A realizmust a tömegmédia meg a szociális média máglyájára vetettük

„»Hello? Is there anybody in there? Just nod if you can hear me. Is there anyone at home? Come on, now, I hear you're feeling down. Well I can ease your pain Get you on your feet again. Relax. I'll need some information first. Just the basic facts. Can you show me where it hurts?« (Pink Floyd: The Wall, Comfortably Numb, Szöveg: D. Gilmour, R. Waters)

Elzsibbadtunk. Kényelmesen. Így tört ránk a XXI. század.

»A XXI. század 1991-ben kezdődött. […] 1991-ben három korszakalkotó, globális következményekkel járó esemény történt. Az első a Szovjetunió felbomlása volt. Eredményeképpen az a fajta politika, amit a háború utáni időkből ismertünk, eltűnt. Akkor, amikor két világhatalom létezett a világon, volt egy kézzelfogható ideológiai válaszvonal jobb- és baloldal között.

Az USA képviselte az ideológiai alapokon nyugvó nagy szabadságot és a csekély biztonságot (a biztonság valóban olyan alacsony volt, hogy az ország lakóinak jelentős része rendelkezett saját lőfegyverrel, azzal a kizárólagos céllal, hogy embereket öljön, ha azok veszélyeztetnék őket).

A Szovjetunió képviselte az ellentétes oldalt – a nagy biztonságot és a csekély szabadságot (valóban olyan kevés szabadságot, hogy az emberek azt kockáztatták, büntetőtáborba küldik őket, ha kimondják, amire gondolnak).

[…] A legtöbb politikai mozgalom a világon az USA szélsőséges individualizmusa és a Szovjetunió szélsőséges kollektivizmusa között próbált meg elhelyezkedni; hatalmas teret engedve a politikai vitáknak e között a két szélsőséges pont között, és amelynek vége szakadt, amikor az egyikük megszűnt létezni.«

Bizony! Amikor az egyik megszűnt létezni, a másik így kiáltott fel (némiképp önelégülten): »A történelemnek vége!« S mi, akik itt ücsörögtünk a fal rosszabbik oldalán, ugyanúgy (némiképp önelégülten) ismételgettük az örök igazságnak hitt marhaságot: »A történelemnek vége!«”

Fotó: Ficsor Márton