A harc az Index lelkéért csak most kezdődik

2020. július 29. 08:26

Az Index-sztori nemhogy véget ért volna, de igazából csak most indul.

2020. július 29. 08:26
Jámbor András
Jámbor András
Mérce

„Ebben a helyzetben függetlenül attól, hogy Bodolai a Fidesz embere-e, összeér a kormánypárt és az Index vezetésének szándéka. Ugyanis most a lehető legfélelmetesebb képek egyike  épült fel a fideszesek számára: amely arról tanúskodik, hogy még a legnagyobb reménytelenségben is van értelme közösséget alkotni és ellenállni. Ha pedig az Index távozó szerkesztősége tagjainak halálugrása egy erős új projekt elindításával végződne, akkor az azt is mutatná, hogy nem csak morális szempontból van értelme ellenállni, hanem az ellenállásból új dolgok sarjadhatnak, anyagilag is megérheti a dolog.

Ennél pedig kevés veszélyesebb dolog van, hiszen a kormánypárt egyik fontos mondandója a társadalom számára, hogy a szuverén, saját akarat előbb vagy utóbb le lesz törve, úgyhogy ezzel ne is próbálkozz. Pontosan e folyamatok miatt az Index-sztori nemhogy véget ért volna, de igazából csak most indul. Az utólagos értelmezéseknek most komoly tétjük van. A szerkesztőség távozását kísérő narratívák, és az Index új szerkesztőségének összeállítását kísérő narratíva fog dönteni arról, milyen irányba mozdul el a magyar szólásszabadság helyzete. Ebben a helyzetben tényleg minden kenegetés gyengíti a távozók pozícióját, és minden egyértelmű kiállás mellettük erősíti a helyzetüket.

Van azonban egy kérdés, ami már eldőlt. Ma elképzelhetetlenek tűnik, hogy az Index távozó szerkesztősége visszaépítsen egy akkora lapot, mint amekkora az Index volt (lásd például, hogy az olyan kiegészítő termékek, mint a Totalcar, a blog.hu, a Femina, a Velvet nem állnak majd rendelkezésre a látogatottság növelésben), 20 év brandértékét, amelyből az ország kezdőoldala lett nem lehet egyik napról a másikra visszaépíteni. Ugyanakkor akkora most a mozgás a médián és a politikán belül, hogy egyrészt lehetőség van egy nagyobb innovációra, amely a sajtóról való közgondolkodást átformálja, másrészt pedig a »felesleges ellenállni, a Fidesz úgyis mindent legyőz« berögződés valódi cselekvéssel való átírására.

Itt végre nem csupán arra van lehetőség, hogy bemutassunk a »gonosz Fidesznek«, hanem arra is, hogy mi, pénzügyi lehetőséggel rendelkező állampolgárok és a pénzügyi lehetőséggel nem rendelkező, de az ügyet támogató állampolgárok összerakjunk egy jelentős projektet, ami egy Fidesz utáni időszakban is a független magyar sajtó és a politikai kontroll éllovasa legyen. Hogy megtanuljuk azt, hogy igenis a médiára, a politikára költeni kell, pénzt, erőforrást, időt, befolyást, mert ha mi nem is költünk, oligarchák és pártkatonák fognak költeni, de akkor az a média és az a politika nem is a mi érdekeinket, a nép (még ha itt a nép a középosztály is) érdekét szolgáló média vagy politika lesz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazsu
2020. július 30. 17:45
Rá is fér az indexre az átalakítás. Nekem nem fog hiányozni a femina, a szexriportok, blogolók, bunkó celebek bunkóságai, stb. Viszont a fortepant és Zubreczkyt visszasírom. No persze a fortepan is olyan gerinces mint a volt szerkesztőség, nem fog visszajönni, és az Eurológusokat is sajnálom.
atila68
2020. július 30. 07:47
Te abbahagytad Bandi!
Menhetten
2020. július 29. 20:02
Vajon honnan tudja Bodolai, hogy Dull kit, mikor és miért hívott telefonon, kinek mit mondott? Dullt tán lehallgatták?
Zsolt75
2020. július 29. 19:58
Aha. Tehát ha nem a Fidesz csinálta, de jó nekik is(szerinted), a konklúzió az orbántakaroggy. Esetleg hogy ki csinálta, nem érdekel? Apám, ilyen tanácsadókat fizet geri. Nem csoda, hogy a dumán kívül nem jutnak semmire.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!