A Pegasus kifejlesztője elégtelen válaszokat adott

2022. június 21. 20:05

Le kell állítani, be kell tiltani a hasonló megfigyelési technológiák használatát és értékesítését.

2022. június 21. 20:05
null
Donáth Anna
Facebook

„A Pegasus kifejlesztője elégtelen válaszokat adott kérdéseinkre az EP-ben.

A kezdeményezésére összehívott európai parlamenti Pegasus bizottság meghallgatta a veszélyes kiberfegyvert kifejlesztő cég, az NSO képviselőjét.

Az izraeli cég eddig ellentmondásosan nyilatkozott arról, hogy milyen ügyfél adatokra is láttak rá pontosan. Holott a technológiából arra következtethetünk, hogy akár mindenre: a titkosszolgálatok által begyűjtött adatokra ugyanúgy, mint a megfigyeltek listájára.

Az NSO-tól megjelent Chaim Gelfandnak az alábbi kérdéseket tettem fel:

Tervezik-e felülvizsgálni a korábbi szerződéseket most, hogy rengeteg esetben kiderült, az NSO ügyfelei visszaélnek a kiberfegyverrel, amit kézhez kaptak?

Milyen eszközei vannak az NSO-nak azt megakadályozni, hogy újságírók váljanak olyan programok áldozatává, mint a Pegasus kémprogram?

Chaim Gelfand válaszaiból kiderült, ha tudomásukra jut egy visszaélés, akkor azt kivizsgálják. De bevallása szerint nem tudnak átfogó vizsgálatot folytatni, mert ők csak a megcélzott telefonszámokat látják. Azt is csak akkor, ha azt megmutatja nekik a megrendelő. Igaz, ha ezt nem teszi meg, elmondása szerint megszakítják az együttműködést.

Ugyanakkor az állítás, miszerint nem tudnak átfogó vizsgálatot folytatni, ellentmondásban van azzal a korábbi állításával, hogy az NSO részletesen kivizsgálja a visszaéléseket. Chaim Gelfand arra sem adott semmilyen konkrét bizonyítékot, hogy valóban felbontották azokkal a vevőkkel a szerződéseket, akik visszaéltek a Pegasus kiberfegyverrel.

Az NSO képviselője rendre kitért a konkrét válaszok elől. Chaim Gelfand egyrészről azt állítja, csak jogállamoknak értékesítik a kiberfegyvereiket. Másrészről viszont az NSO képviselője nem volt hajlandó elárulni, mi alapján győződtek meg arról, a partnereik megfelelnek a jogállamisági kritériumoknak, és biztosított, hogy nem vetik be a Pegasust civilekkel, újságírókkal és ellenzéki politikusokkal szemben.

A Pegasus vizsgálóbizottság viszont legalább most annyit megtudhatott, hogy bár a cég állandóan arra hivatkozik, hogy terrorcselekményeket akadályoznak meg a Pegasus kiberfegyverükkel, valójában nem vezetnek statisztikát arról, hogy hány ilyen eset történt.

A mostani meghallgatás egy újabb erős érv amellett, hogy legalább ideiglenesen le kell állítani vagy be kell tiltani a hasonló megfigyelési technológiák használatát és értékesítését. Csak így akadályozható meg az emberi jogokkal való további visszaélés.

Ezzel maga Chaim Gelfand, az NSO képviselője is egyetértett az ülésen, ő is fegyverkereskedelmi szabályozást kér a kiberfegyver iparágra, és egy független szervezet felállítását, ami ellenőrzi a szabályok betartását. Persze ilyet már sok iparág követelt, amikor rájött, hogy ez elkerülhetetlen.

Az NSO képviselőjének meghallgatása után a Pegasus bizottság végső célja nem változott: miután erőteljes, uniós együttműködéssel feltártuk a demokráciát is veszélyeztető megfigyeléseket, európai szintű Pegasus-törvényt kell, hogy elfogadjon az Európai Parlament.”

(Fotó: MTI)

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madar299
2022. június 23. 09:23
Kisasszony ! A technika fejlődése , eddig töretlen és előremutató volt. Ami egyszer létrejött azt már többé nem lehet visszadugni oda ahonnét kibújt . A könyvek elégetése sem oldott meg soha semmit.
MZperXXL
2022. június 22. 20:15
"Az NSO képviselője rendre kitért a konkrét válaszok elől. " Szóval korrekt volt a vásárlóival, nem adta ki az üzleti titkaikat.
eresgé
2022. június 22. 17:25
"A mostani meghallgatás egy újabb erős érv amellett, hogy legalább ideiglenesen le kell állítani vagy be kell tiltani a hasonló megfigyelési technológiák használatát és értékesítését. Csak így akadályozható meg az emberi jogokkal való további visszaélés." Na nézzük csak akkor érveljünk úgy, pont ahogy a lipsik szoktak... - betiltani és mégis hogy? Miért nem mindjárt az internetet vagy a mobiltelefont? Amig legális látható, betiltva láthatatlan - miután a nyugati világban az Donát és ostoba pajtikái betiltják Kína és Oroszország és a szervezett bűnözés az embercsempészek természetesen lépéselőnybe kerülnek ... Következtetés - Donát és bizottságos pajtikái Putyin pincsijei- Létre kell hozni egy vizsgálóbizottságot az EP liberálisai közé beférkőzött orosz és kinai ágensek kivizsgálására..
csulak
2022. június 22. 16:20
Vetelt volna el az anyad te donathkacsa!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!