűs képet a migráció okozta válságról.
A rendőrség hivatalos tájékoztatása szerint a 2017-es év első felében regisztrált bűnesetek 47 százalékát „idegen hátterű” személyek követték el.
Összegzésük szerint 13 360 ügy szerepel a nyilvántartásukban, ebből 6288 bűnelkövetőről derült ki, hogy „turista”, „vendégmunkás” vagy „menedékkérő”.
Ennek ellenére Lázár János minapi videója miatt össztűz zúdult a kormányra, melyek többsége hazugságnak nevezi azt az állítást, miszerint a bűnelkövetések számának növekedése és a bevándorlás között kapcsolat lenne Ausztriában és annak fővárosában, Bécsben.
Mindez nem jelent újdonságot, hiszen hasonló valóságtagadás zajlott a no-go zónák esetében is. Amikor a magyar kormány felhívta rá a figyelmet, hogy nyugaton az elhibázott bevándorláspolitikai miatt létrejöttek olyan városrészek, ahová még a rendőrök is félve merészkednek be, akkor a teljes balliberális elit egy emberként állította azt, hogy mindez hazugság. Majd nemrég maga Angela Merkel ismerte el, hogy igenis léteznek no-go zónák.
Hasonló folyamat zajlott le a terrorizmus és a bevándorlás kapcsán is. Annak ellenére, hogy az elmúlt négy év terrortámadásainak háromnegyedét, a halálos áldozattal járó merényletek mindegyikét migránsok vagy migráns hátterű személyek követték el, korábban hazugsággal vádolták azt, aki felhívta erre az összefüggésre figyelmet.
A folyamatokat látva azonban 2016 nyarán már az az Angela Merkel is kénytelen volt elismerni a terrorizmus és a migráció közötti kapcsolatot, aki korábban hevesen tagadta ezt az összefüggést.”