Harc az űrért

Így például szinte fétis a magyar újságírásban Kim Dzsong Un észak-koreai vezér atomrakétáinak ügye, bár jó eséllyel kilőni se hagynák neki. És ha feljutna a levegőbe, akkor sem biztos, hogy a célra tartana; az pedig a Dél-Koreába telepített elhárítórendszer miatt még kevéssé valószínű, hogy célba jutna. A hagyományos hidegháborús személetünk továbbélése ez – persze nem teljesen alaptalanul –, hogy méricskéljük az atomrakétákat.

Ugyanígy számoljuk, hogy hány amerikai katona állomásozik német területen – most épp e körül forog a vita, hogy a megmaradó több mint húszezer G. I. elég lesz-e. Ez is a hagyományos számolgatás része. Releváns az utolsó ütközetben lenne, amikor tényleg hús-vér katonák csapnának össze európai területen. Releváns a pszichológiai elrettentésben, de most már ezzel egyenértékű néhány más, jóval kevésbé látványos terület.

Számtalan új hadszíntér van, amely megelőzi a konvencionális konfliktusok kitörését. Máshogy fogalmazva: technikában és tudásban már meg lehet nyerni a háborút azelőtt, hogy az első lövés eldördülne.

Ez régen sem volt nagyon másképp, leszámítva, hogy nem volt ennyire könnyen kivitelezhető a mérnöki tudás és know-how eltulajdonítása, mint ma, amikor az online kémkedés csak úgy termeli a kutatási eredményeket a hadiiparnak.”