Linder és Gyurcsány

2019. augusztus 15. 07:13

Miközben szinte mindent kiárusítottak, ami mozdítható, az országnak összesen húsznál kevesebb tartalékos katonája volt.

2019. augusztus 15. 07:13
Haraszti Gyula
Magyar Nemzet

„A Gyurcsány-kormányok idején azonban új korszak következett, a pazarlás és zabrálás időszaka, amelyet nem véletlenül szoktak a hírhedt Linder-mondatokkal összefüggésben emlegetni. A liberálisokkal összebútorozó posztkommunisták ugyanis azzal áltatták a közvéleményt, hogy a NATO-tagságunkkal minden katonai védelem megoldódik, nekünk elég csak a külföldi missziókra koncentrálni. A pofátlanul haderőreformnak nevezett folyamat célja pedig leginkább az volt, hogy pénzzé tegyék azt, ami a honvédség vagyonából még eladható.

Laktanyák sorát zárták be, a haditechnikai eszközök jelentős részét pedig értékesítették. Jellemző adat, hogy miközben szinte mindent kiárusítottak, ami mozdítható, az országnak írd és mondd összesen 17 (!) tartalékos katonája volt, és gyakorlatilag törölték a megfelelő védelemhez szükséges hadkiegészítést. Megfeledkeztek arról, hogy a szövetségesek által biztosított kollektív védelemhez nem elég várni a segítségre, fejleszteni kell a nemzeti képességeket is. Nem jutottak eszükbe a »vasbordá­júak« parancsnoka, Oliver Cromwell örök érvényű szavai sem, nem bíztak Istenben, és nem is tartották szárazon a puskaport.

Pedig Közép-Európa, illetve a Kárpát-medence régóta hagyományos biztonsági kihívásoktól terhes, már csak azért is, mert ütközőzóna Kelet és Nyugat között, így állandóan kiszolgáltatott a nagyhatalmak érdekeinek. Valakik pedig rendszeresen kijátsszák a nemzetiségi kártyát. A délszláv válság hatásai a mai napig nem múltak el, Koszovó puskaporos hordó, a térségben ráadásul iszlamista kiképzőközpontok is működnek, miközben a déli irányból érkező migráció egyre keményebben sújtja ezt a területet. Ukrajnában náci szervezetek masíroznak magyarellenes jelszavakat harsogva, amióta az Egyesült Államok megírta az itteni politikai káosz forgatókönyvét, Oroszország pedig háborús helyzetet generált a Krím elfoglalásával. Romániában szintén menetrendszerűen felélednek az alvóügynökök, hogy összeugrasszák a románt és a magyart, ezekre a jelenségekre pedig a nemzetiségi jogot korlátozó intézkedésekkel reagálnak az arra alkalmas politikai formációk. Ezekhez a problémákhoz ráadásul manapság társulnak új típusú kihívások is, a kibertámadások veszélye, a terrorizmus és a hibrid hadviselés.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 79 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
apoa
2019. augusztus 15. 22:07
az Orbán Viktor elleni eszelős gyűlölet nem ellensúlyozza a hülyeséget, az alkalmatlanságot, az agresszivitást és a programnélküliséget. gondola.hu
kaltran
2019. augusztus 15. 17:26
Ehelyt hívom fel a figyelmét mindenkinek, akinek még nem ment el az esze, nehogy véletlenül az ellenzékre szavazzon a VI. kerületben, mert akkor ott tanácsköztársaság lesz. Jószerivel fel sem álltak még a jelöltek, de a momentumos pöcs, Soproni győzelme esetére már el is kezdődött az osztozkodás, és a büntetett előéletű MSZP-s Hatvani Csabának ígérték be a kerület Vagyongazdálkodási cégének vezetését, aki mellesleg a Fürst György féle fészek lakója volt. Győzelmük esetén csak egy (nem túl rózsás) reményünk lehet, annyira veszekedni kezdenek a koncon, hogy a kerület összeomlik és új választást kell kiírni. Úgy hogy liberálisok, még nem késő észhez térni.
dakotasámán
2019. augusztus 15. 13:18
"A Gyurcsány-kormányok idején azonban új korszak következett, a pazarlás és zabrálás időszaka,..." hú bazmeg, ez komoly ? azért a nem létező nokiás doboz több nagyságrenddel kisebb a stróman lőrinc nyerges vontatóján kilopott pénzhez képest.
FOB
2019. augusztus 15. 11:10
A cikket elolvasva úgy gondolom, hogy növelni kellene a család chilisbab konzerv tartaékát, mert nyakunkon az ellen, ami körkörös irányból, bármely időjárás és napszaki viszonyok mellett képes lerohanni szeretett hazánkat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!