Karácsony és Gyurcsány őszödi beszédei

2019. október 03. 12:30

Ma is a polgárok átverésével akarják megnyerni az önkormányzati választást.

2019. október 03. 12:30
Haraszti Gyula
Magyar Nemzet

„»Kell még mondanom valamit, Ildikó?« – tette föl a költői kérdést az MSZP egyik erős emberének, Lendvai Ildikónak tizenhárom évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc az elhíresült őszödi beszédének végén, amelynek kiszivárgása a volt kormányfő elleni tüntetéssorozathoz és az őszödi böszme szégyenteljes bukásához vezetett.

A szocialisták nagyasszonya és a köré gyülekező egykori Horn-huszárok kényszeríthették ki Gyurcsányból, hogy most már őszintén mondja el, milyen csalásokkal és hazugságokkal tudták megnyerni a választást, félrevezetve az akkori kormányoldal támogatóit. Posztkommunisták között ez így szokás, az egység csak látszólagos, mögötte mindig ott bujkál a kényszer, a zsarolás és a gyanakvás, vagyis a rettegés egymástól és az ettől való kétségbeesés.

»Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel – fogalmazta meg ezt az életérzést Gyurcsány Balatonőszödön. Aztán így folytatta: – A magabiztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés.

Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előrevinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak.«

Kísértetiesen hasonlít ez a helyzet a mai viszonyokra, a baloldali ellenzék látszólagos összefogására a »nagy szent cél« érdekében, vagyis arra, ahogyan ma is a polgárok átverésével akarják megnyerni az önkormányzati választást. A módszerek aljasak, csak az illékony koalíció a fontos, és a közös főpolgármester-jelöltnek fogalma sincs, mit fog csinálni, ha esetleg ő kapja a legtöbb szavazatot.

Karácsony Gergely önvallomásairól, a szocialistákkal folytatott harcairól szintén kikerült egy hangfelvétel, amelyben szintén súlyos leleplezések vannak a kényszerkoalícióról, és az ebből fakadó tehetetlenségről.

Ráadásul most is az újságírókat akarják befolyásolni, hogy ne cikkezzenek erről, mert az számukra kedvezőtlenül befolyásolná a kampányt, rontaná Karácsony esélyeit. A szocialisták a minap közleményben utasították a sajtót, hogy »ne vegyenek részt a Fidesz hazugságpropagandájának terjesztésében«. Ezzel egyszerre próbálták megfélemlíteni a média munkatársait és rákenni a Fideszre a kiszivárogtatást, mintha bárki is részt vehetne a kormánypárttól az elnökségi üléseiken. Természetesen elővették a titkosszolgálati megfigyelés mantráját is, azt sugallva, mintha a kormány politikai célokra használná fel a nemzetbiztonsági szakembereket.

Ez azért is vérlázító, mert köztudomású, hogy éppen a Gyurcsány-kormány egykori titkosszolgálati vezetői álltak a bíróság előtt vádlottként ennek gyanújával.

De idézzük fel, mi is szerepel ezen a hangfelvételen! »Az iskolaigazgató, akit a helyi szocik akarnak, két perc után nem fogja tudni, hogy hol van, és szétlopnak mögötte mindent. Csabának legalább annyi esze van, hogy tudja, mi az, amiért börtönbe lehet menni« – mondja a hangfelvétel tanúsága szerint az ellenzéki főpolgármester-jelölt. Szerinte tehát annak kell csalni és lopni, aki legalább tudja, milyen módszerekkel lehet elkerülni a börtönt.

Ezért tartja jobb jelöltnek a szocia­lista Horváth Csabát, mint az érdekében később visszalépő iskolaigazgatót Zuglóban. Ennek tudatában már az is érthető, hogy Karácsony miért akarja eltitkolni az általa nehéz anyagi helyzetbe lavírozott Zugló kintlevőségeit.

A bíróság ugyan első fokon arra kötelezte, hogy hozza nyilvánosságra ezeket az adatokat, de ezt csak a választások után kell megtennie, ha nem lesz fellebbezés. Úgy tűnik tehát, Karácsony korpa közé keveredett, és megeszik a disznók, vagy ahogy a néhány nap alatt hírhedtté vált hangfelvételen maga is bevallja, »elássák« a koalíciós partnerei.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2019. október 04. 19:56
Bezzeg a gazdáid...csak lopnak,lopnak,lopnak,és nem beszélnek...:(
felcsutil okupec
2019. október 03. 20:53
https://444.hu/2019/10/03/a-fidesz-pecsi-polgarmesterjeloltje-nem-mondott-igazat-amikor-tanuskodott-ket-biztonsagi-or-mellett-akik-megvertek-egy-egyetemistat A Fidesz pécsi polgármesterjelöltje nem mondott igazat, amikor tanúskodott két biztonsági őr mellett, akik megvertek egy egyetemistát
olajfa1
2019. október 03. 19:15
Gyurcsány tanítványa Karácsony Gergely! Versenyben hazudnak egyre nagyobbat!
felcsutil okupec
2019. október 03. 16:54
a fidesz friss oszodi beszede: https://index.hu/belfold/2019/10/03/brutalis_oszinteseggel_beszelt_a_ner_termeszeterol_az_egyik_fideszes/ 'Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenséggé válik' 'A kétpolusú politizálásnak vége van!' 'Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul.' Idomul, érted baszki..idomul.. a budos kurva anyatok, mocskos komcsi gecik!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!