Kell-e nekünk softpolitika?

2023. március 17. 09:05

A szabadság jó érv a jobboldal mellett. Kell-e ennél jobb softpolitika?

2023. március 17. 09:05
null
G. Fodor Gábor
Origo.hu/888

„Néhány napja részt vettem egy médiáról szóló konferencián, amely, ha jól értettem a szándékot, a normalitás és abnormalitás témakörét járta körül. Arra gondoltam, hogy leírom, ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott, mintegy szélesebb körű vitára bocsájtva.

Szóval, a magyar jobboldal iszonyat erős.

Ez közhely. Mindenki tudja, még az ellenfelei is. De vajon miben és hol erős? A hardpolitikában mindenképpen. Sorra nyeri a választásokat, az ellenfelei reménytelen helyzetben, a magyar választópolgárok többsége pedig lélektanilag is elfogadta, vagy legalábbis felkészült rá, hogy hosszú évekig, ha nem évtizedekig, ebben az országban jobboldali konjunktúra lesz.

De vajon elég erős, egyáltalán erős-e az általa nyújtott kulturális minták vonzerejében? Itt »kultúra« alatt inkább »életformát«, az »élet megélt módját« értem. A kérdés talán annál is inkább indokolt, merthogy a jobboldali közbeszéd rendre visszatérő eleme az abnormalitás elítélése. Folyik tehát egy kulturális jellegű küzdelem a norma meghatározásáért.

Na mármost, hiába rendkívül erős a jobboldal a hardpolitikában, ha elveszíti a normák meghatározásáért folytatott küzdelmet a softpolitikában. Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy ez a helyzet, legalábbis, ha a jobboldal megnyilvánulásaira figyelünk.”

Nyitóképen: A 2022-es Békemenet. Fotó: MTI / Czeglédi Zoltán

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2023. március 19. 13:24
Szerintem a jobboldal nem iszonyat erős. Orbán Viktor az, aki önmagát fölépítette és a társadalmat visszavezette kicsit ahhoz, hogy higgyen saját magában, a nemzetben. Cérnaszál ez és könnyen szakad. Gyurcsány tudja ezt. A kérdés az, miért ilyen kényes ez a cérna? Ebben sajnos benne van a hitetlenség, amit a politika okoz. Gyurcsány is élvezi. A magyar ember szeret hinni, de mindig tudja olvasni a kimondott szó reverzét is és ez hitetlenné teszi. Permanensen. A jognak érvényt kéne szerezni, az adott szónak hitelt kéne kapnia, a tisztesség szavának túl kéne nőnie egyszerű lózungon. És a többi. Végülis teljesen nyilvánvaló és egyszerű az egész, ha mindenkiben-aki számít- van egyenes gerinc.
Mr.Woof
2023. március 18. 10:27
Ez alapvetően igaz, a tiktok meg a netflix világában nem nagyon tud mintát adni a gfodor-féle klikk, a progressziót megszüntetni nem, legfeljebb késleltetni lehet.. Amerikában gyorsan megy, ott jól látszik, mi ennek a menete, a konzervek kénytelen beletörődni és normalitásként kezelni a pár évvel korábbi progresszív álláspontot, különben szélsőségesnek számítanak. :-)
yyyyxxxx
2023. március 18. 06:47
A jobboldalnak óriási média van a kezében, amelyben nagyjából mindenki ugyanazt mondja, és csak olyanra adnak pénzt, aminek azonnal megtérülő politikai haszna van. A baloldalon van balos receptoldal, balos női magazin, balos tv-újság, balos autósblog, amelyek fogyasztása közben az olvasó gyakran észre sem veszi, hogy politikát fogyaszt. Ez hiányzik a jobboldalon. Ha a propagandára ráírod, hogy propaganda, akkor mindenki átkapcsol.
Igazszó
2023. március 17. 18:40
A sorsotok a jó példa rá, hogy ezt a kultórharcot már akkor elbuktátok gfodor, amikor még el se mertétek kezdeni. A követségek és a bemtér tele van szadeszos antimagyar zsidókkal, akik versenyt nyalják a magyarokat és a főnökeiket rugdalók seggét. A magyar kultúrális külképviseleteket szadeszos zsidók vezetik. Ezt évekkel ezelőtt megyrta Szakács Árpád. A szadeszos zsidóitok kicsinálták, elunta a hazudozásotokat. Dumáltok, hazudoztok vég nélkül a tetteitek pedig az ellenkezője, mint amit hazudtok. Budaházy a társaival börtönben van, a böszme, a szemkilövők, a vérbírák, a vérügyésszek pedig szabadlábon. Ez mindent elmond rólatok és a köpcös geci főnökötökről.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!