Máriusz vallomása

2021. június 07. 08:20

Mondhatta volna Révész, hogy ezt „elkúrtuk, nem kicsit, nagyon”.

2021. június 07. 08:20
null
Ónody-Molnár Dóra
Jelen hetilap

„Révész Máriusz a minap elment a Partizánhoz, ahol az oktatás állapotáról is beszélt. A fideszes képviselő, aki 1998 óta ül a Parlamentben és a negyedik Orbán-kormányt szolgálja ki, olyanokat mondott, hogy »nehezen magyarázható, hogy a PISA-felmérések alapján az elmúlt tíz évben nem javult számottevően a tanulók teljesítménye«. Meg olyat is, hogy »az oktatás színvonalának emelkedéséhez elengedhetetlen lenne a pedagógusok fizetésének emelése«, s a tanári fizetéseket kifejezetten alacsonynak nevezte. Igen, ez kétségtelenül így van. Azonban a tanulói teljesítmények javulásának elmaradása (több területen: romlása) egyáltalán nem magyarázható nehezen. Az összes komoly szakértő előre elmagyarázta, mi lesz a következményük azoknak az oktatási törvényeknek, amelyeket Révész fegyelmezetten megszavazott.

Tizenegy év olyan időtáv az oktatásban is, amely már megmutatja a kormányzati döntések hosszú távú hatásait. Mondhatta volna Révész, hogy ezt »elkúrtuk, nem kicsit, nagyon«. Mondhatta volna, hogy reggelenként nem tud tükörbe nézni, mert ott látja annak a több tízezer, döntően mélyszegénységben élő gyereknek az arcát, akitől örökre elvette egy jobb jövő lehetőségét. Ők azok, akik a 18-ról 16 évre csökkentett tankötelezettség miatt idő előtt kiestek az iskolapadból, akik a kormányzati intézkedésekkel megtámogatott szegregáció miatt olyan oktatást kaptak, hogy nem tanultak meg írni, olvasni, számolni. A kormány elmúlt 11 évében nőtt az iskolai lemorzsolódás mértéke, minden mérés szerint súlyosbodott a származás szerinti elkülönítés – utóbbi miatt Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárás is folyamatban van.

A PISA-mérések tekintetében »sajnos nem javult nagyon sokat a helyzet« – feleli Révész, holott ezeka mérések egyértelműen, számokban és tendenciákban kifejezve demonstrálják a kormány totális kudarcát, jelesül azt, hogy a központosító, ideológiai alapú, a tanárok és a diákok iránti bizalmatlanságra épülő, a tanszabadságot felszámoló, uniformizáló, a pedagógiai innovációt elutasító, Hoffmann Rózsától Maruzsa Zoltánig ívelő politika minőségi romlást okozott a közoktatásban. Révész szerint iskolák és iskolák között most kisebb a különbség, mint 2010 előtt, ami tényszerűen nem igaz. Révész csodálkozik, hogy a javulás elmaradt, mert szerinte több lépésnek is be kellett volna már érnie. Pedig az a baj, hogy beérett – csak épp nem olyan termést hozott, amit ő várt, hanem olyat, amilyet a terület kutatói jósoltak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 165 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lolka-Bolka
2021. június 08. 13:47
Latom iyt vannak. dk librtalNaci patkanyok .... de tudjuk a neveteket cimetrket. A kraz is keszenletbr van , csak hogy tudjatok mocskos kommunista allatok
Lolka-Bolka
2021. június 08. 13:44
Onodi vagy mi faszomnak hivnak .... mikor kurtak meg teged , ha Mar a kurasrol beszelsz .... teged is ugy kellene osszeverni mint ahogy.a Revesz Mariust verek szet a bunozo korrupt maffia vadaifeti kormanyt kiszolgalo verkommunista renforok tettek .... a kurva anyad te szemet fasszopo ribanc .. .... ja a kurva anyadat is
Pneumaticus
2021. június 07. 21:18
Mindig csodálkozom azokon a szerzőkön, akiknek egyetlen egy igaz megállapításuk sincs a cikkeikben. Persze tudom, a betanult ideológia szemüvegén át nézve minden rosszul látszik. Tehát NULLA valóságismeret találkozik NULLA értelmezési képességgel! Tragikus. Persze a múlt rendszer kommunistái dettó ugyanilyenek voltak...
Jack Reynor
2021. június 07. 19:59
A PISA nem mér semmit. Az oktatásunk jó. A cigány tanulók rosszak. Az ilyen nagyfogú Ónodiék mániája a szegregáció és hátrányos helyzetűek miatti nyavalygás. Szerintük a hátrányos helyzet csak úgy könnyedén megszüntethető, ahogy azt Mária Terézia rendeletei is előírták, hogy mostantól pedig szűnjön meg a cigányok hátrányos helyzete, ne nevezzük őket cigánynak. Szemét árokásók, kútmérgezők ezek az Ónodiék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!