Eladni Istent

2021. június 25. 08:12

Van egy régi mondás, miszerint a hollandok eladnák az Istent is, ha el tudnák szállítani.

2021. június 25. 08:12
Néző László
Magyar Nemzet

„Itt van ez a »holland fickó«, ez a miniszterelnök. Ő már egyenesen kizárná hazánkat az unióból, s azt mondja, a magyaroknak le kell térdelniük Európa előtt. Micsoda pökhendi, alávaló beszéd ez? Ha valakinek térdepelnivalója van, az éppen Hollandia. Sokat tudnának erről mesélni Indonéziától Dél-Afrikáig. A gyarmati országok kifosztásából, az ott élők rabszolgasorban tartásából degeszre hízott ország politikusaként talán befoghatná a száját Mark Rutte az emberi jogokról meg az európai értékekről. Van egy régi mondás, miszerint a hollandok eladnák az Istent is, ha el tudnák szállítani.

Nyugat-Európa már rég eladta Istent, eladtak és feladtak mindent, ami számunkra még fontos: Isten, haza, család, gyerek. Az ő dolguk. De ne szóljanak bele abba, mi hogyan akarunk élni, hogyan akarjuk megvédeni a gyermekeinket, például az olyan holland pedofil vadállatoktól, akikről sok egykori állami gondozott tudna mit mesélni.

A magyar kormánynak meg azt üzenjük: vegyenek példát a focicsapatunkról. Harcoljanak, küzdjenek igazukért a végsőkig. S bármi lesz is az eredmény, a világ nagy része csodálni fogja a bátorságot, a hitet, az akaratot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bandero78
2021. június 25. 14:12
A hollandok ellenzik a mi törvényünket. A hollandok inkább a homoszexuálisok jogait védelmezik a gyerekek jogaival szemben. A hollandok szerint mi homofóbok vagyunk. Szerintünk pedig a hollandok a fentebb leírtak szerint PEDOFÓBOK, mert nem védik a gyerekeket!
tintapaca
2021. június 25. 12:15
Milyen a holland paradicsomleves? Meleg víz piros tányérban. Miből látja meg a repülőgép utasa, hogy holland reptérre szállnak le? A külvárosi kertekben ruhaszárító kötélen lengedez a WC-papír. Miért nem kísérik a holland hajót sirályok? Nincs konyhai hulladék.
Kriszta67
2021. június 25. 10:45
Az UNESCO szexuális nevelési tananyaga szerint például az 5–8 éves gyermekeknek képessé kell válniuk a gender- és a biológiai szex leírására, illetve arra, hogy miként különbözhetnek egymástól. https://magyarnemzet.hu/belfold/sokan-vagyunk-a-jozan-esz-partjan-9990095/ 5 éves unokám van, a kurva anyátokat. Fogalma nincs a szexről. Két kistestvére van. Tudja hol és honnan bújuk ki a kisbaba, de még azt se jutott eszébe megkérdezni, hogy került be. Normális családban nevelkedő gyereknek nincsenek ismeretei a szexről 5 évesen. És még évekig nem lenne, ha az aljanépség ivadékai fel nem világosítanák az iskolában.
olajfa1
2021. június 25. 10:35
Igen, egészen pontos megfogalmazás ez a hollandokról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!