Szükségállapot a láthatáron

2021. július 22. 07:33

A kormányoldal nem ok nélkül bízik abban, hogy a magyar lakosság többsége az ő véleményét fogja osztani ebben az ügyben.

2021. július 22. 07:33
null
Nagy Attila Tibor
Nagy Attila Tibor
Magyar Hang

„Az úgynevezett pedofiltörvény lázában ég a magyar és részben az európai politika már hetek óta (a cikk még a Pegasus-botrány kirobbanása és az Orbán Viktor által bejelentett népszavazás előtt íródott – a szerk.). Külpolitikailag ez kevésbé kedvez az Orbán-kormánynak, hiszen fenntartja, sőt megerősíti a vele szembeni európai ellenérzéseket. Belpolitikailag már más a helyzet, legalábbis a Fidesz reménykedik abban, hogy olyan területre került a politikai kommunikáció ezzel a témával, amelyen ő otthonosabban mozog ellenfeleinél, és népszerűbb álláspontot képvisel.

A kormányoldal nem ok nélkül bízik abban, hogy a magyar lakosság többsége az ő véleményét fogja osztani ebben az ügyben. A más nemi irányultságú kisebbséghez való többségi hozzáállást úgy is lehetne összegezni, hogy a magyarok többsége ugyan nem homofób, de a melegházasságot ellenzi, és azt sem igazán szereti, hogy ha az LMBTQ-közösség tagjai nyíltan felvállalják magukat. »Csinálják a négy fal között, és akkor nem lesz semmi baj!«, fogalmazható meg a közvélekedés, és erre játszik rá a Fidesz is a pedofiltörvénnyel, amellyel úgymond meg kívánja óvni a gyerekeket nem pusztán a homoszexualitás népszerűsítésétől, de annak bemutatásától is. Az, hogy ezzel pár alapjog – művészi, véleménynyilvánítási szabadság – is sérül, nem váltott ki nagy felháborodást. A lényeg, hogy – mint ahogy a miniszterelnöktől nemrég megtudhattuk – az LMBTQ-aktivisták ne mehessenek az iskolákba a gyerekekhez (kormánypárti politikusok bezzeg mehetnek, ahogy a kampányidőszakok mutatják). E felfogás szerint nem baj, hogy a normálistól eltérő szexuális irányultságú emberek szabadsága korlátozva lett, hiszen a többség amúgy sem rajong értük különösebben, a lényeg az, hogy ez a többség jól érezze magát lelkileg is, elvégre jövő tavasszal parlamenti választások lesznek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 290 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egy genetikusanalattvaló
2021. július 25. 09:21
Miért kell ezt az aljas kútmérgezőt idézni? Aki politológusként definiálja magát, de valójában egy minden aljasságra képes bal-lib aktivista.
Dénia
2021. július 24. 07:10
Pontosan így van. Nagyon helyes, hogy a jövő évi választások előtt azt keresi a kormányzásra készülő erő, hogy mit akarnak az emberek, és annak áll az élére. Így kéne működnie a demokráciának.
amca
2021. július 23. 22:22
Szelíd ember vagyok ,de ebből a szarhból a szart is kiverném...
Emery4919
2021. július 23. 16:31
Mást tényleg nem tudok mondani: egyszerűen beszarok. Felugrott a gemius legújabb kutatása. Igy kezdődik (és nem hiszem hogy gúny lenne): Neme: nő férfi nembináris egyéb, éspedig nem kívánok válaszolni Ez már a vég lenne?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!