Felemelt fejjel érdemes politizálni!

2020. június 29. 22:39

Szombaton közel hetvenen összejöttünk Jászapátin és arról beszélgettünk, hogy mi lesz 2022-ben Magyarországon és mi lesz a Magyar Szocialista Párttal.

2020. június 29. 22:39
Szekeres Imre
Hírklikk

„A redemptio (redempció) vagyis megváltás szóval jelölik a magyar történelemben a jászkun kerület önmegváltását, amelynek során 1745-ben pénzért visszaszerezték a török háborúk után, 1702-ben elvesztett korábbi kiváltságaikat.

Szombaton közel hetvenen összejöttünk Jászapátin (kertben és betartva a szükséges távolságot) és arról beszélgettünk, hogy mi lesz 2022-ben Magyarországon és mi lesz a Magyar Szocialista Párttal. Sorra vettük a tényeket, és a beszélgetésünk alapján, ezt teszem most én is.

1) Az ellenzéknek, ha ma lennének a választások 70-75 képviselője lenne, amennyiben mind a 106 körzetben egy jelöltje állna szemben a »hatalmi párt« jelöltjével. Nem elérhetetlen tehát, hogy elérjük a 100 mandátumot, vagyis a kormányzáshoz szükséges többséget. Érdemes tehát küzdeni és nem feladni!

2) És érdemes együtt küzdeni. Ha 2018-ban elfogadja a DK, az Együtt, a Jobbik, az LMP és a Momentum az MSZP javaslatát, hogy legalább az egyéni jelölteket közösen indítsuk, akkor 53 egyéni mandátumot nyerünk, szemben az elnyert 15 mandátummal. Ha 2018-ban még közös lista is lett volna, akkor az ellenzék 46 további listás mandátumot is kap. Ebben az esetben az ellenzéknek 99 mandátuma van, míg a »hatalmi pártnak« 100 (53 egyéni és 47 listás). Mennyivel másabb lenne ma az élet! Akkor, az MSZP egyedül maradt javaslatával, mert a többi ellenzéki pártot jobban izgatta saját sorsa, és lemondtak arról, hogy közösen megküzdjünk a kormányváltásért. Kár volt.

3) Ez a tapasztalat és a bizakodás indokolta, hogy néhány nappal ezelőtt, a szocialisták kezdeményezték a tárgyalások megkezdését a 2022-ben sorra kerülő választásokra. Javaslatunknak lényege, hogy a több mint kormányváltás, vagyis a korszakváltás akkor érhető el, ha az egyéni körzetekben közösen indítunk egy ellenzéki jelöltet, közös listát állítunk és világos alternatívát mutatunk a mai hatalommal szemben – egy közös miniszterelnök-jelölttel. Így érhető el, hogy a közös ellenzéki lista két-három százalékkal többet érjen el, mint a »hatalmi párt« és legalább 100 mandátumot szerezzünk. Ennyi előny kell ugyanis ahhoz, hogy a külhoni szavazatokat és a különböző választási manipulációkat ellensúlyozni tudjuk. Azt állítom, hogy ez nem lehetetlen feladat!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
imres
2020. július 01. 21:09
Jászapáti sokkal jobb hely annál, mint hogy ilyen szaralakok gyülekezőhelye legyen.
Mag Ányos
2020. július 01. 12:30
A felemelt fej azért jó, mert könnyebb figyelni a Gripeneket.
kovászos cipó
2020. június 30. 21:19
Oszt jól berúgtatok, mint az albán szamár, ugye, szekeres? Felavattátok a maszopot is, mint a Gripeneket? https://www.youtube.com/watch?v=qZsOZSTZ3b4
Tiszafa
2020. június 30. 17:01
Álmodik a nyomorult. De majd a meleg segge hozzáér a hideg falhoz és fölébred. És megcselekszi az egyetlen egyet, mit megtehet: Lekapcsolja a villanyt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!