Freund látogatása valójában Brüsszel beismerő vallomása

2023. május 18. 10:48

Az európai elit mindenáron meg akarja törni Magyarország migrációt, genderideológiát, illetve háborút ellenző álláspontját.

2023. május 18. 10:48
null
Sümeghi Lóránt
Sümeghi Lóránt
Századvég

Írta: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

 

Dacára az évek óta tartó hazai, valamint nyugati ellenzéki mellébeszélésnek, miszerint a magyar jogállamisággal kapcsolatos vizsgálódások, jelentések és eljárások pusztán az uniós gépezet általános működési rendjének a részei, s hogy ezek semmilyen konkrét politikai célzattal nem rendelkeznek, a május 15. és 17. között hazánkba látogató brüsszeli delegáció tagjai egytől egyig olyan politikusok, akik a migrációval, a gyermekvédelemmel, valamint a békepártisággal kapcsolatos álláspontja miatt

példásan meg akarják büntetni a magyar kormányt .

Mint ismert, a három napot felölelő budapesti látogatás keretében az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága (CONT) „az EU-s költségvetés védelmével és a jogállamisági feltételességi mechanizmussal kapcsolatos, folyamatban lévő ügyekről” tájékozódott, ráadásul a kontingens résztvevői „a helyreállítási és ellenállóképességi mechanizmus (RRF) magyarországi működtetésére kialakított folyamatokat és ellenőrzési mechanizmusokat is meg akarták vizsgálni”.

Hogy e kifejezetten technikai jellegű indokok mögött valójában milyen, kőkemény politikai nyomásgyakorlással kapcsolatos megfontolások húzódnak, kiderül Deutsch Tamás kormánypárti EP-képviselő látogatással kapcsolatos reakciójából is, miszerint, „a napnál is világosabb, hogy Brüsszel a legprimitívebb politikai nyomásgyakorlási célokból tartja vissza a nekünk, magyaroknak jog szerint járó uniós pénzeket, a legújabb budapesti vizitjük is ehhez illeszkedik”. Ezt a vélekedést erősíti annak a Daniel Freund nevezetű. kipróbált magyarellenes EP-képviselőnek a helyszínre küldése is, aki nem is olyan régen minden kétséget eloszlatott azzal összefüggésben, hogy Brüsszel már a látszatra sem adva akar politikai értelemben kivéreztetni minden olyan tagországot, amelyik nem hajlandó meghajolni a migránspárti, genderőrületet és háborút támogató álláspontja előtt.

Emlékezzük csak vissza a magyar kormányfő március végi, uniós csúcstalálkozón tett egyértelmű kijelentésére, miszerint Magyarországot sem a migrációs politika, sem a gyermekvédelmet fenyegető genderkérdésben, sem pedig a magyarok biztonságát kockáztató háborúpártiság tekintetében nem lehet megfutamodásra kényszeríteni. Ezt követően Freund képviselő – aki egyben a költségvetési ellenőrzési bizottság egyik hangadója – meglehetősen őszintén foglalta össze a komplett európai elit véleményét egyetlen Twitter-üzenetben: „NO EU MONEY”,

azaz Magyarország ebben az esetben ne számítson EU-s pénzekre.

Amennyiben mindezek kapcsán bárkiben is felmerülne az a gondolat, mely szerint a mások mellett Budapestre látogató Freund képviselő imént ismertetett és kiegyensúlyozottnak aligha jellemezhető álláspontja nem tükrözi – sőt, elvileg nem is tükrözhetné - Brüsszel hivatalos álláspontját, annak elég csak áttekintenie az elmúlt időszakban a migrációval, genderkérdéssel, illetve háborúpártisággal kapcsolatban született legfőbb brüsszeli megnyilvánulásokat.

