Mit mond el az Orbán-rendszer átalakulásáról Varga Judit miniszteri kinevezése?

2019. július 15. 09:04

A klikkek építése helyett a versengést díjazza a rendszer.

2019. július 15. 09:04
Rényi Pál Dániel
444

„A  2018-ban felállt kormány erősödő embereit leginkább az köti össze, hogy míg karrierjüket gondosan építik, eszük ágába nem jut hátországot, kapcsolatokat építeni. A klikkek építése helyett a versengést díjazza a rendszer.Így került a politika élvonalába a 41 éves Novák Katalin is, a Kásler Miklós vezette emberminisztérium családügyi államtitkára, a kormány egyik legaktívabb beszélő feje, aki háromgyerekes családanyaként kitűnő arc a Családok Évéhez, babaváró programokhoz, és a hétüléseskisbusz-hirdetésekhez . 

Francia, angol és német nyelvből szakmai nyelvvizsgája van, spanyolul középfokon beszél, okleveles közgazdász, a francia Államigazgatási Egyetem ösztöndíjasa, volt Balog Zoltán mellett kabinetfőnök, miniszteri biztos a külügyben, és – mindenek előtt – azonnal teljesít mindent, amit a »Főnök« kér tőle. Sőt, annál is többet: keményen kiosztja a nemzetközi sajtót is, ha kritizálni merészeli a kormányt. 

Az MTA-ügy rendezésével megbízott volt oktatási államtitkár, Palkovics László Széchenyi-díjas gépészmérnök is úgy kapta meg az oktatás után az innovációs minisztériumot, hogy nem járta végig a hagyományos karrierlétrát a pártban. Viszont ismeri az MTA-t, és mivel is bizonyíthatná jobban hűségét, minthogy kész felszámolni annak az akadémiának függetlenségét, amelynek egyébként rendes tagja. 

Hasonló logika alapján kapta meg Trócsányi László igazságügyi miniszter posztját Varga Judit, aki az uniós politika vezetője is lesz egyben, és ezzel a kormány egyik legbefolyásosabb tagja. ”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2019. július 16. 05:30
Olyan szomorú, keresztfűrészelő képe van a bácsinak. Ugye te nem voltál ott, amikor a partizánok ledöntötték a Regnum Marianum emlékkeresztjét?
atila68
2019. július 15. 19:51
Hallgattam ma ezt az okos publicistát a világhírű magyar adón.... Mint a nyolcévesek mikor nincs meg a szókészletük ahhoz amit mondani akarnak.
tango47
2019. július 15. 19:16
Varga már a második olyan jól képzett fiatal politikus nő, aki nem a kvóta miatt, hanem rátermettsége okán jutott előre. Ez lehet az egyedüli szempont, ami dönt egy karrierről. Hajrá!
Biivisz
2019. július 15. 17:26
Simán esélyes, hogy ő lesz a következő miniszterelnökünk, ha Orbán (mondjuk 2030-ban) visszavonul (vagy az EU - addigra már megválasztott - vezetője lesz). Amellett, hogy jó csaj (és háromgyerekes anya), elég "tökös" is, hogy bármelyik - milliárdosok hátszelével tolt - libbant f*szfejjel fölvegye a harcot EU-, de akár világszinten is !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!