Nem az ország hülye, hanem a vidékiző balliberálisok

2018. április 11. 12:25

Akárhogy csűrik-csavarják az ellenzéki lapok, a Fidesz nem csak a vidékiek és szegények körében a legnépszerűbb. Hanem Budapest egészében, a gazdag városokban, az értelmiségiek kertvárosaiban, a nyugati határszélen, a főváros körüli agglomerációban és a 12. kerületben is. És a nők és – meglepetés – a fiatalok körében is a Fidesz a legnépszerűbb. A Fidesz totális néppárt lett. A vidékizéssel máris a Fidesz 2022-es újabb győzelméért dolgoznak.

2018. április 11. 12:25
Szilvay Gergely
Mandiner

„Úristen, milyen emberekkel élünk egy országban? Hogyan hihetik el, hogy a migránsoktól kell félteni a kultúránkat? Miért van ennyi gyűlölet a magyarokban?” (Földes András, Index: Hogy lehet ennyire hülye egész Magyarország?)

 

Az Index szerzője bicskanyitogató stílusban idézi föl vidéki útjai (legalább voltak neki olyanok, ment szafarizni biztos), amikor szembesült azzal, hogy A Vidékiek szerint minden igaz, amit a tévé mutat, a rádió bemond, az újság megír. Akkor is, ha úgymond fideszes propagandamédiáról van szó, mert a suttyó vidékiek nem tudnak különbséget tenni a médiákok között oldalak és pártkötődések szerint.

Földes összeszedi minden toleranciatöltetét, és igyekszik megérteni, hogy vidéken nem a médiaelemzések olvasgatása az általános elfoglaltság. Igyekszik megérteni, hogy ez nem mindenkit érdekel – majd levonja a következtetést, hogy minél rosszabb gazdasági helyzetben van egy település, annál inkább félnek ott a migránsoktól, és ez irracionális. 

Szerda reggel ugyanez az Index arról értekezik, hogy minél szegényebb egy település, annál inkább a Fideszre szavazott. 

A Momentum és az MSZP-Párbeszéd eredményváróján ugyancsak sok olyan hangot lehetett hallani a drukkerek körében, hogy a „valóságtól elszakadt” vidék a Fideszre szavaz, meg hogy bunkó parasztok – és szemét határon túliak. 

A teljes ellenzék, pártjaival és médiájával együtt tehát (kivéve talán a Jobbikot) levonta a következtetést:

a vidék elmaradott, suttyó, bunkó, műveletlen és iskolázatlan barmokból áll,

le lehet húzni az országot a klotyón. 

Egy baj van: ez a hozzáállás nem jött be Jászi Oszkárék óta. Nekimenni a vidéknek ahelyett, hogy megértenék.

Az RTL Klub és a 444 megbízásából készült Medián-felmérés elég pontos képet a valós pártpreferenciákról a különböző társadalmi csoportokban

 

A vidéknek tulajdonított suttyóság nem vidék-specifikus. Elhiszem, hogy Földes András vidékre jár azért, hogy találkozzon olyanokkal, akiknek nem médiaelemzésből áll az élete, de ehhez elég Budapesten is találkozni akárkivel, aki szimplán csak nem újságíró. Még az sem kell, hogy kétkezi munkás legyen az illető. Mérnökök, tanárok, titkárnők, sales-esek, de gyakran egyetemi emberek is hozzák ugyanezt a hozzáállást. Mit olvastak mindig is az emberek a metrón, munkába menet? Blikket. Nemzeti Sportot. Később a telefonjukat. A legújabb romantikus ponyvaregényt. Az ezredforduló környékén még páran olvastak közéleti napilapot a metrón, de a túlnyomó többség már akkor sem.

Meglepetés: vidéken is van internet, vidéken is van Index, valószínűleg olvassák is. Egyébként napilapok tekintetében az országos lapok inkább fővárosiak voltak mindig is, Veszprémben a Veszprémi Naplót olvasták az emberek. Egy Magyar Nemzethez már nagyon politikamániásnak kellett lenni.