Ami a migráció kérdését illeti, talán egyetlen olvasó számára sem kell külön bemutatni azt az összeurópai méretű szembenállást, amelyet az európai establishment Magyarországgal kapcsolatban a 2015-ös kicsúcsosodást követően egészen a mai napig alkalmaz. Ugyanis a jelek szerint nyolc év is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy Brüsszel a józan ész mentén előrébb jusson a kérdésben, hiszen az Európai Parlament jelenleg is ugyanazokat az irányelveket hangoztatja – például, hogy növelni kell az európai szolidaritást és segíteni a bevándorlók elhelyezésében és szétosztásában –, mint amelyeket évekkel korábban is erőltetett, amikor a magyar kormány jelezte, ezekről szó sem lehet. Mi több, Brüsszel részéről továbbra is nyitott a magyar határvédelemmel kapcsolatos, szintén jogosan járó források odaítélésének a kérdése, ugyanis a bürokraták egész egyszerűen nem hajlandók Magyarország számára kifizetni annak a déli határzárnak a nagyságrendileg mintegy 600 milliárd (!) forintos költségét, amely Európa egy részét is védi.

Ám az effajta nyomásgyakorlás mintázata a különböző jogállamisággal és a genderkérdés vonatkozásában kritizált magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban is kirajzolódik. Elég csak az egy évvel ezelőtti eseményeket felidézni, amikor is hiába jött létre a magyar választópolgárok körében példátlan egyetértés a gyermekvédelmi népszavazáson, az eredményt Brüsszel olyannyira nem volt hajlandó elfogadni, hogy a már egy éve hazánk ellen zajló kötelezettségszegési eljárást gyorsított ütemben bírósági szakaszba léptette. Mindemellett a nyílt sisakos presszúra tényét támasztotta alá az is, hogy Brüsszel mellett tizenöt nyugat-európai ország is jelezte, hogy mint a múltban oly sokszor, úgy ebben az ügyben is hátszelet kíván biztosítani ennek az eljárásnak.

Mondani sem kell, az említett konfliktusos témák mellett azonban a Brüsszel részéről látott háborús uszítás és az abba való belerángatással összefüggő kísérletek ügye a legszembetűnőbb. S bár az orosz-ukrán harcok kapcsán alkalmazott politikai zsarolás eszköztárának használata elsősorban egy másik, szintén hírhedten magyarellenes brüsszeli képviselőhöz, Guy Verhofstadthoz köthető –

aki nem egyszer javasolta Magyarország EU-ból történő kizárását, miközben Ukrajna felvétele mellett kardoskodott

–, érdemes megjegyezni, hogy a Budapestre látogató Freund hamar felzárkózott belga kollégájához. Példának okáért a múltban azt sugalmazta Freund, hogy a magyaroknak járó, jogos uniós források kifizetése helyett Ukrajnának kellene folyósítani a pénzt, de felszólalásai között olyan is akad, amelyekben egyetértően reagált arra a felvetésre, hogy szükségtelen korrekt módon bánni Magyarországgal vagy, hogy „Orbán olyan, mint egy mini-Putyin”.

E példák áttekintése alapján túlzás nélkül kijelenthető, hogy a Budapestre delegált, Freund fémjelezte brüsszeli bizottság első számú és legfontosabb feladata nem a különböző jogtechnikai részletek felülvizsgálata, hanem az imént tárgyalt, vízválasztó fontosságú politikai kérdésekben történő nyomásgyakorlás további fokozása volt.

A gond csupán az, hogy ezek a kísérletek már oly mértékben nélkülözik az eddigi nyugati látszatpolitika elemeit, hogy Brüsszel részéről Freund és kollégáinak az idelátogatása felér egy beismerő vallomással.

Nyitókép: Mandiner-archív

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
káli
2023. május 18. 19:11
Lóri Lóri nem az eszedért szeretünk az már biztos! Miért kéne tolvajokat finanszírozni az unió adófizetőinek?
pollip
2023. május 18. 16:59
Brüsszel még mindig nem ismert ki minket. Még nem jöttek rá, hogy a támadásaik kontraproduktivak és a Fidesz-kdnp szavazatait növelik. Köszönet érte nekik, különösen Freundnak:-)))))
brekker
2023. május 18. 16:46
Másképpen ezt úgy lehet kifejezni, hogy az ezeréves Magyarország lakói szuverén joguknak tartják meghatározni, hogy ki vegye le a tejfölt (80/20 Pareto eloszlás). Mert ha túlzásba esnek, akkor le tudják őket váltani. Ha feladnák ezt a jogukat, akkor bebetonoznák magukat a megváltozhatatlanba.
brekker
2023. május 18. 16:31
A.E. Bizottság - Na ne hülyéskedj - Fekete bárányok koncert https://www.youtube.com/watch?v=dRU5jLeeu4U
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!