Nyugati válasz a terrorra

2022. február 07. 17:29

Az iszlám terror nemcsak főszerepet vitt és visz a Nyugat civilizációs küzdelmeiben, hanem a Nyugat szellemi folyamatait is befolyásolta.

2022. február 07. 17:29
null
David Martin Jones
Országút

„Ahogy elmúlik a 2001. szeptember 9-i terrortámadás huszadik évfordulója, látjuk-e már, hogy a terrorellenes hosszú háború hogyan hatott a Nyugat önértelmezésére?

Tükör által homályosan, de kezd kibontakozni a kép. A harc maga stratégiailag fabatkát sem ért, megmaradt a status quo ante. A katonai beavatkozások médiaábrázolása azonban annál erősebben befolyásolta a nyugati populáris kultúrát. A film, a regény, a képzőművészet és populáris zene valamennyi műfaja foglalkozott velük, de döntően agnosztikus, legrosszabb esetben önmegvető hangot ütve meg.

Film nemigen támogatta az amerikai kormányzat és szövetségesei döntését a 2003-as iraki bevonulásban. Kivételt képez Kathryn Bigelow Bombák földje (2008) és A Bin Laden-hajsza (2012), illetve Clint Eastwood Az amerikai mesterlövész (2014) című filmje, amely a jó ügyért külföldön harcoló katonák és hírszerzők hősiességét dicsérte. Ugyanezt tette több countryénekes, mintegy zenei kíséretet adva az »odakinn« harcolóknak. 

Ám a legtöbb nyugati regényíró, filmes és zenész inkább erkölcsi bizonytalanságának, sőt bírálatának adott hangot a terrorizmussal szembeni nyugati válaszlépések kapcsán. A hosszú háború és a nyugati nagyvárosok ellen indított aszimmetrikus háborúk idején világossá vált, a progresszív felfogás merőben békés vallásként láttatja az iszlámot. Ez a kritikátlanság aztán az öncenzúra légkörét terjesztette el a média, az egyetemek és a művészet világában.

Az empátiának pedig az iszlámgyűlölettel kellett harcba szállnia?

Miközben zajlott a terrorellenes háború, a média – a sokszínűség iránti divatos elkötelezettségből – felkarolta a kisebbség vallási türelmetlenségét. Válaszul a blaszfémiára, tűrte a türelmetlenséget, és elítélt minden kritikus ábrázolást. Ez aztán elkerülhetetlenül maga után vonta a gyűlöletbeszéd elleni harcot, a felkavaró tartalmakra való figyelmeztetések elburjánzását, illetve a kitiltásokat (no-platforming).

2018-ban a londoni Birodalmi Hadi Múzeum Művészet a terrorizmus korában című kiállításának kurátora, Sanna Moore kifejtette: a tárlat azt mutatja be, hogy a Nyugat megváltozott, ámde »a tömeges megfigyelések és az eljárás nélküli fogva tartások gyakorlata« miatt nem a javára. A »korszakot meghatározó« kiállítási tárgyakban nemcsak a 9/11-re adott személyes válaszok jutnak kifejezésre, hanem az is, ahogyan »a polgári szabadságjogok csorbultak, a biztonsági intézkedések, a megfigyelések pedig fokozódtak«. A látogató nyomban észlelhette, hogy a muzulmán kisebbség jogai sérültek a terrortámadás után, de azon filmkészítőké nem, akiket meggyilkoltak, mert az uralkodó progresszív normától eltérve »iszlámgyűlölő« hangon szólaltak meg. Theo van Goghra, a Jyllands Posten vagy a Charlie Hebdo karikatúráira való utalás egy se volt. Helyette a kiállítás a 9/11-re adott kritikai reflexiókra, megfigyelésre, a fegyverfejlesztésekre (drónok) és »a szülőföldből átokföldét« csináló harcokra összpontosított.

Miközben a nyugati katonai beavatkozásokat ezek a képzőművészeti gyűjtemények és galériák, illetve bölcsész- és társadalomtudományi tanszékek nagy garral bírálták, ők kapták arányosan a legtöbb állami támogatást. Miután pedig a nem nyugati, a dzsihádistában megtestesülő »másikkal« szembeni »reflexív« empátiát szorgalmazták, a nyugati demokrácia történetének és intézményi örökségének önostorozó megtagadásába mentek át.

Így érnek össze a dzsihádtűrés, az éberség (wokeness) és a tekintélyelvűség új szószólói?

A hazai »tenyésztésű« iszlamisták kihasználták a progresszív empátiát, saját illiberális céljaiknak megfelelően manipulálva az »iszlámgyűlöletet«. Miközben 2011 és 2018 között egyre erőszakosabb támadások érték a Nyugat városait, a progresszív média töretlenül hirdette a nem nyugati, áldozattá tett másik iránti együttérzést a szenteskedő éberek minden csűrés-csavarásával. Utóbb a revizionista, tekintélyelvű rendszerek, látván a Nyugat politikai és kulturális következetlenségeit a háborút illetően, maguk is kiaknázták azokat saját geopolitikai érdekeik szerint.

Hiába szűntek meg a terrorellenes hosszú háborúk Trump kormányzata alatt, a kritikai elmélet szószólói és a fősodratú média tovább vívta harcát, ezúttal a Nyugat sötét gyarmati múltja és intézményes fajgyűlölő jelene ellen.

A progresszív gondolkodáson eluralkodó zűrzavar ütközött ki akkor is, amikor a Bidenkormányzat külügyérei először szembesültek kínai társaikkal 2021 márciusában. A kínaiak félresöpörték minden olyan kísérletüket, hogy számonkérjék rajtuk az emberi jogok megsértését: »A világ túlnyomó többsége nem ismeri el – jegyezte meg Jang Dzsiecsi kínai diplomata – az Egyesült Államok által szorgalmazott egyetemes értékeket.« Peking szemében az USA-nak nincs se puha hatalma, se globális befolyása, legfeljebb gyomorforgató leereszkedésre és képmutatásra képes. Az új demokrata kormányzat, amikor külföldön a liberális világrendet szorgalmazza, odahaza pedig elítéli saját hazai rasszizmusát és társadalmi igazságtalanságát, valóban vagy zavarosnak, vagy képmutatónak látszik.”

Fotó: Creative Touch Imaging Ltd / NurPhoto / NurPhoto via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szemlelo
2022. február 07. 18:47
Le van maradva egy brosúrával.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!