Választási egyszeregy

2020. szeptember 14. 07:20

Több lista esetére mozgásteret adhat az, hogy nem kötötték meg magukat.

2020. szeptember 14. 07:20
Szekeres Imre
Népszava

„A hat ellenzéki párt abban állapodott meg, hogy a 106 egyéni választási körzetben csak egy jelöltet állítanak. Ez a megállapodás azonban nem jelenti azt, hogy a jelöltek úgynevezett közös jelöltek lesznek, hiszen ez csak akkor van így, ha megállapodik a hat párt abban is, hogy egy országos listát állít 2022-ben. Ha ugyanis nem így van, akkor az ellenzéki jelölt egyik, vagy másik listát alkotó pártok jelöltje lesz, és a szavazólapon nem szerepel a jelölt mellett mind a hat párt neve, hanem csak az egyik vagy a másik listát állító pártoké.

Azonban nemcsak ezzel a sokak által csak technikainak minősített következménnyel kell számolni, hanem azzal is, hogy minden körzetben, minden ellenzéki listára lehet szavazni, így a listákat alkotó pártoknak kampányolniuk kell azért, hogy többen szavazzanak rájuk. Vagyis választási verseny lesz az ellenzéki pártok között minden körzetben, függetlenül attól, hogy éppen melyik lista állított jelöltet az adott körzetben. Ha közös országos listában állapodnak meg, akkor ilyen versenyre természetesen nem kerül sor.

Az ellenzéki pártok abban is megállapodtak, hogy egy miniszterelnök jelöltet állítanak. Ennek a megállapodásnak az a jelentősége, hogy több lista esetében sem versenyeznek egymással, ami azonban ellentmond az előzőekben kifejtett legitim érdekeiknek. Ha mégis megállapodnak, hogy egy országos listát állítanak, akkor ez az ellentmondás megszűnik, és a miniszterelnök jelölt vezetheti a közös listát, jelezve, hogy erős elkötelezettséggel bírnak arra is az ellenzéki pártok, hogy közösen kormányozzanak. Több lista esetére mozgásteret adhat az, hogy nem kötötték meg magukat: nem feltétlenül kell szerepelnie a jövendő miniszterelnök jelöltnek egyik vagy másik listán. Ennek nagy a jelentősége a jövendő kampány szempontjából, mert lehetővé teheti, hogy az együttműködő ellenzéki pártok nem csupán a pártpolitikusok közül választhatnak miniszterelnök jelöltet, hanem azok közül a szakértők közül is, akik kormányzati tapasztalattal rendelkeznek. Ezt persze megtehetik egy közös országos lista esetében is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolizolizoltan
2020. szeptember 15. 11:45
Nagyon félhetnek ezek a semmi emberkék Mesterházytól, hogy két hete sunyi és erkölcstelen akciókra kényszerülnek.
SwordFish
2020. szeptember 15. 11:08
Te csaló , te galád, az Oroszlánkirály 2 főcímdala rólad szól, régi elvtárs. Kizárattad a szavazásból Mesterházyt, mert még a Pest Megyei MSZP kizárása után is 10%-al verte a húzónév Bercit, és ebben a Harangozó klán és Tüttő is együttműködött veletek.
Krupp Skya
2020. szeptember 14. 19:17
Az együttműködés alapja, hogy egyformát kell inni. Nem lóghat ki senki a sorból, hogy ez Kóser Barackot iszik a másik meg Kóser Szilvát. Whiskyt mindenkinek!
Bűbájos Küsmödy
2020. szeptember 14. 18:04
Szebb 3,5%-ot!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!