Irigykedjünk a szlovákokra

2019. március 18. 14:47

És mi következett ebből az elmúlt öt évben? Szinte semmi.

2019. március 18. 14:47
Bauer Tamás
Faceboook

„Irigykedjünk a szlovákokra? Igen, de nem most először. A rendszerváltás kezdetén a csehek is, magyarok is eléggé lenézték a szlovákokat, akiknek úgymond nincsenek demokratikus tradícióik, akik nacionalisták, és a csehek 1992-ben örültek is a válásnak: legalább nem lesz több gondjuk az alulfejlett szlovákokkal. Amikor a NATO elkezdte a keleti bővítést, csak Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot vették fel, Szlovákia későbbre maradt. Az EU bővítésének előkészítésekor is úgy nézett még ki, hogy Szlovákia a második körre marad. Azután a szlovákok néhány év után megszabadultak Vladimír Meiartól, reformpárti koalíciót hoztak létre Mikuláš Dzurinda vezetésével, gazdasági reformokat indítottak el, és a visegrádi országok közül elsőként vezették be az eurót, sikerrel. Két ciklus után ugyan veszített a reformkoalíció, de addigra a legfontosabb dolgokat megcsinálták, és a Fico vezette Smer sem csinálta vissza. Lengyelország és a balti országok mellett Szlovákia a régió sikerországa lett. Abban, hogy a demokrácia és Európa mellett elkötelezett szlovákok immár másodszor nyernek meg egy közvetlen elnökválasztást, ezek után nincs semmi meglepő.

Az következik-e ebből – mármint abból, hogy a Smerrel szembenálló szlovákiai demokraták immár másodszor nyernek meg egy közvetlen elnökválasztást –, hogy jó ötlet a közvetlen elnökválasztás? Hogy érdemes a parlamenti többségtől független köztársasági elnököt választani, aki...? Előzőleg a független Andrej Kiska vállalkozónak a demokrácia és Európa mellett elkötelezett szlovákok szavazataival sikerült legyőznie magát Robert Ficót. És mi következett ebből az elmúlt öt évben? Szinte semmi. Minden a parlamentben és a kormányban dőlt és dől el. Amikor kialakul egy politikai válság, akkor a köztársasági elnök megszólalásával némi nyomást tud gyakorolni a kormányra, ha ez a nyomás egy irányba mutat a Pozsony főterén tüntetők nyomásával. Amíg nincs politikai válság, addig minimális jelentősége van annak, hogy mit képvisel a közvetlenül választott köztársasági elnök.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2019. március 19. 07:24
Bauel, Bauel! Legfeljebb te nézted le a szlovákokat. A többség türelemmel kivárta azt a röpke húsz esztendőt amíg kinőtték a kiskamaszkor összes hisztijét.
yes_we_can
2019. március 19. 00:03
Oszt maga mennyi adót fizet a körmös vállalkozása után?
Korrupt Kornél
2019. március 18. 20:22
irigykedjél böszme
sersem4
2019. március 18. 20:08
Ti, proli zsidók mindenkire irigykedtek, az arisztokratákra, a burzsujokra, a kulákra, azokra, akik tudnak késsel, villával enni, de még a szomszédra is, ha az új cipőt vett. Na akkor pont a szlovákokra ne irigykednétek, szarfaszú ávos ivadékok......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!