Orbán méltósága

2018. március 20. 07:11

Orbán az elmúlt évszázadok egyik legkártékonyabb hazai politikai szereplője.

2018. március 20. 07:11
Vásárhelyi Mária
Vásárhelyi Mária
168 Óra

„Meggyőződésem szerint Orbán Viktor az elmúlt években teljes morális válságba sodorta, gazdaságilag és politikailag is szétszakította az országot, szétverte a magyar demokrácia intézményrendszerét, elszigetelte Magyarországot a fejlett demokráciáktól, és néhány diktatúra szánalmas szekértolójává próbálja tenni, felszámolta a gazdasági verseny és a piacgazdaság működési kereteit, szörnyű károkat okozott az oktatási és az egészségügyi rendszerben, a hétköznapok szerves részévé tette a gyűlöletet, és legfontosabb politikai fegyverének a félelemkeltést tartja. Biztos vagyok benne, hogy hatalmának megtartása érdekében bármilyen tisztességtelen, erőszakos eszköz bevetésére is képes. És azt is tudom, hogy az ő önkényének megfelelni akaró vazallusai az elmúlt nyolc évben megszámlálhatatlan tisztességes, becsületesen dolgozó, tehetséges embert aláztak meg, tettek tönkre szakmailag és egzisztenciálisan kizárólag politikai okokból, és legalább ennyi tisztességtelen, a politikai lojalitáson túl semmiféle érdemi teljesítményt nem mutató, tehetségtelen embert juttattak érdemtelenül pozíciókhoz, pénzhez és hatalomhoz. Egy szó, mint száz, egyetértek azokkal, akik szerint Orbán az elmúlt évszázadok egyik legkártékonyabb hazai politikai szereplője. Bőven van tehát mit kritizálni tevékenységén, kontrollt vesztő populizmusa pedig egyre inkább köznevetség tárgyává válik.

Azt gondolom azonban, hogy a megalázás, ahogy senkivel, úgy Orbánnal szemben sem lehet fegyver. Politikai ellenfeleink, sőt ellenségeink emberi méltóságát éppen úgy tiszteletben kell tartanunk, mint a barátainkét. Ha ezt a határt a kormánypártok lakájaihoz hasonlóan mi, demokraták sem tartjuk tiszteletben, akkor Magyarország végleg elviselhetetlen hellyé válik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 229 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SzaZo
2018. március 21. 09:26
Zsidónak kuss a neve!
bela barva
2018. március 20. 19:49
Meggyöződésem, hogy a kurva anyád
nyugalom
2018. március 20. 19:43
Vannak jo parositasok: Ildiko-Agica, Heller A. - meg ez a halmaz! Laozzunk...
antioxi
2018. március 20. 18:58
Vásárhelyi többet tesz az antiszemitizmus további "virágzásáért" mint a teljes mazsihisz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!