Farizeusok

2021. március 29. 15:02

Európa egyetlen kormányának sincs ostobább, képmutatóbb és felelőtlenebb ellenzéke, mint a miénknek.

2021. március 29. 15:02
Haraszti Gyula
Magyar Nemzet

„A világjárvány megjelenése óta eltelt esztendő tapasztalatai alapján most már határozottan kijelenthetjük: Európa egyetlen kormányának sincs ostobább, képmutatóbb és felelőtlenebb ellenzéke, mint a miénknek.

Az oltakozás megszervezésében elsők között járó magyar kormány erőfeszítései és a hazai egészségügy emberfeletti teljesítménye mellett talán ennek is köszönhető, hogy miközben a világ számos országában megrengette a hatalom birtokosait a válság, Magyarországon a Fidesz–KDNP tábora egységes maradt, a baloldal pedig alig tudott megszólítani valakit a bizonytalanok közül. A közvélemény-kutatók legalábbis egyetértenek abban, hogy a kormányoldal némi visszaesést követően ismét erősödött, és nagyjából fej fej mellett halad a két politikai tábor a népszerűségi versenyben, bármilyen katasztrófába került is a koronavírus tombolása miatt az ország.

A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint ráadásul két és félszer többen tartják kormányzásra és a munkahelyteremtésre képesnek a Fidesz–KDNP-pártszövetséget, mint a baloldali közös listát. Különösen elgondolkodtató, hogy a kutatás alapján a kormányellenes szavazók is kritikusak az ellenzékkel: csak 39 százalékuk véli a baloldalt kormányzóképesnek, s kevesebb mint egyharmaduk (32 százalék) munkahelyteremtésre alkalmasnak. Az ellenzék járványügyi vagy gazdasági válságkezeléséről tehát saját potenciális választói sem hiszik el, hogy jobb lenne, mint a hivatalban lévő kormányé. Ennek vélhetően az az oka, hogy a magyar emberek többsége átlát a szitán, bármennyire is hülyének nézik a Gyurcsány tarkója mögé felsorakozó megélhetési politikusok. Egyre többen döbbennek rá arra, hogy a hazai baloldal által terjesztett hírek álhírek csupán, hogy a magyar szivárványkoalíciónak semmi sem drága, még az emberéletek sem érdeklik.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tacsi90
2021. március 29. 19:49
és egyetlen kormánynak sincs Európában ilyen igénytelen és elvtelen seggnyaló "újságírói" hada, mint amilyen ez a gyuszi is...
zakar zoltán béla
2021. március 29. 17:38
Azt hittem, hogy Horn a mélypont, nem!
Pelso j.
2021. március 29. 16:24
A nézőpont felmér, Haraszti megírja, a mandi szemlézi. Lakatos Ernő elismerően csettint.
Valandil
2021. március 29. 16:17
Itt a mandin láttam egy jó elnevezést rájuk (bocs, nem emlékszem kitől, de telitalálat): parizeusok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!