Közlemény a magyarországi muszlimok elleni gyűlöletkeltés ügyében

2018. március 22. 08:12

Tudjuk, hogy kampány van, de mi köze ennek egy világvallásnak és egy bejegyzett egyháznak?

2018. március 22. 08:12
Magyar Iszlám Közösség
MTI-OS

„Folyamatosan folyik a gyűlöletkeltés a muszlimok ellen. Tudjuk, hogy kampány van, de mi köze ennek egy világvallásnak és egy bejegyzett egyháznak? Az utóbbi száz évben nem a muszlimok küldték Auschwitzba zsidó honfitársainkat, nem mi követtük el a romagyilkosságokat, s nem mi követtünk el terrorcselekményeket! A zuglói központunk mellett fideszes vezetésű kerületekben 11 mecset van, köztük Hazánk legnagyobb mecsete is. Kérnénk, hogy az iszlám kártyát és az uszítást fejezze be mindenki! Minden volt, mostani és a jövőben elkövetett atrocitás ellenünk a gyűlöletkeltők számlájára fog íratni, s ha kell, ez ügyben akár a nemzetközi fórumokra, bíróságokra is elmegyünk. Ma Magyarországon vallásszabadság van, kérjük ezt betartani, betartatni, s várjuk a kormány intézkedését ez ügyben és a társadalom, az egyházak és a pártok szolidaritását! Nem kívánunk részt venni a politikai sárdobálásban.”

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szőke Ciklon
2018. március 22. 18:03
"Tudjuk, hogy kampány van, de mi köze ennek egy világvallásnak és egy bejegyzett egyháznak? " Hát, ha nincs semmi köze, akkor miért született ez a cikk? Bizonyára tisztában van a cikk írója azzal, hogy a kormánynak, a magyaroknak semmi baja nincs azokkal a muszlimokkal, akik itt élnek, mert itt tanultak, vagy beházasodtak, vagy csak egyszerűen ide kerültek. A tiltakozás az ellen szól, hogy a nyugati országok ne akarják ide telepíteni azokat, akiket ők hívtak be Európába, de feleslegessé váltak, akik közé elvegyülve ide kerültek a felszámolt iszlám állam terroristái is, akik aztán élhetetlenné tettek városnegyedeket. Nincs itt semmilyen gyűlölet az itt élő iszlámok irányába, eddig sem volt, a magyar törvényeket betartva élhettek saját vallásuknak megfelelően, de ha ilyen provokáló cikkeket jelentetnek meg, és saját kis országot akarnak maguknak kialakítani, az nem marad válasz nélkül. Tegyék magukévá azt az ajánlást, hogy: "Rómában élj úgy, ahogy a rómaiak!"
celoke
2018. március 22. 17:35
„Ma Magyarországon vallásszabadság van, kérjük ezt betartani, betartatni, s várjuk a kormány intézkedését ez ügyben és a társadalom, az egyházak és a pártok szolidaritását!” 1. Mi meg várjuk, hogy a magyarországi iszlám közösség nyilvánosan ítélje el a muzulmán országokban tomboló keresztyénüldözést, ha már annyira odavannak a vallásszabadságért. Követeljék az arab országokban a keresztyének szabad vallásgyakorlatát, meg a brutális, embertelen muzulmán törvények hatályon kívül helyezését, például az iszlám elhagyása miatti halálbüntetés eltörlését. 2. A muzulmán nők jogának rendezése, meg a Korán alapján intézményesített gyermek-megrontások betiltása betiltása is megérne egy csörtét. 3. És ha nem tetszik nekik a gyűlöletkeltés, kezdeményezzék a Koránban a dzsihádra, meg a nem muzulmánok megölésére uszító részek elavulttá nyilvánítását és az onnan való törlését. Végül is ezért lett a megjelenése óta 300 millió áldozata az iszlámnak. És még ők beszélnek szolidaritásról. 4. Továbbá adjanak ki nyilatkozatot, hogy a Koránnal, meg a sariával szemben a magyar jogrendet tekintik elsődlegesnek. Ha és amennyiben mindezekre nem hajlandók, akkor a magyar kormány jogosan kezeli őket nemzetbiztonsági kockázati tényezőként. És azon se csodálkozzanak, ha migránsbűnözés esetén az elkövetőkkel együtt őket is kizavarjuk az országunkból. Sűrű ütlegek, hátsó félen rúgások, meg némi reflexíj-nyílzápor közepette.
mokány
2018. március 22. 15:00
Ki közvetíti Isten akaratát? Amit feltétel nélkül teljesíteni kell. Nem ősi kinyilatkoztatás egyéni lelkiismeret szerinti mérlegeléséről van szó, hanem konkrét közvetlen, és Istennek tulajdonított utasításról. Ilyet a katolikusoknál még a pápa sem tehetett soha. Még a középkorban sem.
Szedlacsek
2018. március 22. 13:40
Lesz az a mecsetszám kevesebb is, nyugi Bolek efendi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!