Álkeresztény egyrészt-másrészt – Gundel-Takács telexes cikkéről

Furcsa szociologizálásba fogott Gundel-Takács Gábor, most épp szemlélekes minőségében – a Telexen. Az ismert tévés személyiség azt igyekszik bizonyítani, hogy „nem egyértelmű, hogy mi a család”.

Az érvelés a szokásos: történelmi változások, versengő értelmezések a kereszténytől az iszlámon át az LMBTQ-ig, a család kortárs hanyatlása, válás, élettársi kapcsolat, és így tovább. Gundel-Takács még azt a kérdést is felteszi: muszáj-e definiálni egyáltalán a család fogalmát? Mint maga is megjegyzi, cikkében több kérdés szerepel, mint állítás. És

Csak úgy odakerült a senki által nem olvasott Szemlélek szerzőjének publicisztikája – a Telexre. Egy sorozat részeként, amit szemlélekesek fognak írni, és ami bugyuta árnyékboxolásnak ígérkezik.

Mutatom: 
„A sorozatban ezekről a kérdésekről van szó:
Tényleg csak férfi és nő közössége a család?
Miért ne folytathatna párbeszédet a közbeszéd terepein az egyház arról, hogy élnek közöttünk a saját nemükhöz vonzódó személyek?
Miért kellene a szőnyeg alá söpörni azt a tényt, hogy a nők eddig csupán mellékszereplők voltak a katolikus intézményrendszerben?
Tényleg gyengeségnek tűnne, ha bevallanák a katolikusok, hogy nincs előre megírt recept a szent iratokban minden élethelyzetre?
Jobb ember az, akinek több gyermeke van?
Mit kezdjünk keresztényként a meddőséggel?”

Persze, miért ne folytathatna az egyház párbeszédet a saját nemükhöz vonzódó személyekről? Ki állította, hogy ne tehetné? (Kérdés persze, mi lenne a „párbeszéd” célja, és kik beszélgetnek egymással.) Ki akarná „szőnyeg alá söpörni” (kissé bombasztikus megfogalmazás) azt, hogy a nők korábban „mellékszereplők” voltak a katolikus intézményrendszerben? Ki gondolja a katolikusok közül, hogy minden élethelyzetre van „recept” a „szent iratokban”? Szerintem senki, az egyház sem állított ilyet sosem, és a „levegőben sincs benne” ilyesfajta felfogás. Ahogy azt sem mondanám valamiféle bevett katolikus álláspontnak, hogy akinek több gyermeke van, az jobb ember.

Szóval az egész cikksorozat

maximum a katolicizmus ellenfelei által felskiccelt karikatúrára. 

De akkor mi lehet a célja mindennek? Gyanúm szerint egyszerűen az egyházi tanítás és álláspont megváltoztatását elérni kívánó taktikai lépésről van szó, azaz ezzel meg kívánják dolgozni a közvélemény azon részét, amely olvas Telexet.

A „párbeszéd” valójában afelé mutat, hogy az egyház legyen szíves mást gondolni a homoszexualitásról, a nőkre vonatkozó felvetés a női papság irányába tett apró lépés, és így tovább. 

Mindez persze álnaiv csomagolásban:

Ugyanakkor az egész akció valójában a dekonstruálás, a leépítés, a szétszórás, az elbizonytalanítás felé mutat. Gundel-Takács is „rácsodálkozik”, hogy milyen nehéz pontosan definiálni a családot, s elbizonytalanításra építő gondolatmenetében természetesen felhasználja a „tudomány” legitimáló erejét. A társadalomtudományét, aminek örök problémája a definíciók kérdése. Nem csak a családé, bármié. Az nem is komoly társadalomtudós, aki nem tölti ideje mérhető részét a definíciós problémákon való görcsöléssel.

Nem egyértelmű a definíciója a nemzetnek, a civilizációnak, Európának, és valójában semminek. Ez a tudomány maga kreálta definíciós kényszer azonban maradjon meg a saját problémája.

A hétköznapi életben megteszik a hétköznapi fogalmaink: a fene se akar szociológiai szaknyelven dumálni sörözés közben a haverjaival. Az, hogy a definíciók nem fekete-fehérek, azonban még nem jelentik azt, hogy amit definiálnak, azok nem léteznek és nem határolhatóak körül nagyjából egyértelműen.

Mint azt korábban is írtam:

Ez a fogalom értelmetlenséget eredményező kitágítása lenne. Gundel-Takács egész cikkét csak azért nem elemzem ki végig, mert hasonló dolgokról már írtunk eleget. Ha esetleg tényleg szeretne pár kérdésre választ kapni (már ha ő írta egyáltalán a cikkét, ami számomra erősen hátulról megtámogatott szövegnek tűnik), akkor ajánlom cikkünket arról, hogy miért nem egyenlőek a különféle családmodellek, vagy épp Carle C. Zimmerman Harvard-szociológus Family and Civilization című kötetének összefoglalóját a család ellenforradalmáról, esetleg a csoportszerelemről szóló eszmefuttatásunkat.

Jó lenne, ha Gundel-Takácsék nem tennének úgy, mintha témáikat és kérdéseiket ők találták volna fel, és valami baromi úttörő munkát végeznének, mert valójában semmi újjal nem állnak elő. Régi, unalmas egyházliberalizációs törekvéseket vesznek elő, valószínűleg nem pusztán saját ötletből, a baloldal klasszikus elbizonytalanító és alapfeltörő taktikáit alkalmazva. A Szemlélek nem csak úgy tűnődget és kérdezget: aktívan politizál és kultúrharcol, mégpedig a baloldalon, keresztény mázzal leöntve. 

Nyitófotó: Földházi Árpád