Sirály volt a bús magyar vizeken

2019. január 27. 15:22

A Veres Pálné utcában már keveset írt, sokat betegeskedett. De itt született meg például az Őrizem a szemed című költeménye.

2019. január 27. 15:22
Pungor András
168 Óra

„A lakás ma is látogatható, ablaknál íróasztal, mellette polc, kevés a könyv. Hotelszobákból hotelszobákba nem volt érdemes cipelni őket. Adynak volt két ágya, az egyiken aludt éjszaka, a másikon csak heverészett nappal. Sokat dolgozott: húsz év alatt 1300 verset írt, 340 novellát, több mint háromezer cikket, 1800 levél maradt fenn utána. A Veres Pálné utcában már keveset írt, sokat betegeskedett. De itt született meg például az Őrizem a szemed című költeménye.

Nem nagyon mozdult ki a lakásból, fájt a lába. Vonyica nevű román cselédlányukat küldte el mindig újságért. Csinszka sokat könyörgött férjének, sétáljanak, de Ady nem akart.

Jártak hozzá írótársak, barátok: Hatvany Lajos, Schöpflin Aladár, sőt még Ady egykori szerelme, Dénes Zsófia is. Csinszkát nem zavarta a költő egykori menyasszonyának látogatása, nem volt rá féltékeny. Schöpflin így írt a háromszobás belvárosi lakás lakóiról: »(…) a kicsi asszonyka úgy jár a költő körül, mint a komor sas körül a csevegő énekes madár. A költő sötéten, elkomorodva ül a karosszékben, hirtelen felvillan bennem a hasonlat: Vörösmarty, amikor A vén cigányt írta.«

Karácsonyra ismét elutaztak Csucsára, és csak 1918 februárjában jöttek vissza a Veres Pálné utcába. Ady folyton az erkélyen állt, vagy, álmatlan éjszakáin, az ablaknál állva nézett át az utca túloldalára, ahol a budapesti katonai központ, az úgynevezett térparancsnokság működött.

1918 őszén szétesett az Osztrák–Magyar Monarchia, Károlyi Mihály került hatalomra, megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, a forradalom katonái sortűzzel, aztán ellenállás nélkül foglalták el a térparancsnokság épületét. Adyt felzaklatták a forradalmi események, a háború. Tisza István volt kormányfőt október végén Hermina úti villájában meggyilkolták. Bölöni György emlékezete szerint a költő a hír hallatán zokogásban tört ki, s azt hajtogatta: »Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.«

Abban az időben magára hagyottnak érezte magát, valamikor október végén, november elején széttépte a kedvenc, örökké magánál tartott Bibliáját.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. január 28. 09:53
"a költő a leveleiben gyakran panaszkodik betegségre, pénzügyi problémákra (ún. „financiális katasztrófákra”), vagy épp arra, hogy nem kapja meg a Nyugatot. A levelek közt erre is van pár jó példa: "Kedves Jenőm, bár beteg vagyok, a kért novella idejében ott lesz. (...) Miért nem írt magáról többet? Én nyavalyás és szomorú vagyok." (Mohácsi Jenőnek) "Rosszul, nagyon rosszul vagyok, de meg tudtam volna írni a Miklós Jutka-kritikát is. No, mindegy, a Nyugat-ot küldjétek el." (Osvát Ernőnek) "Nem tudok dolgozni, mindenképpen nyomorban vagyok."(Osvát Ernőnek) "Annyi bajom még sohse volt, mint most. Minden rám szakadt, legerősebben a pénztelenség és testi nyavalya." (Bölöni Györgynek) "Soha így nem voltam rászorulva a bátorításra, mint ma. El se képzeltem ilyen szerencsétlen, bomlott állapotot. (...) Sokszor három napig nem alszom, s miket érzek! (...) Zavart, beteg vagyok." (Fenyő Miksának) "Többet nem tudtam írni: beteg vagyok, a jövő számra egy hosszú cikket vagy novellát is írok. De kérd meg Fenyőt, hogy most már küldje a hátralékos, megígért ötven forintot. Nagyon rosszul vagyok, végem van." (Osvát Ernőnek) (...) Nagyon beteg vagyok. Ha meg nem halok, vagy még nagyobb baj nem történik, a jövő számra lelkesebb leszek. Hat nap óta nem tudok aludni, megőrülök." (1908.)" https://index.hu/kultur/2019/01/27/ady_endre_keziratok_levelezesek_petofi_muzeum_szazadik_evfordulo/
Peter8811
2019. január 28. 09:46
Bokros Lalyos is írt green korában verseket, ilyen a korai Őrizem a nyugdíjad felét c szerelmes verse. Nagy szerelme a pénz volt de elhagyta őt Brüsszelben.
luisbathhelena
2019. január 27. 22:02
Papíron sokat harcolt Tiszával. De tudta hogy Tisza nélkül az ország szétesik. Késő bánat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!