Saját magam oldom meg a védelmem

2020. június 20. 09:31

Az én 2012-ben tett vallomásom volt az, amelynek köszönhetően a hatóságok újranyithatták a 90-es évek leszámolásainak aktáit. Interjú.

2020. június 20. 09:31
Radnai László
Pesti Srácok.hu

„Ön koronatanú volt a 90-es évek leszámolásait és az azzal megvádolt Portik Tamást, illetve környezetét érintő ügyekben, így a kecskeméti maffiaperben kiszabott büntetését 2012-ben félbeszakították. Később azzal került a hírekbe, hogy orgazdasággal és csalással gyanúsították meg és visszavitték a börtönbe, ahonnan 2018 januárjában szabadult. Azóta mi történt önnel?

Nyugdíjas vagyok, élem a nyugdíjasok életét, de tanúvédelmi programban is voltam, ám abból különböző okok miatt kiszálltam. Hogy miért, arról inkább nem beszélnék, maradjunk annyiban, hogy nem azt kaptam, amit ígértek. Azóta saját magam oldom meg a védelmem.

Testőrökkel?

Nem veszem körbe magam emberekkel, megoldom máshogy, okosan. Visszatérve még az előző kérdéséhez, az ellenem indított ügyek véleményem szerint kipukkadtak, egy nyomozást már a vádemelés előtt megszüntettek, a »parfümös« ügyem pedig jogerősen, felmentéssel befejeződött. Már csak egy eljárás van ellenem folyamatban, de meggyőződésem, hogy ott is a felmentésem mellett dönt majd a bíróság, hiszen gyakorlatilag semmi nincs az ügyészség kezében. Megjegyzem, ezek a sikerek annak is köszönhetőek, hogy végre van egy olyan ügyvédem dr. Bagó Ottó személyében, akit negyven éve ismerek, ő egy fillért nem fogadott el tőlem, hanem barátilag mellém állt és lelkiismereti kérdést csinált az ügyemből.

Utóbbi ügyében, ha jól tudom, egy olyan ügyvéd a koronatanú, akit februárban tartóztattak le egy milliárdos adócsalási botrányban. Azóta a sajtóban megjelent, hogy a szolnoki illetőségű jogász hatalmas vagyonnal, több mint száz ingatlannal, luxusautókkal, hajókkal rendelkezhet, de befolyásos kapcsolatrendszert építhetett ki az igazságszolgáltatásban is. Erről volt tudomása?

Nemcsak én, a rendőrök is évek óta tudják, milyen kétes ügyletei voltak. De én is elmondtam nekik, ahogy azt is, hogy milyen kapcsolati hálóval rendelkezik az igazságszolgáltatás berkein belül. Kérdés, eddig kinek állt érdekében, hogy érinthetetlen maradjon. Amikor engem 2014-ben, az ő vallomása alapján meggyanúsítottak, akkor a rendőrségen is elmondtam, hogy neki ezzel az volt a célja, hogy az általam irányított rózsadombi autótelepről eltávolítsanak. Az, hogy a rendőrök ebben partnerek voltak, egy árulásnak éltem meg, hiszen az én 2012-ben tett vallomásom volt az, amelynek köszönhetően a hatóságok újranyithatták a 90-es évek leszámolásainak aktáit és mára több gyilkossági ügyben is jogerős döntést hozott a bíróság.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2020. június 20. 15:30
A magyar rendőrség még mindig nem képes a megtisztulásra, a jelek szerint. És ami rossz hír, a helyzet nem javul, inkább romlik. Lásd a csenyétei mentősök ügye... Lehet, hogy a Fidesz a cigánybűnözésben tanúsított puha megalkuvása miatt veszíti el a 2022-es választást? Ha addig történik pát Madách tér, pár Csenyéte, ez több mint valószínű. A tisztességes magyarságnak nagyon tele a toke. Ha nem képesek tudomásul venni: 13-18 éves gyerekemberek b.szásait közpénzből bármilyen formában támogatni, családi támogatás címen, az: bűncselekmény, akkor ez simán megtörténhet. Cigány fiúk, lányok agresszivitását ejnye-bejnyézni, tönkretenni az oktatási intézményeket, sorozatban... ez felfalja a társadalmat.
Stylo
2020. június 20. 10:32
Felkészül : Don " Ragyás " Pintér Sándor belügyminiszter . Ja , nem ... Érinthetetlen . Vajon miért ??? :-))))
EMM195
2020. június 20. 10:24
Az igazság mindig kiderül, csak akkor már keveseket érdekel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!