A kultúrharc végső soron arról szól, hogyan lehet élni a kétharmadok országában

„Elég volt néhány mondat Orbán Viktor tusványosi beszédében, hogy az úgynevezett kultúrharc a nyár egyik legfelkapottabb sajtótémájából fenyegetéssé váljon. 

A miniszterelnök itt kifejtette, hogy a harmadik kétharmad felhatalmazás egy »új korszak” kiépítésére, márpedig »a korszakot inkább kulturális áramlatok, kollektív meggyőződések és társadalmi szokások adják. Most ez a feladat áll előttünk, vagyis kulturális korszakba kellene ágyaznunk a politikai rendszert.« Ezért nem meglepő, hogy »napjaink legizgalmasabb vitája éppen a kulturális politika területén robbant ki«, mondta Orbán, majd tett egy ígéretet:

»VALÓBAN EGY ÚJ SZELLEMI ÉS KULTURÁLIS MEGKÖZELÍTÉSRE VAN SZÜKSÉG A HARMADIK KÉTHARMAD UTÁN, ÉS MI TAGADÁS, SZEPTEMBERTŐL NAGY VÁLTOZÁSOK ELŐTT ÁLLUNK.«

Azóta a kulturális élet szereplői, popsztárok és múzeumigazgatók, alanyi költők és filmproducerek, könyvkereskedők és fafaragók próbálgatják kitalálni, hogyan forgatja fel fenekestül a kormány – a mit is? Az intézményi struktúrát? A támogatások elosztását? Lecseréli az igazgatókat? Új adókat vet ki? Ráküldi a propagandagépezetét a nem szimpatikus művészekre?

2010 óta megszokhattuk, hogy az ehhez hasonló aggodalmak főleg azokat szorítják, akik nem fekszenek jól a kormánypártoknál. Az elmúlt hónapokban viszont a NER saját kinevezettjei kapták a legmeglepőbb pofonokat a pártsajtótól, úgyhogy a Fidesz-közeli kulturális potentátok sem tudtak mást tenni, mint hívogatták egymást, hátha valaki tud valamit. De senki nem tudott semmit, a szeptember pedig egyre közeledett, lassan véget is ér,

ÉS NEM TÖRTÉNT SEMMI.

A Magyar Időkben megjelent kultúrharcos cikkek hatására eddig egyetlen konkrét ígéretet tett a kormány: még jobban támogatják a történelmi filmeket.”