Sztálin, a Playboy és Szűz Mária

2021. február 18. 11:57

Még mindig van, aki csodálkozik a Népszavában megjelenő Jézus-karikatúrán, az azt követő bírósági per indoklásán.

2021. február 18. 11:57
Kiss Antal
Magyar Hírlap

„Még mindig van, aki kerek szemekkel bámul maga elé egy pusztaszabolcsi lelki szatír cselekedetén, aki Szűz Mária kis szobra mellé egy hasonló alakúra formázott gumióvszert állított, hozzá írt szövegével a teljes keresztény közösséget gyalázva. Nincs itt semmi látnivaló.

A nagy Sztálin megágyazott az ateizmusnak, a bálványozott, magát katolikusnak mondó J.F. Kennedy pedig Marilyn Monroe-nak. A rossz nyelvek szerint az amerikai nép bálványa, a Sztálin halálának évében alapított Playboy című lap első címlaplányával tartott fenn gyengéd kapcsolatot. Ki tudja, hogy a csodadíva tizenkét abortusza közül hány szárad az ő lelkén…

Nincs itt min csodálkozni, három-négy generáció alatt gyakorlatilag az emberiség szinte teljes egészét elfordították a fentebbvalóktól, és különböző tudatmódosítók mellett a – csípőtől – lejjebbvalók gyönyöreivel akarják boldoggá tenni. Ezzel lassan a létezők közül egyedül gondolkodni, szeretni, a transzcendens valóságot felfogni képes létezőt az ösztönlények alatti sorba taszították és tartják ma is rabságban. (Az állatoknál a fennmaradásban még mindig a hím és nőstény kapcsolata az irányadó, de ha valaki almásbirtokot telepít, akkor is az apasorok mellé a porzást befogadó sorokat ültet, mert ez a világ rendje, ebből lesz aztán a gyümölcs.)

Az okok nagyon messze nyúlnak, Sztálinnak és Kennedy elnöknek pedig hasonlóan nagy felelőssége van abban, amilyenné mára vált a homo sapiens nagy része: a teste és bírvágya rabjai lettek emberek milliárdjai. Istent és az Istenszülőt a szovjet diktátor otthon, a Magyarok Nagyasszonyát leghűbb tanítványai itthon a sekrestyékbe zárták.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. február 18. 20:02
Édesanyám hulladékátvevő volt 1954-1958 között papírt vett át és a MÉH vállalat elszállította amikor egy tekintélyes mennyiség összegyűlt. Nagyon sok könyvet és újságot adtak le így rengeteget tudtam olvasni Köztük angol nyelvű Play Boyt igaz nem tudtam angolul de szótár segítségével lefordítottam a vicceket Az egyik karikatúrán Hruscsov teregetett ki katonai ingeket amelyeken Magyarország alakú vérfoltok voltak, egy másikon egy járóka kitört rácsa között a Hungary feliratú kisgyereket a seggére paskolva tereli vissza a járókába. Erotikus viccek is voltak benne a legjobbnak találtam a következőt egy vidéki Motelbe egy gépkocsi vezetője megérkezvén, mondja a motel tulajdonosának: -Micsoda Szodoma és Gomora kép fogadott a falú határában. -Mit látott? -Egy fiatal ember egy nyulat kefélt nem messze tőle meg egy öreg a farkával játszott. -És miért furcsa ez önnek? Az öreg ember már nem tudja megfogni a fürge nyulat.
basisolder
2021. február 18. 18:15
Ezen a Kis Antalon mindig jókat derülök! "Nincs itt min csodálkozni, három-négy generáció alatt gyakorlatilag az emberiség szinte teljes egészét elfordították a fentebbvalóktól, és különböző tudatmódosítók mellett a – csípőtől – lejjebbvalók gyönyöreivel akarják boldoggá tenni." Hídember kezdő jelenetei! A középkori magyar királyi udvar, illetve főurak, főpapok udvarában mi történt!? De szerintem csak magyar népmeséket kellene olvasni, nem átiratokat, illetve azt, hogy a bábaasszonyok több vetélést csináltak, mint ahány szülést levezettek!
Andre1bp
2021. február 18. 15:46
Hogy is van az, hogy elutasítjuk a cenzúrát, nem számít kinek az érzékenységét sértjük meg vele? Vagy ez csak a Facebookra vonatkozik? Nem volt a karikatúra politikailag korrekt? Legyen keresztény Safe place?
Rugán
2021. február 18. 15:03
A probléma régebbi. A francia nagy forradalom kivégezte, no nem csak az embereket, hanem a szakralitást is. Felvirágoztak az ateista nézetek és az egyházellenes ténykedések sora indult. Az eleinte még a bibliára esküt tevő szabadkőművesek, a skót rítus meghonosodásával egyre inkább Isten tagadó ateisták lettek és innen indíttatva szűkítették az egyház jelenlétét és befolyásolási képességét. Az előző századfordulón Franciaországban a helyi hatóságoktól kellett engedélyt kérni a keresztény szertartások megtartására, még a rendszeres vasárnapi misékre is! Új istenség született, a világ nagy építőmestere, mely új kultuszt teremtett a szabadkőművesek jelképrendszerében és rituáléikban. Hatásuk a létszámukhoz mérten jelentős. Teret nyertek a balos ideológiák, melyek eszményképe az új ember típusa. A tömegek nehezen követték a világmegváltó eszméket. Így a Frankfurti iskola keretében hosszabb időre szóló programot hirdettek, mely keretében az információt az oktatást és a kultúrát kísérelték meg elfoglalni, többnyire eredményesen. Az egyházak kezéből kiveszik a legfontosabbakat, az oktatást és az anyakönyveket. Rövidítve jön Lenin, Sztálin, kéznél van a kevert társadalmú USA, a legmegfelelőbb kísérleti terep, hogyan viselkedhetnek a felhígított, összekevert nemzetek. Közben arra is fordítottak figyelmet, hogy a kereszténynek megmaradt polgárokat jámbor Isten félő, de elfogadó hívekké tegyék és ne legyenek újkori keresztes harcosok, megadó jámbor birkákként lassan felmorzsolhatóak a közösségeik. Közben a globális tőke az államokat meghaladó gazdasági erővé nőtte ki magát, melynek az atomizált társadalom szintén ínyére van. Kéretlenül manipulálja a politikai életet is. Napjainkra ezt még a demokrácia védelmeként írja le, árucikké varázsolja az emberek erkölcsi nézetét is, azt sugallva, hogy amit tesz az a demokrácia dicsőségére válik. Aki ezt nem vallja az egyrészt maradi bugris, másrészt antidemokratikus és erkölcstelen, vagyis a rossz megtestesítője. Virágozzon a transzgender. Innentől a világ építőmesterei mondják meg mi a jó és mi a rossz, mi a szép és mi a ronda. Állj be a sorba te birka és ne lázongj a haladókkal szemben!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!