De megfordíthatjuk az egészet: kik laknak a Gellért-hegyen? Budapest kertvárosaiban? A jómódú agglomerációban? Csak azért kérdezem, mert az egy főre jutó diplomák száma egy pár éve megjelent kimutatás szerint (a Heti Válaszban olvastam) a Budapest körüli agglomerációs övezetben a legmagasabb, ahová a családos középosztály kiköltözik. Budapest, főleg Pest belső kerületeiben pedig viszonylag magas a szegényebb rétegek aránya. Plusz: az országnak éppenséggel nem a Dunántúl a legelmaradottabb területe. Főleg nem a nyugati határszél. Sopron, Szombathely, Vas: jómódú területek, Ausztriával szomszédságban, sokan átjárnak, mások nem, de egyértelműen össze tudják hasonlítani magunkat az osztrákokkal.

Ezek a fővárosi és vidéki környékek pedig vastagon jobboldaliak. Ma: fideszesek.

Abban a puszta megállapításban van igaza az Indexnek, hogy „a baloldal négy év alatt kicsinálta magát vidéken”. A magyar kis- és nagyvárosok szinte kivétel nélkül fideszes fellegvárak, ahogy magában Budapesten is a Fidesz a messze legnépszerűbb párt. A baloldal leendő győzelme nem csak a vidéki médiatudatosság fejlesztésétől függ, nagyon nem.

Nem vidék-város szembenállásról van szó. A Fidesz minden régióban és minden nagyobb társadalmi csoport köreiben a legnépszerűbb erő: totális néppárt lett. Ezzel kell valamit kezdenie a Fidesz ellenfeleinek. Nem lesz egyszerű kihívás, az igaz.

Fura, hogy eddig az volt a baloldali mantra, hogy a cserben hagyott szegények zsírján hízó, Fidesz által kedvezményezett, államfüggő középosztály a ludas. Most hirtelen a középosztály helyett a buta, megvezetett szegények lettek a hibásak – de ők nem lehetnek bűnbak,

így paternalista módon megsimogatják a buksijukat,

hogy „nem baj, majd a haladók felvilágosítanak titeket, elhozzuk nektek az általunk ismert Igazságot”. 

Arról pedig, hogy évek óta kitartó, rég nem látott gazdasági növekedés, jövedelmi, vagyoni  gyarapodás van az országban, vagy nem esik szó, vagy megpróbálják letagadni; vagy ha még el is ismernek valamit belőle, azt kizárólag külső faktorokra vezetik vissza, mintha ez az ország önerőből nem tudna egy lépést se előbbre lépni. Pedig most a szűk esztendők után évről évre lépeget előre Magyarország és a magyar társadalom egy nagyon jelentős része. A választók pedig ezért választják ekkora arányban most a Fideszt – sokan akár hümmögve, mérlegelve, vagy épp befogott orral.

A médiamunkások és politikai akcionista civilek problémái nem érdeklik őket. A munkahely, a fizetés, a településeik fejlődése, az iskola és a kórház, az igen. Az eredményekből és hiányosságokból, elmaradásokból pedig mérleget vonnak. És utána döntenek. Április 8. eredményeiből látszik, hogyan döntöttek.

Erre a baloldal különösebb szembenézés nélkül tovább tolja az ostobavidékizést. Az önszerveződés, a küzdelem, a kitartás, a magyar tömegek újbóli megszólítása, a problémáik feltérképezése, a dolgok újragondolása helyett már minden feladásán, a kivándorláson, a kivonuláson gondolkodnak.

Ezzel máris a Fidesz 2022-es újabb győzelméért dolgoznak.

Mutatok egy friss, keresetlen nyelvezetű megfejtést egy mikrobloggertől:

„Olvasom fészen a sok faszt, hogy akkor ők most elhagyják az országot. Megy a hiszti meg a nyavajgás. Tudjátok mi jutott eszembe? 2002-ben Orbánék nem nagyon hitték el hogy kikaphatnak. Mikor kiderült hogy buktak, mit csináltak? Rohadjatok meg, akkor lesznek polgári körök, megyünk vidékre, és építjük a bázist, visszajövök, és végigszopatom az egész brigádot! És volt hozzá egy nyomi Demokratája, meg egy Magyar Nemzete. Ezek meg? Brühühű, elmegyek, brühühű mindenki hülye, brühühű csak egy szaros atv-rtl-hírtv-index-444-hvg-azonnali-24.hu-átlátszó-mércénk van. Ahelyett, hogy szerveződnének vidéken, kollektíve legyökereznek mindenkit, aztán csodálkoznak ha egy vidéki suttyó faszra húzza őket rendszeresen. Gyurcsányba részegen több taktikai érzék van, mint ezekbe összesen.”

