Bolond volt-e Péter Gábor vagy „csak” politikai bűnöző?

2021. december 21. 11:53

Bátyját, Eisenberger Sámuelt elmebetegnek tartották, nővére pedig Lipótra került.

2021. december 21. 11:53
null
Mező Gábor
Mező Gábor
Facebook

„Bolond volt-e Péter Gábor vagy »csak« politikai bűnöző? Bátyját, Eisenberger Sámuelt elmebetegnek tartották, nővére pedig Lipótra került. De »Benő« kórlapját is megtalálták ÁVH-s gyóntatója, Bálint István pszichiáter-tiszt lakásán.

Mindig is érdekelt a gonosz lélektana. Mert azt gondolom, senki sem eredendően az. Ebből a szempontból kifejezetten érdekes Péter Gábor élete. Korábbi cikkeimben megírtam, hogy az ÁVH rettegett vezetője akár elmebeteg is lehetett. Amikor az ÁVH-t Sztálin halála után taktikai, politikai okokból »lefejezték« [értsd: elvitették az egész balhét – a kommunista elvtársak kinyírását – a Péter-bandával, az őt irányító politikusok felelősségét szépen elkenve] mások mellett Bálint Istvánt – Ellopni a lelket, megtörni a testet című könyvem egyik antihőse – is letartóztatták. Ő volt az idegorvos-tiszt, aki Péter Gábor »mentora«, »gyóntatója« volt. Letartóztatásakor a lakásán megtalálták »Eisenberger Benő« kórtörténetét.

Az ÁVH az irat szerint megsemmisítette a dokumentumot, ami azért furcsa [vagyis fontos], mert »Eisenberger Benő« Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Ráadásul Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint nyilvánvalóan »bolond« volt, az ÁVH vezére egy ismert orvossal raboltatta haza még a negyvenes, ötvenes évek fordulóján.

Az is kiderült az iratokból, hogy Péter Gábor nővére, Katalin pedig végül Lipótra került [ezt az eljárást ugye Péterék is szívesen alkalmazták, lásd Janikovszky Béláné történetét], s annak férjét, egy szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon.

Őrült volt-e Péter Gábor? Nem tudjuk, de egyszer ezt is érdemes lenne körüljárni egy pszichológussal. Mit tudunk? A történet igazi vesztese Lusztig Gyula, Péter sógora volt. Ő volt a fent említett asztalosmester, aki Amerikába ment és onnan fizette felesége munkakerülő, szervezkedő öccsét, a későbbi rettegett hóhért. Péter emberei verték agyon – amikor a Főnök már rács mögött volt.

És milyen a kommunista sors? Péter Gábor 1993-as haláláig háborítatlanul élt. Budán, a Rózsadombon (ahol a többi elvtárs) egy elmés, »Simon Péter« névtábla mögött. A feleségét ugyanis Simon Jolánnak hívták. Hánykolódott azért néha éjszaka? Ha nem is az ártatlanokra, de legalább a sógorára gondolva?”

Fotó: peter gabor avh mti

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rugán
2021. december 21. 20:34
Áldozatainak így utólag már teljesen mindegy. Kettő között sokszor nagyon vékony a válaszfal!
szemlelo
2021. december 21. 19:57
Hogy bolond volt-e, azt nem tudom, de Őze Lajos nagyszerű volt a Tanúban.
balbako_
2021. december 21. 18:31
Biztos, hogy a szadizmus is valami elme rendellenesség, de ezek inkább gazemberek voltak.
Gyzoltan
2021. december 21. 17:14
Látom, más is így gondolja! A beltenyészet visszaüt! Mint a fáraóknál, mint az ebeknél, mint a zsidóknál... Ezért van kevés zseni, és sok elferdült degenerált beteg köztük... Ez nem gond, vezetésre, országvezetésre azért alkalmasak.., nekünk gójoknak misem számít... " Ekkor Salome megkérdezte tőle: Mikor fog eljönni a Te országod? És az Úr mondá: ha kettő egy lett (ta duo hén), ha a férfi nővé lett és nincs többé férfi és nő" Nosza fiuk, hamarosan szülni fogtok.., siessetek a nem-váltással... Lányok, az maga a borzalom amit hagytok magatokkal művelni, a degenerált divat jegyében... Tényleg kelendő lenne ez a zsidó rémálom is? -mint a zsidó bolsevizmus?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!