Nyolc film amit a politikai korrektség máglyájára vetettek

2021. október 29. 07:54

A tudósok keressék meg a legendás buzifántokat, és foroghat a kamera.

2021. október 29. 07:54
null
Szalma György
Kontra

„Jámbor András és a nyitott lelkű demokraták nem fognak örülni a listának, de ez a legkevésbé sem fontos. Íme, rövid szemelvényünk azokról a moziklasszikusokról, amelyek a PC-idióták szerint veszélyes fasiszta üzeneteikkel megmérgezhetik a tiszta lelkeket.

Pingvinek vándorlása

Egy francia természetfilm, mely a császárpingvinek életét mutatja be. Mi ezzel a baj? Hol is kezdjük?! Már a természetfilmet is mint kategóriát be kellene tiltani! Legfeljebb azok az alkotások kerülhetnének a vászonra, amelyek azt bizonyítják, hogy a természetben is előfordul transz- és homoszexualitás. Olyan filmekre lenne igény, amelyekben az oroszlán lerágja a saját sörényét, és onnantól nőstényként viselkedik, bátorságáért pedig nagyon tisztelik a többiek. Két hímgorilla sokáig kerülgeti egymást, majd megelégelve a sok évnyi színlelést, előlépnek a szekrényből, és közösen nevelnek egy valamilyen másik fajhoz tartozó kisállatot.

Biztos előfordul ilyen a természetben, az úgynevezett tudósoknak csak fel kellene kutatniuk az ilyen állatokat. És ha már úton vannak, akkor keressék meg a legendás buzifántokat is, és foroghat a kamera. Minden egyéb film, mely a természet működéséről szól, nettó náci propaganda. A Pingvinek vándorlása pedig éppen ilyen. És ez nem vicc. A film megjelenésekor a liberálisok teljesen felháborodtak, hogy egy természetfilmben a konzervatív családmodellt népszerűsítik. Botrány!!!

A pingvinek ugyanis a zord időjárási körülmények ellenére minden évben útra kelnek, hogy a költőhelyükön találkozzanak a párjukkal. A pingvinek ugyanis jellemzően monogám kapcsolatban élnek.  Szabályos sorban menetelnek (!!!!), az önfeláldozó szülők pedig felváltva vigyáznak a tojásokra a metsző hidegben. A hűségről, a kitartásról, valamint az utódok iránti közös felelősségvállalásról szóló természetfilmben a hozzáértőknek sikerült felfedezniük az allegorikus üzenetet: ezek az emberi társadalomra jellemző viselkedési minták, azon belül is a heteró, konzervatív párokra igazak. 

A liberálisok a rendező szemére vetették még azt is, hogy nem foglalt határozottan állást a teremtés versus evolúció kérdésében, ahogy elmulasztott rámutatni a globális felmelegedés jelentette veszélyekre is. A filmet ezek után kirekesztőnek nyilvánították, ugyanis szerintük sértő a szexuális kisebbségek tagjaira nézve az, hogy a film üzenete szerint csak a hagyományos családmodellben lehet önfeláldozó módon gyermeket nevelni.

A film megjelenésekor a Heti Válasz is hosszú cikkben elemezte az alkotást ért támadásokat. Mára az egykori jobboldali lap munkatársainak is sikerült eljutniuk oda, hogy belássák, a pingvinek nácik, és mint ilyeneknek nincs helyük a demokratikus közéletben. Semmiféleképpen nem válhatnak példává. Ugye nem kell külön kiemelni, hogy kik képviselik a magyar politikában a pingvinista felfogást? Effel kezdődik és ideszre végződik.

A passió

Krisztus kereszthaláláról szóló alkotás, mely Jézus utolsó óráit az evangéliumokban leírtakhoz hűen mutatja be. Azt hiszem, ezzel mindent elmondtunk arról, hogy miért nincs helye ennek az opusnak egy mindenre nyitott és befogadó közéletben, és miért kell azonnal betörni mindenkinek a fejét, aki látta a filmet, és/vagy kereszténynek vallja magát.

A film csak arra volt jó, hogy a római katolikus egyház biztosítsa saját legitimációját, és elterelje a figyelmet arról, hogy Jézus utódai egy apartheid rendszert működtetnek Izraelben.

Ráadásul II. János Pál pápa is elismerően nyilatkozott a filmről, ezek után tényleg kár minden további szóért. És ha ez az egész nem lenne elég, akkor tudni kell, hogy ezt a szörnyűséget Mel Gibson rendezte. Még szerencse, hogy nem kapott Oscar-díjat ezért a filmért! Bár kasszasiker lett, de hát nem a siker számít egy film megítélésében.

Gibson amúgy is egy bunkó, nem ért a rendezéshez, és úgy általában a filmekhez. A Passión kívül olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint az Apocalypto, A rettenthetetlen és a Fegyvertelen katona. Tehát gyakorlatilag egy dupla nulla a pali. Lapozzunk!”

Nyitókép: Jelenet a Passió című filmből

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2021. november 02. 08:49
Élvezetes volt az egészet elolvasni a Kontrán. Sajnos, ide jutott a világ, mikor az abnormálist akarja egy nem kis befolyású réteg normává emelni. Még van ellenállás. A nevetségessé tétel a leghatékonyabb fegyver.
zRge
2021. október 29. 14:34
Vannak pedig sokszínű filmek a világban, hiszen minden nemzet a saját színészgárdájával gyártja le a filmeket. Csak azokról érdekes módon nem esik szó. Van mexikói filmgyártás, van indiai filmgyártás... sorolhatnám, de valahogy az afrikai kontinens alkotásairól nem nagyon hallunk. Pedig azokban a filmekben bizonyára mindenki fekete volna, aki számít. Valahogy csak a fehér ember által gyártott történeteket és egyéb alkotásokat próbálják elsöpörni, bemocskolni, ahogy csak lehet. Ettől még nem fognak megszűnni létezni szerencsére. A kérdés az, hogy mikor fog egy afrikai vagy egy afro-amerikai író letenni az asztalra egy olyan monumentális művet, mint mondjuk a Gyűrűk ura?
Harangláb
2021. október 29. 14:01
"Olyan filmekre lenne igény, amelyekben az oroszlán lerágja a saját sörényét, és onnantól nőstényként viselkedik, bátorságáért pedig nagyon tisztelik a többiek." Frappáns!
mo ching
2021. október 29. 12:22
Csak egy klasszikust tudnék idézni: "Tudtam, hogy valami ma még feldob, de hogy Booty time... Eszem-faszom megáll!" Ford Fairlane.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!