Nőnap Gyurcsányéknál

2020. március 09. 06:14

A Kárpátok Cicerója fiatal fiúk társaságában ünnepelte a nőnapot, akik talán nem is sejtik, hogy tanítómesterük az „öregecskedő feleségek” lecseréléséről beszélt.

2020. március 09. 06:14
Haraszti Gyula
Magyar Nemzet

„»Cukor az élet, csak meg kell tanulni szopni« – írta a balliberálisok szócsöveként és hazugsággyáraként működő szennyportál, arra utalva, hogy Rácz Zsófia fiatal kora ellenére magas pozícióba juthatott a kormányban, miközben állítólag nem akart interjút adni egy másik hecclap számára.

Most lendüljünk túl azon a tényen, hogy Rácz Zsófia a széles nyilvánosság előtt, egy pulpitus mögött várta az említett újságírók kérdéseit, de azok nem hangzottak el. De a már említett szennyportál címéből kiindulva: a lényeg nem ez. Inkább az, hogy a baloldalnak dolgozó firkászok egy része a fő céljának tekinti a lejáratást egy karaktergyilkossági folyamat részeként mindenkivel szemben, aki a kormányoldalon áll. Ez pedig leginkább azokat érinti súlyosan, akik hatással lehetnek a jövő választóira, a fiatalokra. A gyurcsányista propagandistákat ugyanis bántja, hogy van valaki a kormányban, aki a fiatalok nyelvén tud beszélni, hiszen közülük való. Neki kell tehát menni, le kell rombolni a népszerűségét, még mielőtt az igazán megnövekedhet. A tevékenységük lényege tehát nem más, mint az uszítás, akár a legmocskosabb, legtrágárabb eszközökkel is, miközben az általuk körbenyalt politikusok a hivatalos fórumaikon eljátsszák a szüzet, mindannyiunk őrangyalát.

Az Ezalényeg.hu egyik mentora, Gyurcsány Ferenc például fiatal fiúk társaságában ünnepelte a nőnapot, miközben a srácok leckét mondtak fel a »nagy tanítómester« környezetében. A Kárpátok Cicerója tanulókörének videójában feszengő, politikai célokra felhasznált fiatalok tényleg gyönyörű dolgokat mondanak a nőkről. A család központjának, a művészetek múzsáinak, biztos támasznak nevezik a hölgyeket, miközben vélhetően nem is sejtik, hogy egy olyan figura jelenlé­tében teszik mindezt, aki nemrég az »öregecskedő feleségek« lecseréléséről beszélt. Amikor pedig arról kell szólniuk, mit kívánnak a nőknek, akkor kijelentik: jó lenne, ha mindegyikük olyan szerepet vállalhatna, amelyben ki tud bontakozni, jól érzi magát, és nem bélyegeznék meg, hogy ha munkába áll.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Az ajtónak támaszkodni tiIos
2020. március 09. 14:02
Nagyon jó!
1000bocs
2020. március 09. 12:44
Bírom amikor a szupertoleráns nőpárti agyonérzékenyített balosokból előtör az igazi énjük, ami kb egy bunkó afgán kecskepásztor szintje. Van még mit tanulni gyerekek.
balbako_
2020. március 09. 10:38
A szottyadt KISZ kurvákhoz szokott DK-sok, meg azok utódai csak ezen a szemüvegen tudnak a nőkhöz közelíteni.
lemez
2020. március 09. 09:37
Nagyon a kormány hibája,hogy 2020-ban is olyan elmeroggyant ember vezeti az ellenzéket,fiatalokat maga köré gyűjti,akinek családja kétszer is a magyar nép közé lövetett.Ezeknek a fiataloknak hol vannak a nagyszülei,szülei,történelem óra?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!