1956-ban lelkes örömet éreztem, majd szomorúságot és csalódást

„Akkoriban mit gondolt 1956-ról és az azt követő megtorlásokról?

1956-ot gyerekként éltem meg, 14 éves voltam. Sok mindent láttam és sok mindent nem láttam. Tudom, hogy anyám és apám hogyan fogadta a forradalmat. Édesapám nagyon nagy örömmel, édesanyám pedig félelemmel, ahogy egy asszony, mert lőttek. Számomra nagy csalódás volt, hogy mindaz, ami ott, akkor elindult, azt egyszerűen megfojtották, és megszűnt. Utálom az atrocitásokat, utálom az akasztásokat, utálom a megtorlásokat. Pacifista természetem van, és az is maradt.

1956-BAN LELKES ÖRÖMET ÉREZTEM, MAJD SZOMORÚSÁGOT ÉS CSALÓDÁST. DE EZEKEN TÚL KELLETT LÉPNI,

és én úgy gondoltam, a túllépés lehetősége az – ahogy az előbb is mondtam –, hogy meg kell próbálni valamit csinálni a rendszeren belül, mert az oroszok elnyomták azt a mozgalmat, azt a lehetőséget, ami 1956-ban nyílt volna.

A rendszerváltás idején, az MSZMP megszűnése után nem lépett be az MSZP-be. Miért nem?

Ennek nagyon érdekes és nagyon egyszerű magyarázata van. Miután az MSZMP megszűnt, kettévált, és létrehozták az MSZP-t, Németh Miklós, Horn Gyula, Pozsgay Imre, Nyers Rezső és én arról beszélgettünk, hogyan fog kinézni ez az új párt. Mindenki úgy gondolta – én is –, hogy átjelentkezem, mert az MSZP egy reformista párt lesz, amely más alapokon akar állni, mint az MSZMP. De vita indult arról, hogy mi legyen az MSZMP jogutódlásával. Én azt képviseltem, hogy cezúrát kell húzni, és nem szabad semmilyen jogfolytonosságot sem vállalni. A barátaimnak ez nem tetszett. Elismerték, hogy sok igazság van abban, amit mondok, de mégiscsak jogfolytonosságra van szükség, mert ott a pártvagyon. Na, innentől kezdve kezdett el valami forogni a gyomromban. Azt mondtam, hogy figyeljetek ide, ez a párt folyamatosan azt fogja visszahallani, hogy a kommunisták utódpártja.

Ez így is lett.

Azt mondtam, ezt nem szabad vállalni, most kell meghúzni a cezúrát, nem lehet később. Ha ez megtörténik, örömmel lépek be, ellenkező esetben – nem leszek az ellensége senkinek, de – nem fogok ebben a pártban tevékenykedni. Végül nem az én érveim győztek, hanem a piti, anyagias megfontolások, így nem léptem be a pártba.

1996-ban mégis visszatért a szocialistákhoz pénzügyminiszterként a Horn-kormányba, majd az MSZP miniszterelnök-jelöltként indította a 2002-es országgyűlési választáson, amit meg is nyertek. Ha ennyire összefonódott a politikai életútja a szocialista párttal, mi volt az oka annak, hogy továbbra is távol tartotta magát a tagságtól?

A szocialista párt nagyon sok minden volt, folyamatosan változott és alakult, de összefonódott a baloldallal és a szociáldemokrácia gondolatával. Horn Gyula idején eszembe se jutott, hogy belépjek a pártba. Egy pénzügyminiszternek miért kell párttagnak lennie? Csinálja a dolgát! Ha ért hozzá, jó, ha nem ért, megbukik vagy politikailag, vagy gazdaságilag. A Bokros-csomag szerintem egy szükséges és járható rossz volt. Nem lehet másként nevezni, de azért nagyon sok mindent segített a magyar gazdaságnak. Csak Bokros Lajosnak az volt a baja, hogy nem értett az emberek nyelvén, emiatt népszerűtlen volt. Horn keresett helyette valaki mást, aki szakmailag jó. Én pedig azt mondtam, hogy rendben, csinálom tovább azt, amit Bokrosék csináltak, de megpróbálok emberarcot adni ennek az egésznek. Ehhez nem kellett párttagnak lenni.”

Fotó: Földházi Árpád