Washingtonnak és Brüsszelnek is üzen a budapesti CPAC

szerző: Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője

A zsinórban másodszorra, Magyarországon megrendezett Conservative Political Action Conference (CPAC) nevezetű konferencia súlya talán még nagyobb a tavalyi alkalomhoz képest. Hiszen nemcsak a jelenlegi amerikai-magyar kapcsolatok fénytörésének szempontjából, hanem a jövő évben sorsdöntőnek ígérkező európai parlamenti, illetve amerikai elnökválasztás tudatában is

Mint ismert, a CPAC Magyarország konferenciájára két hivatalban lévő miniszterelnök, két volt miniszterelnök, négy pártelnök, két kongresszusi képviselő, két amerikai tagállami miniszter, volt és leendő szenátorok érkeztek, valamint Európából is számtalan képviselő volt jelen. Ám a nemzetközi politika fajsúlyos szereplőit felsorakoztató vendéglistán túl, a budapesti CPAC elsősorban komoly üzenetértéket hordoz. Ez pedig nem pusztán a magyar kormány nemzetközi szövetségesi rendszerének kiterjedtségéről árulkodik, hanem Magyarország abbéli hosszú távú szerepéről is, amelyet a konzervatív világpolitika legmagasabb szintjén tölthet be.

Ami az előbbi kérdést illeti, az Európában egyedül Magyarországon megrendezett CPAC második konferenciája kitűnő válaszként szolgál azokra a magyarországi ellenzéki, illetve nemzetközi globalista kritikákra, amelyek szerint az afféle kormánypárti állítások, miszerint a magyar miniszterelnök hivatkozási alappá nőtte ki magát a tengerentúlon, nem mások, mint vágyvezérelt túlzások. Ugyanis a kétnapos konferencia megfelelő platformot szolgáltat arra, hogy a politikai emlékezet részeként felidézhetők legyenek a legfontosabb szövetségesi mérföldkövek.

Példának okáért az USA volt – és egyben a konzervatív oldalon az egyelőre legesélyesebbnek tartott, potenciális – elnökének, Donald Trumpnak a precedens nélküli és egyben máig tartó munkakapcsolata Orbán Viktorral, vagy azoknak az amerikai tagállamoknak a sikerük is (Florida, Alabama, Arkansas, Dél-Dakota, Louisiana), amelyek erőfeszítéseit kifejezetten magyar kezdeményezések inspiráltak annak érdekében, hogy a gyermekek védelmét előrébb helyezhessék a különböző szexuális kisebbségek, illetve kulturális lobbisták érdekeiknél.

Amennyiben valaki még ezután is kételkedne abban, hogy a tengerentúlon milyen politikai teljesítményt és kreativitást társítanak Magyarországhoz, elég szemügyre vennie a két évvel ezelőtt, Virginia államban megrendezett kormányzóválasztás példa nélküli eredményét. Ha visszaemlékezünk, a kifejezetten demokrata fellegvárként ismert államot az a Glenn Youngkin konzervatív kormányzójelölt nyerte meg, aki egy olyan gyermekvédelmi tematikájú kampánnyal indult el, melynek főbb állításai közül számos nagyon hasonlított arra a nagy többséggel elfogadott, ún. gyermekvédelmi törvényre, amelyet a kormánypártok nyújtottak be a virginiai választások előtt néhány hónappal.

Ám ha eltávolodunk Magyarország amerikai belpolitikára gyakorolt hatásától –

–, és közelebbről górcső alá vesszük hazánk Európában és a világban betöltött szerepének kérdését, szintén elkerülhetetlen az esemény jelentőségének megemlítése.

Köztudott, a háború kérdésével terhelt kontinensünk szemszögéből a jövő évben esedékes európai parlamenti választások eleve kulcsfontosságúnak ígérkeznek. Azonban a CPAC budapesti jelenléte kiválóan érzékelteti az európai politikai establishment, illetve választópolgári közvélemény számára annak a fontosságát, hogy bár az emberéleteket mindennap felemésztő harcok kérdése fontos európai ügy, kontinensünk évtizedes, s talán évszázados jövőjének szempontjából szintén nem mellékesek bizonyos létfontosságú társadalmi és kulturális kérdések. Ezek közé sorolható az illegális migráció elítélése, a keresztény értékek és az üldözött keresztények melletti következetes kiállás, valamint a családok támogatása és a gyermekek kiemelt védelme – mind olyan alapvetések, amelyek egyelőre kizárólag az amerikai jobboldal berkeiben és Magyarországon számítanak evidenciának.

Ebből kifolyólag akár európai összevetésben is komoly fegyvertényként értelmezhető az, hogy miközben Brüsszel – tizenöt tagállammal karöltve – hadat üzent Magyarországnak a szigorított gyermekvédelmi törvény ügyében, addig nemcsak az Egyesült Államok, hanem Európa ikonikus jobboldali politikai szereplői is egyként zárnak össze Budapesten annak érdekében, hogy tudtára adják a világnak: ami az európai, illetve a tengerentúli igazi jobboldali nagypolitika szolidaritását és védelmét illeti, hazánk nincs egyedül.

Mindent összevetve talán nem meglepő, hogy hazánk és a nyugati világ józanabbik fele közt kiépülő bajtársi szövetség kapcsán immár egyre gyakrabban találkozhatunk mind az itthoni, mind pedig a nemzetközi sajtóban már-már vészjósló, kifejezetten karcos hangnemet megütő szalagcímekkel. Ezek a sajtóvisszhangok ugyanis arra engednek következtetni, hogy

amelynek hosszú távú hatása már most kirajzolódni látszik.

Nyitókép: ATTILA KISBENEDEK / AFP