Összesen 473 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2023. június 19. 15:14
P.S.: JA! ÉS ANTI-ALKOHOLISTA IS VAGYOK, BÁR A TOKAJI-HEGYALJAI BOROKAT KEDVELEM--LÉVÉN HOGY MATEMATIKUS FELESÉGEM SZÜLETETT TOLCSVA-I LÁNY.
syphax
2023. június 19. 15:08
1.) Vidéki vagyok, "az" voltam már az ú.n. rendszerválzás előtt is--leszámitva az 5 egyetemi évemet Budapesten a BME-n--itt születtem, itt dolgozom--amióta megszereztem a dipolám(I)mat. Itt nősültem, itt születtek fiaim, ők már "ITTHON JÁRTAK egyetemre, itthon nősültek ők is, itt született 7, azaz HÉT unokám, jelenlegi 77 éves koromig tehát "ez" történt velem, s környezetemben. 2.) Az ún. "rendszerváltás előtt " sem KISZ tag, sem párttag nem voltam, viszont 1992-ben beléptem a KDNP-be, mely pártnak azóta is tagja vagyok. 3.) 1998-ig az MDF-re ill. a KDNP-te szavaztam, 1998-tól kezdve mindég folyamatosan vagy a FIDESZ-re vagy a KDNP-re, ill. amikor a két párt már együtt dolgozott a Fidesz-KDNP-re. MINDIG, MINDENFÉLE VÁLASZTÁSON AMI CSAK VOLT. 4.) SZŰKEBB ÉS BŐVEBB, SZAVAZATI JOGÚ CSALÁDTAGJAIM IS MINDIG...ÚGYSZINTÉN. 5.) Ezért--a föntiekért--én voltam vagyok,és vagyok: FIDESZBÉRENC, FIDESZCSICSKA, FIDESZ-BÉRTOLLNOK, FIZETETT(???) PROPAGANDISTA, 1 BITES GONDOLKODÁSKÉPTELEN IDIÓTA, primitiv, gondolkodásra képtelen hülye, FIDESZBIRKA...és még mittudomén mi, már nem is emléxem rá, annyi minen sértő-bántó és roszz ez-az-amaz. MINDEZ AZÉRT, MERT ÚGY GONDOKOSOM AHOGY..EZEN SOHA NEM VÁLTOZTATTAM ÉS NEM IS FOGOK!!! ENNYI.
Párhuzamos különvélemény
2018. április 12. 21:44
"Tényleg a köcsög vidékiek miatt maradt Orbán? Aki még egyszer előjön azzal, hogy a parasztok miatt alakultak így a választások, azt hatvanezer, zsákba csomagolt határon túli szavazattal verem agyon. A viccellenzék nem a parasztok, hanem a saját szánalmassága miatt kapott megsemmisítő verést. A rossz lapokban, például a sportújságokban azt hiszem az olyasmit szokták "tisztító viharnak" nevezni, ami a hatalmas pofon után most zajlik a nemorbánista körökben. Én a tisztító elemet egyelőre nem érzem benne, csak azt, hogy az egész végtelenül kínos. Az ellenzéki közvélemény vereség utáni leggyakoribb és legvisszataszítóbb reakciói: vidékizés határontúlizás lejtettapályázás namostemigrálokapicsábázás Ezek közül nyilván a vidékizés a legfelháborítóbb. Mármint az azon való óbégatás, hogy a fővárosban még úgy-ahogy képesek voltak európai módon szavazni az emberek, de a jobbágyok bezzeg mind agyatlan barmok, akik az elémúltnégyév ellenére a diktátorra szavaztak, sötétségbe taszítva az országot. Ez nem is csak azért végtelenül szomorú, mert pökhendi bunkóság ilyet mondani, hanem mert már az alapja is hülyeség. A vidékiek nem azért nem szavaztak az ellenzékre, mert ostobák, hanem mert az ellenzék nem mondott nekik semmit azon kívül, hogy nemorbán-nemorbán-nemorbán-nemorbán-nemorbán-nemorbán. Nemorbánnal meg ugye nemhogy nem lehet fizetni a boltban, de ez még lelkesítő jelszónak is béna. Az ellenzék egyébként a budapestieknek sem mondott semmit, de tényleg semmit azon kívül, hogy nemorbán. Akkor