Hol vannak a feministák, amikor szükség lenne rájuk?

2021. szeptember 19. 12:04

Afganisztánban húsz év után ismét államhatalomhoz jutott az iszlamofasiszta társaság.

2021. szeptember 19. 12:04
null
Seres László
Seres László
az individualista

„Amerika és Európa csendes, újra csendes, nem is beszélve az ENSZ-ről. Ez azzal függhet össze, hogy nem Izrael lőtt vissza rakétákkal Gázában, vagy engedélyezett egy újabb lakóparkot a »megszállt területeken«: ha ez történt volna,  nagy lenne az internacionális és interszekcionális hőbörgés, hiszen mindez a cionista-rasszista állam brutalitását bizonyítaná újfent, ami megérne egy újabb elítélő ENSZ-határozatot, egy újabb demonstrációt bármely tetszőleges campuson, egy újabb újságcikket arról, hogy mégis mit képzel az apartheid-állam? Most semmi ilyesmi nem történt, lehet továbbsétálni.

Most csak annyi történt, hogy húsz év után ismét államhatalomhoz jutott az az iszlamofasiszta társaság, amely egyszer már öt éven keresztül, Allah nevében földi pokollá tette a nép életét, különösen a nőkét, és akik hatalomvesztésük éveiben is időnként inzultálták a hitetleneket, volt, hogy savat öntöttek nők fedetlen arcára, volt, hogy főbe lőttek egy lányt, aki fontosnak tartotta lányok iskoláztatását. Most megint övék a terep, megint burkát erőszakolnak a nőkre.

A tálibok eddig inkluzív kormányt ígértek, amiből az lett, hogy csupa exkluzív, mogorva férfi néz ránk a hivatalos fotókról, már emiatt is be kéne őket iratni a Coca Cola valami bűnbánó-férfidominanciás tréningjére. Mint elmondták, »a nők feladata a gyerekek nevelése, és nincs rá szükség, hogy ők is tagjai legyenek a kabinetnek.« Egy valamiben azonban tartották szavukat: megígérték, hogy a nőknek az iszlám keretén belül lesz helyük a társadalomban, és tényleg. A nőügyi minisztérium helyett, annak épületében létrejött a “Bűn és erény minisztériuma”, amelynek a helye egyértelműen a Brazil. c filmben lenne, nem Kabulban.

Az egyetemeken egyelőre folytatódik az oktatás a női hallgatók számára is, de csak szegregáltan, hiszen »a koedukáció ellentmondásban áll az iszlám alapelveivel és a nemzeti értékekkel, szokásokkal és hagyományokkal«, a 7. osztálytól kezdődő középfokú oktatás azonban már csak fiúkra vonatkozik, lányok be se menjenek.”

Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2021. szeptember 20. 13:00
Heine szép verse, melyet Loreleiről írt is kifejezi a női szépség hatalmas erejét, mely a Rajna zátonyainál sok hajós pusztulásához vezetett. ...A hegytetőn ragyogva tűz Az esti napsugár. Ott fönt a szüzek csodaszépe Haját fésülgeti. Csillog megannyi aranyéke S aranyló fürtjei. Fésülködik, s dalolgat ő. Fésűje színarany. A dal csodás: lenyűgöző Melódiája van... A kis hajó hajósát vad vágyakozás keríti hatalmába, nem veszi észre a sziklazátonyokat, csak felfelé néz a gyönyörű fiatal nő látványát csodálva. A hajót és a hajóst elnyelik a hullámok és ezt Lorelei idézte elő szépségével és énekével.
Agricola
2021. szeptember 20. 12:42
Írod: A muszlim férfi "burkával-nikábbal kitakarja még a világból is, pedig őrjöng a haja - csak a haja - látásáért..." Régebben az európai keresztény férfiak is hasonlóan éreztek. Ha megláttak egy gyönyörű női bokát kikandikálni a ruha alól, az már vágyat ébresztett bennük is.
Zsolt75
2021. szeptember 19. 20:40
Jól látod, a haladárok levették a kezüket a zsidókról. Múltkor láttam egy új halivúdi filmet, már négerek a hősök, a Földre támadó gonosz szörnyek meg 6 naponta alszanak, ezt a napot sabbathnak hívják. Én is nagyot néztem.
bunko_jobbos
2021. szeptember 19. 18:08
"a nők feladata a gyerekek nevelése, és nincs rá szükség, hogy ők is tagjai legyenek a kabinetnek." Az a szomoru, hogy a primitiv, kecskebaszo talibok rudjak egyedul, hogy ja a noket masra hasznaljuk, mint a tarsadalom megujitasa, akkor az nem ujul meg, kihal. Nagy felismeres, mi? Ha titkarnonek meg menedzsernek meg mernoknek mennek, akkor a GDP magasabb lesz, mert tibben dolgoznak, csak jovo nem lesz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!