Így lesz médiaegyensúly

2018. december 09. 15:16

Ha a teljes médiapalettát nézzük, jobboldali médiatúlsúlyról elég nehezen beszélhetünk. Interjú.

2018. december 09. 15:16
Szánthó Miklós
Szánthó Miklós
Demokrata

Jogi oldalt említett, de azért már az elmúlt napokban sem a jogi kommentárok domináltak az ügy kapcsán.

Az egész kortárs magyar médiahelyzet kapcsán őrült frusztrációt érzékelek, mind a hazai balliberális világ, mind a nyugati véleményalkotók részéről. A magyar progresszió élharcosai frusztráltak, mert az elmúlt években lépésről lépésre elveszítették a korábban domináns, már-már monopolisztikus helyzetüket. Hogy most a pártállami időszakra külön ne térjek ki, de éppen annak örökségéből fakadóan, a 90-es évektől egészen a 2000-es évek közepéig a balliberális oldal élvezett egyértelmű hatalmat a nyilvánosság értelmezése, „keretezése” felett – és ez nem csupán, de jórészt a sajtót jelentette. Ennek az oldalnak a képviselői tehát úgy szocializálódtak, és nekik ez a normális, hogy az ő véleményük az origó, a fősodor, és ők mondják meg egyrészt, hogy mi a „valóság”, másrészt, hogy ki és mi van tőlük jobbra vagy balra. Ez a helyzet az elmúlt bő egy évtizedben elkezdett megváltozni, amit a baloldalon úgy érzékelnek, hogy mint egy Shakespeare-drámában, „kizökkent az idő”, és várják Hamletjüket, hogy „helyretolja azt”. Pedig csak annyi történt, hogy általánosságban kiegyensúlyozottabbá vált a magyar nyilvánosság, és ennek pusztán szimbolikus kifejeződése az a folyamat, ami az alapítványnak történt felajánlásokban megtestesült.

Ez a kiegyensúlyozódás miben nyilvánult még meg az újonnan létrehozott jobboldali médiafelületek megjelenésén túl?

Érdekes módon éppen akkor, amikor hatalmon voltak, egy erőteljes szellemi restség kezdett úrrá lenni a balliberális oldalon a 2000-es évek közepétől. Hogy ez része-e egy nagyobb folyamatnak, a nemzetközi „harmadik utas” balosság kifulladásának, a gazdasági világválságnak, vagy „csak” az őszödi beszéd és az országot csőd szélére juttató MSZP–SZDSZ-kormányzás természetes következménye, nehéz megmondani. Azt bizonyosnak látom, és ez 2010 után még inkább nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar balliberális oldal mindenféle stratégiai gondolkodás, kreativitás, ország- és politikavízió híján van. Most már lassan ott vagyunk, hogy nemhogy az országra, az őket körülvevő társadalomra, de önmagukra sem képesek reflektálni. Ezzel szemben a jobboldalon pontosan az ellenzéki évek alatt indult be egy szellemi evolúció, mely a 2010-es jobboldali győzelmet követően még inkább megerősödött. Most már a magyar jobboldalnak is megvannak a maga „beszélő fejei”, elemző- és kutatóintézetei, ráadásul van egy „életszagú” narratíva a középpontban, amelyet a sajtó révén el is lehet „mesélni” a nyilvánosságban. A haladároknak viszont, ideértve a pártpolitikai szcénát, az értelmiséget, az újságíróikat, az úgynevezett civiljeiket, érzékelhetően már se erejük, se kapacitásuk, se intellektusuk nincs arra, hogy háttérországuk „szellemi berendezésével” foglalkozzanak. És amikor e szellemi restség és a pozícióvesztésből fakadó frusztráció csókot vált egymással, az kreativitáshoz még sohasem vezetett. Hozzáteszem, az előzmények intő jelként kell szolgáljanak a jobboldalnak is, hogy, főleg utánpótlásképzés tekintetében, nem szabad elkényelmesedni. De én ezért is örülök a lehetőségnek, hogy részt vehetek az alapítvány munkájában: azon dolgozunk, hogy a polgári oldal megőrizze és tovább építse sajtóját, miközben a baloldal tönkreteszi és elveszejti a sajátját, legalábbis ha a politikai sajtót nézem.

Tegyük hozzá, általánosságban közel sincs olyan jobboldali médiatúlsúly, mint amilyen előnye volt a balliberális oldalnak akár csak 2002-ben, amikor négyévnyi polgári kormányzás után is egyetlen polgári-konzervatív napilap és két hetilap állt szemben a szocialista–szabaddemokrata kormányt támogató három országos és másfél tucatnyi megyei napilappal, négy-öt hetilappal és két országos kereskedelmi tévével.

Ha a teljes médiapalettát nézzük, jobboldali médiatúlsúlyról elég nehezen beszélhetünk, a legnézettebb kereskedelmi tévé, a leglátogatottabb internetes portál vagy a legnagyobb példányszámú nyomtatott napilap világnézeti elkötelezettsége nem vitatható, és megsúgom, nem is konzervatív. Ahogy említettem, kiegyenlítődés zajlott és zajlik, de még bőven van mit utolérni, persze nyilván nem úgy, hogy a jobboldali életmódrovatok átveszik a hasonló liberális felületek polkorrekt agymenéseit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mbear
2018. december 10. 19:11
Beszél, tehát hazudik a fidesznyalonc takongyerincű nertárs.
Valodi
2018. december 10. 18:25
".... jobboldali médiatúlsúlyról elég nehezen beszélhetünk" - höhöhö.... Véresen tántorog haza a székely atyafi. Előveszi a felesége: - Mán megint verekedett kend! De látom, a másik győzött! - Nem győzött a'! Én hatot ütöttem a kalappal, míg ő egyet a lőccsel...
tolan
2018. december 10. 12:30
A kormányoldal is és az ellenzékiek is túl nagy jelentőséget tulajdonítanak a médiának. Pedig nincs meghatározó szerepe a politikai tudatformálásban. (Ha lenne, akkor a sokkal többek által nézett ellenzéki tv-knek, a sokkal többek által olvasott ellenzéki portáloknak és nyomtatott sajtóknak kellett volna biztosítaniuk a kétharmadot az ellenzék számára. De nem így történt!) Sokkal inkább mérvadó, hogy az emberek mely médiának hiszik el azt, amit közvetít! Az ellenzékieknek kevésbé, mint a kormányoldaliaknak! De a leglényegesebb különbség kormányoldal és ellenzéke között az intellektuális különbség! Orbánt lehet utálni, gyűlölni, tolvajnak, maffiózónak titulálni, de szavai, üzenetei sokkal több intellektuális tartalmat sugároznak, mint az ellenzék bármely tagjának megnyilvánulásai. Míg az ellenzék nem tud magából "kiizzadni" egy Orbánhoz hasonló politikust vagy civil személyiséget, addig esélytelen marad Orbán legyőzésére.
Vadakat terelő juhász
2018. december 10. 10:21
Szánthó Miklósra csak rá kell nézni oszt annyi. Sohasem lesz jobboldali média túlsúly , annál az egyszerű oknál fogva, mivel mindenhol ugyanazok a hírek vélemények jelennek . Elég megnézni a Tv1 hírműsorát akkor teljesen felesleges átkapcsolni az Echo vagy a Hír tv-re . Elolvassuk a PestiSácokat teljesen felesleges elolvasni a többi újságot. Ezekben az újságokban nem újságírók dolgoznak , hanem a központ álltal kiadott utasításokat maradéktalanul teljesítő média prostituáltak. Két ellenzéki újság elegendő ahhoz, hogy baloldali média túlsúlyról beszéljünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!