Több alázatot!

2018. november 21. 09:07

Csunderlik Péter nyilvánosan beismeri, hogy nem tudja igazolni történészi tételeit.

2018. november 21. 09:07
Veszprémy László Bernát
Mandiner

Csunderlik Péter választ írt cikkemre, melyben sajnos visszavonulót fúj, és lényegében ismét nyilvánosan beismeri, hogy nem tudja igazolni történészi tételeit.

Feleletében arról értekezik, hogy mi szerepel Kovács Tibor agyonlőtt betörő halálának indokaként Váry Albert könyvében, mely információ a felvetett kérdéseket (Szamuely megítélése, a vörösterror terror-jellege, relativizálás stb.) nem érinti.

Csunderlik kifogásai, miszerint nem ér rá, és hogy ő csak egy filmet idézett, történészhez és egyetemi oktatóhoz, illetve a szóban forgó témához méltatlan. Külön elszomorító, hogy semmilyen szinten nem kívánja megkövetni a vörös terror áldozatait, akiknek emlékét írásával súlyosan megsértette.

A vörös terror századik évfordulójához közeledve jóval több alaposság, megértés és alázat szükségeltetik a történészek részéről, hiszen ez lenne minden demokratikus diskurzus alapja.

***

A vitában eddig megjelent írások:

Czopf Áron: Relativizálják a vörös terrort a balos történészek

Csunderlik Péter: „Vörös terror”: 590 áldozat, az istenért!

Veszprémy László Bernát: Kakaó, lekvár és tömeges atrocitások – a Csunderlik-vita eddigi állása

Csunderlik Péter: Még egyszer a „vörös terror” áldozatainak számáról

 

 

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mr.Falafel
2018. november 22. 20:54
Váry Albert a hivatkozási alap náluk. Annak az embernek a szava, a ki könnyek között szabadított a börtönből Kun Bélát, és aki szerint csak az számít a tanácsköztársaság áldozatának, akit hivatalos eljárást követően öltek meg.
Kaczor Király
2018. november 21. 20:37
Csunderlik Úrnak a helyesírást és jó modort kellene tanulni először, ugyanis nálunk az Istent nagy kezdőbetűvel írják, valamint ilyen kontextusban nem emlegetik fel, ahogy azt az első cikkének címében találjuk... Nem tudom, hogy melyik egyetemen oktat, de szégyen az intézményre nézve...
maniac13
2018. november 21. 20:31
Csunderlik színvonal alatt teljesített, amikor meg ezzel szembesítik, megsértődik. Elég szomorú, hogy annak, amit művel, még mindig van támogatottsága.
kurbitalis
2018. november 21. 17:34
TÜNTETÉS DECEMBER 1-JÉN !!! ADJÁTOK TOVÁBB MINDENKINEK!!! "FELHÍVÁS! Fáklyás tüntetés december 1-jén, az ellenünk folyó kultúrharc okán (is). Találkozzunk a Clark Ádám téren, Budapesten, 2018. december 1-jén, 17.30-kor! xxxxx Az utolsó bástya című film forgatókönyve elfogadhatatlan! xxxxx A közpénzből hét milliárdosra tervezett költségvetésű nagyjátékfilm kínos forgatókönyvét - amely jeles hadvezérünket és kormányzónkat, Hunyadi Jánost, valamint Nándorfehérvár védelmének történelmietlen bemutatását vetíti előre - nem hagyhatjuk szó és cselekedet nélkül. Az a történelemhamisítás és bugyuta modernizálás, ami a forgatókönyv sajátja, tűrhetetlen. XXX A Clark Ádám tértől a Hunyadi János szobráig tartó fáklyás felvonulással tiltakozunk, s közben megemlékezünk egy „hazaáruló koccintásra” is, és szót ejtünk az EU vezetés aljasságáról, amivel megerősítették az „elődeik” Trianonban született döntését; amivel kielégítették az alig 40 éve létező román állam mohó igényét a történelmi Magyarország ékkövére: Erdélyre, és még a színmagyar Székelyföldet és Partiumot is odaajándékozták azoknak, akik minden szövetségesüket elárulták a XX. században. x December 1-je legyen ezután a magyar nemzeti önvédelem napja! A mi bástyánk ebben a békés küzdelemben legyen a Halászbástya! Ne feledjük Tisza István vértanú miniszterelnökünk szavait: Jaj annak a nemzetnek, melyet a megpróbáltatások perceiben NEM egységesen szervezve talál a végzet."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!