Az MSZP relativizálja Bangóné patkányozós megnyilvánulását

2019. május 04. 12:23

Bombera a mikrofon végpontjánál sokkot kaphatott, esetleg lefagyott, mert a szerkesztői utasítást nem sikerült betartania, csak döbbenten, kikerekedett szemekkel, némán figyelte, ahogyan Bangóné alig több mint öt perc alatt kinyírta az MSZP-t.

2019. május 04. 12:23
Apáti Bence
Magyar Nemzet

„Bombera a mikrofon végpontjánál sokkot kaphatott, esetleg lefagyott, mert a szerkesztői utasítást nem sikerült betartania, csak döbbenten, kikerekedett szemekkel, némán figyelte, ahogyan Bangóné alig több mint öt perc alatt kinyírta az MSZP-t.

A riporternőt átszakadt dobhártyája még igen sokáig fogja emlékeztetni arra a napra, amikor a Magyar Szocialista Párt hírhedt koreográfusasszonya beleállította az MSZP népszerűségét a földbe.

Emlékezetes nap volt. És még nem volt vége. De nem ám, mert jött Ujhelyi István, a kampányfőnökök kampányfőnöke, aki minden idők legrosszabb válságmenedzselését bírta produkálni. Jött bizony a jó Ujhelyi, dacosan kiállt a kamerák elé, és a szokásosnál is vörösebb fejjel belekiáltotta az éterbe, hogy Bangóné természetesen nem úgy gondolta ám, hogy minden fideszes szavazó patkány, ugyan! Nem olyan ő. Mindössze a kormány tagjait hasonlította a rossz hírű rágcsálókhoz. Egyúttal a maga részéről garantálja is, hogy a tisztelt szavazók innentől kezdve gyakran fogják hallani a patkánykormányzás kifejezést, ha rajta múlik. Márpedig rajta múlik, hiszen ő az MSZP kampányfőnöke.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 127 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fckng
2019. május 05. 15:02
Apáti Bence egy geci. Egy adható-vehető geci. Egy undorító gazember. Van sok arca a gazemberségnek. Az egyik arca Apáti Bence. Csak szeretném megérteni, hogy miként süllyedhet le egy ember erre a szintre... Nem, nem akarom megérteni!
fckng
2019. május 05. 14:50
Szakállasok előnyben. Többnek akarsz látszani, mint aki vagy? Növessz szakállat. Csak a kis buzik gondolják azt, hogy ha szakállat növesztenek, többnek látszanak. Ennek háború lesz a vége. "Tetszettek volna forradalmat csinálni." "Ami késik, nem múlik."
llnnhegyi
2019. május 05. 13:56
Bomberara raszoltak! Kárász magától kapcsolt. Bangone magankivul volt. A fidesz " kampány bombának" használja. A népek todulnak a fidesz kdnp zászlaja alá. A flúgos Gyurcsany házaspár dadazza az MSZP- t. ... nyihahahahehehuhuha..
mucsay
2019. május 05. 10:15
azt akarom ezzel mondani hogy ezek a szabályok betartását balekságnak tartják, mi meg alapnak. ha még ezt se vesszük észre, automatikusan vesztünk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!