A magyar út

2018. augusztus 15. 08:13

A Merkel, Juncker és Macron által választott, rettegéssel teli „nyílt társadalom” helyett 2019-től az unió követhetne más utat is.

2018. augusztus 15. 08:13
Haraszti Gyula
Magyar Idők

„Több tízezren indultak el Törökországból is Görögország és a balkáni útvonal irányába, és vélhetően Erdogan elnök rázúdíthat még nagyobb embertömeget is Európára, ha nem támasztják meg a válsághelyzetbe került török gazdaságot az unióból.

Ebben a helyzetben jelentette be a napokban Donald Trump amerikai elnök, hogy a hadseregre elköltendő 716 milliárd dollárból több jut majd az Oroszország és Kína elleni hidegháborúra, mint a terrorizmus elleni harcra, vagyis Afganisztánban például küzdjön nagyobb erőkkel inkább az az Európa, amely jobban ki van téve a tömeges bevándorlás veszélyeinek. Az USA vezetője tehát újra nagyhatalmi státusra tör, de tartja magát ahhoz, hogy neki elsősorban Amerika a fontos.

A kérdés már csak az, kinek fontos Európa. Van ugyanis még lehetőség arra, hogy a kontinens megvédje a saját érdekeit. A Merkel, Juncker és Macron által választott, rettegéssel teli »nyílt társadalom« helyett 2019-től az unió követhetne más utat is. A bevándorlás feltétlen támogatása helyett a biztonságét, vagyis Közép-Európáét és a magyarokét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2018. augusztus 15. 16:47
Remélhetőleg így lesz.
Bell & Sebastian
2018. augusztus 15. 10:40
Két út van előttem, az egyik járhatatlan.
fakocka
2018. augusztus 15. 09:27
Úbazzzzz..... Itt a következő propagandista.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!