miért szavaztak másképp? Egyszerűen azért, mert átlagosan sokkal gazdagabbak a vidékieknél. Emiatt Budapesten az embernek a rendelkezésére állnak kábé azok a dolgok és szolgáltatások, amik egy átlagos nyugat-európainak, ezért az itteniek pontosan tudták, hogy mit veszthetnek azzal, ha a Fidesz kormányon marad kétharmaddal. A nyugati piaci vívmányokat, a kellemes kapitalista fogyasztást, amit Orbán Viktoron és pár küldetéses társán kívül a modern kor miniszterelnökei meg szoktak célozni, bármely országban és bármely pár színeiben politizáljanak. A budapestiek tudnak és szeretnek fogyasztani, egy részük ezért az orrát befogva a nem nyíltan nyugatellenesekre szavazott. A vidékieknek, azon belül leginkább a falusiaknak egyszerűen nem állnak rendelkezésükre azok a majdnem nyugati szintű kapitalista javak, amiket Orbán küldetéses Európa- és piacellenessége veszélyeztet. Így a Fidesz kormányzása nekik ebből a szempontból nem jelentett semmi kockázatot. Ha pedig ez a szempont kiesik, tényleg semmi okuk nem volt rá, hogy tömegesen rohanjanak Boldvai Lászlóra, Szekeres Imrére és társaikra szavazni. A határontúlizás és általában a lejtettapályázás meg az antidemokratikusválasztásirendszerezés a következő szánalmas picsogási indok, nem is beszélve az ellenszelezésről. Tipikusan az a helyzet van, amikor ezt akkor is ciki felhozni, ha valamennyire igaz. Majd akkor hörögjenek az átszabott választókerületeken, az erőszakkal egy karámba terelt ellenzéken meg a milliárdokkal kitömött kamupártokon, ha egy választáson több listás szavazattot kaptak a Fidesznél, és mégis kevesebb mandátumot szereztek. A határon túli szavazatok ügye pont ugyanez, az ellenzéket nem az egy választókerületnyi erdélyi miatt verték agyon, hanem mert ötletek és vonzerő nélküli, nagyrészt lejáratott figurákból álló, kiábrándító társaság. A namostemigrálokapicsábazás meg végképp misztikus jelenség. Eleve milyen esélyei lehetnek emigránsként, igazi versenyközegben annak, aki annyira nem tájékozott, hogy más választási eredményre számított? Akkor lenne érdemes inkább emigrálni, ha ezzel az ellenzéki teljesítménnyel sikerült volna kormányt buktatniuk. " Ezt az írást Szily László 2014.(!) április 8.-án követte el. https://cink.hu/tenyleg-a-kocsog-videkiek-miatt-maradt-orban-1560676153 Mi változott??
Zokni
2018. április 12. 12:16
Két (+1) dolog. 1. A Tarlóssal folyó konfliktusból megítélhető, hogy Orbán, Bp-ről, mint fő kampányhelyszínről, már rég lemondott. 2. Ezért a népbutító, néplélek megnyomorító, idegengyűlölő, félelemkeltő propagandáját inkább vidékre összpontosította, illetve a köz-, és a kereskedelmi (közpénzen működtetett) tájékoztatás egyszerűbb, olcsóbb formái amúgy is hatékonyabban alkalmazhatók Bp-en kívül, valamint a kliens-lekötelezett viszony is közvetlenebb faluhelyen... 3. ÉN, hogy Ön ezt nem tudja, vagy úgy csinál, mintha nem tudná, kifejezetten a városi származásának tudom be, mert inkább ott vannak ilyen csúcsidióták, illetve ilyen erkölcsi nímandok - nagyobb számban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!