Föld S. Péter: Néhány nagy pofonnal kellene Orbánt észhez téríteni

2022. július 29. 17:03

Föld S. megpróbált vicces lenni.

2022. július 29. 17:03
null

Föld S. Péter Facebook-oldalán tett közzé egy politikai szatírát, amelyben Orbán Viktorról próbál meg poénos dolgokat írni, majd a végén azt is belengeti, hogy a miniszterelnököt talán-bizony meg kellene verni. 

Egyebek közt ilyesmik szerepelnek a szövegben:

Nagyon Mélyen Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk önöket, hogy Viktor nevű gyermekük magatartásában az utóbbi időkben számos kedvezőtlen változás tapasztalható. Bár e negatív elmozdulásoknak voltak előjelei, ameddig lehetett, türelmesen vártunk, mert bíztunk abban, hogy fiuk szép szóval, meggyőzéssel, ha úgy tetszik, érvekkel is jobb belátásra bírható.

(...)

Mindezekre már korábban is felhívtuk az Önök nagybecsű figyelmét – például a »Ne mi kapjuk a legtöbbet« projekt esetén – de akkori szavaink, amint azt sajnálattal tapasztaltuk, hatástalanok maradtak. Azt sem hallgathatjuk el Önök előtt, hogy Viktor nevű fiuk szakmányban hazudik a társainak. Fenyegeti, riogatja őket, az idegenekkel szembeni gyűlöletkeltéssel a szükségesnél is nagyobb félelmet kelt bennük. Ráadásul a demokratikus viszonyok iránt sincs túlságosan nagy affinitása, sőt, azt kell mondanunk, hogy ennek épp az ellenkezőjét tapasztaljuk. Lebontotta a demokratikus intézményrendszert, és megszüntette a jogbiztonságot, mindemellett sérteget és becsmérel mindenkit.

(...)

Kötelességünk jelezni, hogy Viktor személyiségében tapasztalható zavarok, a tevékenységében gyakorta fellelhető kirekesztés, valamint az ezzel rokon uszítás már közösségünk normális működését veszélyeztetik. Ezért kérjük Önöket, hogy gyermekük morális eltévelyedésének, valamint a közérdeket sértő ámokfutásának, minden rendelkezésükre álló eszközzel igyekezzenek gátat szabni.

Nem támogatjuk a testi fenyítést, sőt, jelentős mértékben elítéljük,

Nemzeti Óvoda Zrt. sk.”

Nyitófotó: Földházi Árpád

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szürkeSzarvas
2022. július 31. 09:42
Aberrált lelkű 1 zsidó..
kissisti
2022. július 30. 16:40
Földes! Te még zsidónak udorító, aljas és rusnya vagy! Igazi buzi férfiszépség... Ha lemennél a bányába, felmenekülnének a rémek.
zoles
2022. július 30. 15:58
Csak nehogy Földes kapja azokat a pofonokat.
Innogreen23
2022. július 30. 14:03
Földes. Téged kéne jó alaposan fejbe rúgni, hogy kiessen az a barom fejed a füleid közül. Kárt úgysem tudunk benned ezzel tenni. És megmondom őszintén, én nagyon szívesen vállalnám is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!