Olgával véget értek a kilencvenes évek

2018. augusztus 01. 13:13

Olyan neves személyiségek eszik mától a munkanélküliek keserű kenyerét, mint Csintalan Sándor és Kálmán Olga.

2018. augusztus 01. 13:13
Piréz Róbert
Tutiblog

„Így történt hát, hogy olyan neves személyiségek eszik mától a munkanélküliek keserű kenyerét, mint Csintalan Sándor és Kálmán Olga. Előbbit nem féltem, mert nála többször még Románia sem állt át, biztos vagyok benne, hogy rövid háttérbe vonulása során újra felfedezi magában az elszánt orbánistát, és néhány hét/hónap múlva egy betelefonálós műsorban fog fatvákat kibocsátani a Doktorminiszterelnökúr ellenségeire. Ahogy élni, úgy átállni is tudni kell, és ebben a mi Sándorunk utolérhetetlen. Mondhatnónk, hogy ezért szeretjük, de nem szeretjük….

Izgalmasabb jövő elé néz Kálmán Olga. Az ő távozásával, kiesésével egy korszak ért véget. A korszakokról azt érdemes megjegyezni, hogy azok, akik éppen a korszakváltás során éltek/élnek, a legritkább esetben sem veszik észre, hogy korszakváltás történt. Ezt később, az utókor határozza meg, az érintetteket bizonyos időbeli korlátok miatt nem is értesítik. Példának okáért egy kirgiz kecskepásztor nem igazán tudott arról, hogy a portugálok megkerülték a Jóreménység fokot, ezáltal a középkorból kilépve már az újkor része. De mégis átélte. Valahogy így jártunk mi is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2018. augusztus 02. 14:40
A ballib médiában mindig szükség van egy gerinctelen, hazug, magyarokat taposó, uszító, sötét lelkű, a bugyiját hol ballibesre, hol jobbikosra cserélő - pénzért! - a gyűlöletkeltés elsőosztályú emberre. Na ezt magas színvonalon űzi K.O. akinek a ballibes médiában mindig lesz helye. Az biztos, hogy a bukásokhoz mindig nagyban hozzájárult, mert azt az aljasságot amit ő képviselt, az emberek elutasítják! Egy szűk szektatagok gyülekezetének volt jó, mindenki más megvetette. Nagyban hozzájárult anno a ballibesek, most a jobbikosok bukásához. Na az ilyen tényekkel nem néznek szembe a ballibesek. Az pedig ahogyan heteken keresztül meghurcolt, megtaposott egy magyar falu becsületes dolgozó lakosságát, az mindennél aljasabb volt amit tett! Ez a nő egy velejéig romlott, gonosz, gerinctelen senki.
Óbor Dezső
2018. augusztus 02. 14:33
Amúgy a hiu szemforgató hölgy is öregszik....kezdi elveszíteni a varázsát, ....ugyanis kiismerték, ....de azért nem féltem, ...sok elvtárs telefonszáma van a retikűljében.....és amint ez a rendszerváltás körül bevált ....most is összetartanak a liberálbolsevikok...az érdek és a pénz összeköti őket, na meg sokat tudnak egymás szennyeséröl, lopásairol, lakáshoz jutásokrol....stb stb...gratulálok, néha még a sámánok is tévedhetnek!
makapaka2
2018. augusztus 02. 08:32
Olga Az RTL-en újra önmagát adhatná. A Hírtv-ben egy jól megfizetett média prostiként szerepelt.
Máthé Kinga
2018. augusztus 02. 02:31
Azért még nem fog éhenhalni egyikük sem
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!