Mostantól a kormányfő két lábon járó jogforrásnak tekinthető?

2022. február 04. 12:36

A miniszterelnök tettei szerint kétségkívül lát kapcsolatot a hatalomgyakorlás és a lopás között.

2022. február 04. 12:36
Lendvai Ildikó
Hírklikk

„Ilyen még nem volt. Eddig. Most majd lesz. A Fővárosi Ítélőtábla bírája jogforrásként használta a miniszterelnök egy nyilatkozatát.

Szóbeli indoklásában erre hivatkozva változtatta meg az elsőfokú ítéletet, amely eredetileg elmarasztalta a Magyar Nemzetet. A lap egyik írásában lepedofilozta a Meseország mindenkié című kötetet és annak kiadóját, noha természetesen sem a könyvben, sem az azt megjelentető, melegjogokat védő  egyesület munkájában nyoma sincs ilyesminek.

A másodfokon eljáró bíró szerint ez rendben van. Mint a Helsinki Bizottság közreadta, a bíró  indoklása szerint, »a miniszterelnök is lát kapcsolatot a homoszexualitás és a pedofília között«, a cikk pedig emellett próbált érvelni.

Aggódom.

A miniszterelnök ugyan nem szavai, de tettei szerint kétségkívül lát kapcsolatot a hatalomgyakorlás és a lopás között. Ha mostantól a kormányfő két lábon járó jogforrásnak tekinthető, akkor a jövőben minden kis- vagy nagyhatalmú tolvajnak a bíróság szerint szabad a vásár.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Baksay-Róka Béla
2022. február 09. 18:04
Bukni fogtok, mert buknotok kell! (Különben az ország vész el...) 80 éve nem telepedett olyan álságos, képmutató, ál-keresztény, ál-hazafi, hazug-tolvaj korrupt bagázs, mint az orbánista NER-szarházik gyülekezete! BUKNOTOK KELL, különben az ország vész el!
Kopaszpapa
2022. február 08. 07:10
Miért lennék fidesz szavazó? Ne haragudj, azért mert nem értek egyet egy meleg baloldalival még nem vagyok fidesz szavazó. Mindig a Magyarság érdekeit néztem, mindig a Hazát szolgáló Nemzeti Oldal képviselőire szavaztam. Ne viccelj, ismerek jófej meleg palikat, csipesszel nem érne női testhez, de őt is érdekelte gyermekkorában, hogy mi van ovónéni köpenye alatt, ez természetes, a többi megnyílvánulásod (vén trotty, ennyike, savanyú seggfejek, nem tudjátok élvezni az életet stb) árulkodik arról, hogy meleg vagy, amivel semmi baj, én elfogadom, ami probléma, hogy propagáljátok, több fronton érzékenyítés folyik, semmi baj a melegbárokkal, nektek is kellenek szórakozóhelyek, de ne vonuljatok (mi sem vonulunk, heterok, sőt zászlónk sincs mint nektek) semmi baj azzal sem, ha vannak filmek, amik bemutatják, hogy a szerelem nem ellentétes neműek privilégiuma, de ne minden sorozatban legyen kötelezően egy jófej meleg karakter, aki ellenpontozza az utálatos redneck karaktert (az afroamerikai/latino párjával) és meséket sem szeretnénk, az hidd el, 10 év, és ez is megszűnik, mert egyszerűen ez az ízléstelen magamutogatás a többségi társadalomnak nincs inyére. Sajnállak, 45 évesen még nem érzem magam vén trottynak, kívánom neked, és a pasidnak is, hogy éljétek meg együtt szeretetben békében ezt a kort, sőt többet is...
Kopaszpapa
2022. február 08. 06:53
Bessenyei Ferencet, és Othello-t én nem venném egy lapra egy Disney által feldolgozott európai mesével. Millió és egy, a szerep rasszának megfelelő színésznőt tudnak mozdítani, ők a politikai korrektségnek megfelelően inkább ezt a blm protezsált színésznőt kérték fel. Másrészt Peter Dinklage dilemmájáról miért nem beszélünk, téged miért csak a fekete színésznő érdekel, a törpe miért nem? Harmadrészt Jézust egy idealizált kép alapján ábrázolja a művészet a kora középkor óta, természetes folyamat, ez sem egy ekvivalens példa, már csak társadalmi érintettségét tekintve sem, mert például senki nem lázadozik az Afrikában, és Dél Amerikában látható fekete Jézus ábrázolások ellen, itt egyszerűen arról van szó, hogy egy moziipari cég már a legkissebbeket is próbálja erzékenyíteni egy mostanában kirívóan túlreprezentált helyzetre, elég csak a Pókember multiverzum beli képregényes/rajzfilmes/filmes megjelenéseit nézni, egy időben minden rassz képviseli, aztán jött a Sony, és beemeli a hivatalos kánonba Miles Morales-t. Miért? Mi szüksége van a mai társadalomnak arra, hogy kompenzáljon? Egyáltalán mit kompenzál? Ezekre kérek választ, és ne olyan példával gyere, ahol kényszerű megoldásként egy feketére sminkelt fehér férfi játszotta Othello-t (szerintem amúgy csodásan). Előre is köszönöm!
justiceforhungary
2022. február 05. 23:04
Sipánka, a pofád befogod.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!