Ostobák akcióban

2020. december 04. 10:03

Margaritísz Szkínász uniós biztos szerint nem más tesz bennünket európaivá, mint a befogadás.

2020. december 04. 10:03
Gajdics Ottó
Gajdics Ottó
Magyar Nemzet

„Nem tudom, mennyit gondolkodik egy átlag magyar újságolvasó az európai életforma megtestesüléséről, de abban biztos vagyok, hogy az e tárgyban szorgoskodó uniós biztos, Margaritísz Szkínász velős meghatározása csak keveseknek pattanna elő az agyából. Szerinte ugyanis nem más tesz bennünket európaivá, mint a befogadás.

Vagyis nem európai az, aki nem lelkendezik ujjongva a kontinensünket elözönlő azon embertömeg láttán, amelynek jelentős részéről azt sem tudjuk, kicsoda, honnan jött, hány éves és mit akar. Utóbbiról persze vannak sejtéseink, pár éve néhányan bele is mondták a bekapcsolva felejtett kamerákba, hogy a pénzünket akarják. Mára azonban szerénynek tűnik ez a leegyszerűsített megfogalmazása a migránsálomnak.

Az igazi európai ugyanis, akinek a befogadás a létformája, a lehető legkorábban önálló otthont is biztosít minden ismeretlennek. S ha már van lakása neki, ebből kifolyólag lakcíme, akkor egyértelmű, hogy választójogot is kapnia kell, különben még másodrendűnek érezné magát. Ezt tanítja nekünk Ylva Johansson uniós belügyekért felelős biztos. Jegyezzük meg e két nevet: Szkínász és Johansson. A jövő hírnökei ők, az új európaiság letéteményesei. Milyen kár, hogy mire az általuk készített migrációs akcióterv a megvalósulás végső szakaszába ér, ők már nem lesznek. Mert Európa sem lesz, legfeljebb földrajzi névként szerepel majd leírásokban egy nagyobb darab szárazföldre értve.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vidėken újrakezdő
2020. december 06. 07:54
Mikor a németeknél kitört a török vendégmunkások többnapos sztrájkja és szinte belefulladtak a saját szemetjükbe úgy 30 évvel ezelőtt, akkor nagypám ezt mondta: "Ebből még nagy baj lesz." Lett is, már látható az eredmény. Mások évek óta így fogalmaznak: "Tisztára olyan a helyzet, mint az ókori római birodalom bukása előtti évtizedekben. " A legszebb az egészben, hogy az az Európa, amiért ezek a tömeg elindultak, az már régóta nem is létezik. Persze ők ezt nem tudják, csak az, aki ide irányította őket. Aki azt akarja, hogy az Európa végleg megszűnjön, visszafordíthatatlanul megváltozzon.
péterx
2020. december 05. 13:53
Európát a zsidó-keresztény kultúra és gondolkodás tette és teszi európaivá. A liberálisok csak harmadikok...
lazsu
2020. december 05. 12:58
Életemben nem értettem még egyet Gajdics Ottóval. Most kénytelen vagyok
eredmeny
2020. december 05. 10:33
A kötelezö befogadás fából vaskarika. Persze itt a kérdés a lényeges s nem a szereplök. Nyugat nem tudja az összes migránst integrálni, akik persze papírok nélkül jönnek szinte mindig szervezetten. Sajnos e rövid írás nem foglalkozik azzal: Miért nem szervezik meg még jobban a külsö határok védelmét, AZ EU belbiztonsági rendszert. A multik olcsó munkaeröigénye találkozik az " ügyes, gátlástalan" embercsempészhálózat garmadájával. Sajnos a nemzetállamok belbiztonsága nem tudott ehhez a feladathoz az EU ban mindenhol felnöni. A Nyugat a befizetök itt is le szeretnék fölözni a jól használható munkaeröt s a maradékot vigye a többi. Persze elöbb kellett volna ismereteinket gyorsan böviteni ebben a kérdésben is mint a kapukat tágra nyitni. Persze
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!