Rishi Sunak

2022. október 28. 22:13

Miért ne lehetne sikeres politikus Angliában valamely gyarmat egy másik gyarmatról odaszármazott gyermeke. A britek legendásan toleránsak.

2022. október 28. 22:13
null
Bencsik András
Bencsik András
Demokrata

„Túl sokat nem mond ez a különös név a magyar olvasónak, pedig könnyen lehet, hogy hamarosan sokat hall viselőjéről, mivel jó esélye van annak, hogy személyében Nagy-Britannia új miniszterelnökét tiszteljük azt követően, hogy az excentrikus Boris Johnson után a megjegyezhetetlenül unalmas Liz Truss is belebukott az államvezetésbe. Utóbbinak 45 napig sikerült nyeregben maradnia, ami azért roppant értékes teljesítmény, mert éppen elérte azt az időt, amivel jogosulttá vált évi 54 millió forintnak megfelelő összegű nyugdíjra, amit csak kérnie kell. Háborognak is miatta a derék angolok, mert a szankciók okozta válság padlóra verte a brit gazdaságot is.

Ráadásul még miniszterelnökük sincsen. Illetve van egy jelentkező, Rishi Sunak, aki a Johnson-kormányban a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be. Az együttműködés nem lehetett túl jó, mert később Rishi Sunak benyújtotta a lemondását a kormányfőnek, amihez csatlakozott az egészségügyi miniszter is, bizonyos Sajid Javid, és ez a loboncos szőke politikusnak sok volt, lemondott ő is. És jött Liz Truss.

Csak a pontosság kedvéért, minden előítélettől mentesen. Rishi Sunak Kelet-Afrikából bevándorolt, brit állampolgársággal rendelkező indiai szülők gyermeke. Nincs ebben semmi, elvégre tudjuk, milyen végtelenül tágas volt hajdan a brit gyarmatbirodalom. Miért ne lehetne sikeres politikus Angliában valamely gyarmat egy másik gyarmatról odaszármazott gyermeke. A britek, vagyis az angolok legendásan toleránsak, ezt már a kínai ópiumháborúban is bizonyították, amikor fegyverrel nyitották meg az utat a szegény kínaiak előtt a kábítószer-élvezet paradicsomába.”

Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2022. október 29. 19:47
Bezzeg Bencsik András nem győzi gyalázni a budapestieket kamugeli megválasztásáért. Teszi ezt megfeledkezve a Momentum által mozgósított külföldiekről, a közösségi médiát lebecsülő Rogánról és a végtelen ostoba Kósáról aki nem segítette a kerületi alapszervezetek helyi kampányait, megvonva a pénzügyi támogatásukat.
Kormánypárti1
2022. október 29. 08:30
És ez még csak a kezdet! Most jön a hála a gyarmatoktól. Nem kell sok idő és megjelennek majd az indiai helyőrségek is a fantasztikus Nagy-Britanniában! A fagyi visszanyal!
Majdmegmondomén
2022. október 29. 08:26
Látom, sokan nem értik az élcelődést. Először én is meglepődtem. A britek persze megérdemlik, ha egy migráns ül a fejükre - már egy, a londoni főpolgármester ott ül -, de nem olyan jó a helyzet, mert a tendencia, mint minden baromság, csak tovább erősödik és aztán ideér...
galancza
2022. október 29. 08:19
Mindenki olvassa el figyelmesen a cikket! Nagyon jó ironikus írás! És lehetne kicsit,sőt nagyon részletezni még a brit "toleranciát".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!